JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

A férjem egy éjjel nem jött haza

Szomorúság,eltűnés Forrás: Getty Images
Edina felhívta a rendőrséget és a kórházat, de a férfi nem volt sehol. Hogy volt? Elmeséli.

Tamás és én boldogtalan házasságban éltünk. Noha könnyű volt őt démonizálni emiatt, azóta rájöttem, hogy ugyanolyan nyomorult volt, mint én, bár nagyon különböző okokból. Az estéit gyakran töltötte bárokban vagy a motorján száguldozva, miközben én az egész éjszakát átvirrasztottam, sírtam és remegtem arra várva, hogy visszatérjen - vagy imádkoztam, hogy ne térjen. Ha elküldhetnék egy üzenetet valami időkapun keresztül annak a zokogó huszonnégy éves lánynak, azt írnám bele: ahelyett, hogy sírsz, csomagold össze a cuccaidat, és húzz el a házból, mielőtt Tamás hazajön.

Mindig ittasan érkezett meg, bűzlött a piától, a cigitől, a kocsmaszagtól. Kiabált, dobálta a tárgyakat, rugdosta a falat, majd miután kitombolta magát, készített egy piritóst, és az ágyra, a kanapéra, vagy a padlóra hanyatlott – mikor hova, az állapotától függően.

Aztán egy éjjel nem jött haza. Nem volt szokatlan, hogy üres a ház, amikor az első fénycsíkok megvilágítják az eget, gyakran délelőttig kimaradt, szóval ez alig adott okot aggodalomra (dühre annál inkább). De amikor hazaértem a munkából, és még mindig nem volt nyoma, aggódni kezdtem.

Aztán eljött a vacsoraidő, és Tamás nem érkezett meg. A lakás természetellenesen csendes volt. Egyetlen ajtót sem csaptak be. Nem zizegett a számítógép. Nem volt kiabálás. Nem repültek a csészék. Minden békés volt. És néma.

Örülnöm kellett volna, de nem voltam hozzászokva a békéhez és a csendhez. A káoszt ismertem egyedül. Feltárcsáztam a 112-t. Amikor elmagyaráztam a helyzetet, a diszpécser ingerült lett. Túl kevés idő telt el egyelőre, nem akart ezzel foglalkozni. Azt javasolta, hívjam fel a helyi kórházat. Talán a férjem eszméletlenül fekszik valahol. Vagy lehet, hogy halott, és nem tudják azonosítani. Hívtam a kórházat. Sírva vázoltam a szolgálatban lévő asszisztensnek a helyzetet, aki biztosított róla, hogy náluk nincs egy eszméletlen férfi sem, akit nem tudtak azonosítani. A többi kórház ugyanezt mondta.Ezután felhívtam a legjobb barátját. Szembe kellett néznem a lehetőséggel, hogy Tamás valaki másnál töltötte az éjszakát. Ha szerencsém van, csak a haverjánál, aki ugyanannyira szerette az italt és az éjszakát, mint ő.

Gergő eleinte nem akart beszélni, de amikor meghallotta, hogy milyen állapotban vagyok, nem falazott tovább.

Odamegyek, és megmondom neki, hogy menjen haza, mondta. Oké, kösz, mondtam, és nem faggattam tovább. A férjem egy óra múlva jött meg. Áradt belőle a pacsuliszag. Leült a díványra, és bután nézett rám a többnapos borostája mögül.-Hol voltál? – végül csak megkérdeztem.-Közöd? –mordult rám, mintha nem a felesége lennék, hanem egy kíváncsiskodó az utcáról. Aztán végigmért.

– Valaha jó bőr voltál. De nézz magadra most. 10 kiló plusz, szakadt ruhák, citromfej. Bottal nem bírnálak megpiszkálni. Ha egy férfi nem kapja meg, ami jár neki, hát megkeresi máshol.

Elállt a lélegzetem. Miközben én nem aludtam, halálra aggódtam magam és végighívtam az összes kórházat, ő egy nőnél töltötte az éjszakát, és ezt ráadásul úgy dörgöli a képembe, mintha én lennék a rém kettőnk közül. Két hónappal később faképnél hagytam. Egy év múlva elváltunk. Tíz év múlva hallottam, hogy meghalt. Nem változtatott semmin. Csak egy incifinci bűntudatot éreztem. Senkit nem lehet megmenteni.Pontosan soha nem tudtam meg, hol volt akkor éjszaka. Azt egy kicsit bánom, hogy nem kérdeztem meg tőle, amikor a válás után évekkel ismét szóba álltunk egymással. Ha tudnám, talán minden éjszaka egy órával többet tudnék aludni.

Elvált férfiak a házasságuk végéről: