Percek óta toporzékol a boltban, a földön fekve. Legszívesebben már ő is abbahagyná, de kitart és bugyborékoló, sírástól elfúló hangon még mindig azért a rózsaszín plüss lámáért könyörög. Zsigeri késztetést érzel, hogy emelt hangon ráripakodj? Ahogy a legutóbb is? Vagy éppenséggel felveszed a pókerarcot és megpróbálsz nem is odafigyelni rá? Milyen taktikát vetsz be a legrázósabb pillanatokban?

Bármennyire is elképzelhetetlennek tűnik, a leghatásosabban úgy tudod kezelni az ilyesfajta helyzeteket, ha nyugodt maradsz. A gyerekeknek – a dackorszakos apróságoknak különösen - elég egy apró szikra és máris robbannak. Szülőként ilyenkor egyetlen dolgot tehetsz, megpróbálod megőrizni a hidegvéredet. Ha elkezded fegyelmezni, kioktatni, kiabálva rendre utasítani; csak tovább ronthatsz a már így is pengeélen táncoló helyzeten. Ilyenkor elég egy nyugodt mondat, amivel értésére adod, hogy „vetted az adást”, miszerint ideges; és esetleg javasolhatod neki, hogy lélegezzen mélyeket.

De a legjobb talán az; ha átöleled a gyereket, hogy megnyugtasd. Ez nem azt jelenti, hogy megerősíted ebben a viselkedésében: hanem segítesz neki megnyugodni, mert például annyira sír, hogy meg sem hallja, amit mondasz.

Mi mindent közvetítesz egy határozott öleléssel ilyenkor?

- azt, hogy biztonságban van még akkor is, ha láthatóan nem helyesled a viselkedését

- bármi is történjen, szereted

- nincs egyedül a problémáival

- kimutatod, hogy elfogadod az érzéseit

- hogy mindig számíthat rád.

Persze leírni, olvasni sokkal egyszerűbb ezeket, mint egy „éles” helyzetben próbálkozni. A belénk ültetett mintáktól nagyon nehezen szabadulunk; gyermeknevelési kérdésekben is. Viszont megéri megpróbálni változtatni: rajtad múlik, hogy a saját viselkedésedel, viszonyulásoddal milyen mintát mutatsz a gyermekeidnek türelemről, az érzelmek kezeléséről és mások érzelmeinek a tiszteletben tartásáról.

S hogy mi mindent érdemes még elkerülni, ha hisztis nagyjelenetet rendez a csöppséged, galériánkból megtudhatod!