Ezek az állatok sodródtak a kihalás szélére vagy haltak ki a közelmúltban

A BirdLife International (a madarak és élőhelyük védelmével foglalkozó szervezet – szerk.) nemrég közzétette a világ madarainak állapotáról szóló jelentését, melyből kiderült, hogy nagy a baj: 51 madárfaj a kihalás szélén áll, és csak az elmúlt pár év alatt közel nyolc madárfaj biztosan végleg eltűnt, köztük a Spix-ara, amit vadon utoljára 2000-ben láttak és ami sokak számára a Rió című animációs filmből lehet ismerős.

De olyan madárfajok is felkerültek a 2018-as listára, mint a Pouli-gyapjasmadár, a pernambucói törpekuvik, az alaogasi liánjáró, a Hawaaii-szigeteki Mauin, egy Brazíliában élt poszátaféle, a cryptic treehunter és a tengerkék arara is. Az újonnan kihalt nyolc fajból öt a dél-amerikai kontinensen él(t), míg a többi Brazíliában. Az ő kihalásukat az ottani erdőirtásokkal indokolják.
A IUCN (Természetvédelmi Világszövetség – a szerk.) legutóbbi vörös listája szerint jelenleg több mint 26 ezer madárfaj tartozik a veszélyeztetett kategóriába. A jelentés szerint a fajok eltűnése ráadásul várhatóan nem mérséklődik, sőt, egyre gyorsul – olvasható a HVG-n.
A „tenger pandáját” a kopoltyúhálók veszélyeztetik
A vaquita, más néven kaliforniai disznódelfin, a világ legkisebb cetfaja, amit az ’50-es években fedeztek csak fel, és amelynek mára már kevesebb, mint harminc egyede él csak a Kaliforniai-öbölben – derül ki a WWF elemzéséből.

A vaquita megmentésért egyébként még az Oscar-díjas színész, Leonardo DiCaprio is kiállt.
A bolygó élelmiszerláncának alapját képező rovarállományoknál is tovább romlott a helyzet. Az éghajlatváltozás jelentősen befolyásolta az egyes rovarfajok egyedszámának csökkenését, és mivel a hőmérséklet várhatóan tovább emelkedik, egyre inkább érzékenyek lesznek a széleskörű környezeti változásokra – ezek a folyamatok pedig túl gyorsan történnek ahhoz, hogy a fajok alkalmazkodni tudjanak hozzá. Mindemellett a trópusi erdők irtása is jóval többet árt bizonyos fajoknak, mint azt gondolnánk.
- „Hiszem, hogy meghosszabbítható az élet azzal, hogyha valami olyat csinálunk, amiben örömünket leljük.” - Interjú dr. Horváth Biankával, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadójával A női vezetők kitartása és elszántsága új normákat teremt az eddig megszokott szervezeti struktúrákban, tovább inspirálva...