Egész gyerekkoromban azt láttam, hogy édesanyám sürög-forog otthon, szinte a gondolataiban olvasva kiszolgálja édesapámat. Minidig tudta, hogy melyik a tökéletes pillanat arra, hogy letegye elé a gőzölgő tányér levest, hogy az inge már előző este kivasalva a vállfán várja, ha reggel munkába indul, és a délutáni alvásánál lábujjhegyen járva hogyan ne zavarja az álmában, ahogyan nekünk sem volt szabad olyankor még a közelben sem lennünk. Mindemellett, hogy kifogástalan feleség volt, nagyszerű anya is, hiszen egyetlen alkalomra sem emlékszem, hogy valamiben is hiányt szenvedtünk volna én vagy a testvéreim. Mindig finom ételeket tett elénk, a ruhánk tökéletes volt és mindig mindenről gondoskodott körülöttünk. Sohasem láttam fáradtnak, nem panaszkodott és nem borult ki azon, hogy talán egész életében nem kapott egy köszönömöt sem tőlünk - az Anyák-napját leszámítva.

Teljesen természetes volt a számomra, hiszen ebben nőttem fel, hogy amikor megismerkedtünk a férjemmel és berendezkedtünk az otthonunkba, én lettem a háztartásért felelős személy. Intéztem a bevásárlást és a takarítást, főztem, mostam és gondoskodtam mindenről körülötte. Ő nagyon értékelte, többször elmondta mennyire odaadó vagyok és milyen jól esik neki, hogy tökéletes feleség vagyok. Én pedig imádtam ezt a szerepet, fürdőztem a dicséreteiben és azt gondoltam, milyen nagyszerű, hogy pont olyan lehetek, mint annak idején az édesanyám. A tökéletes feleség.

Rengeteget őrlődtem és ha nem lett volna elég, hogy immár két kisgyermekről kellett gondoskodom, egy ovisról és egy kisbabáról, még rám szakadt az összes otthoni teendő. Mivel korábban magasra állítottam a mércét és nem fogadtam el segítséget, így senki nem is sejtette, hogy az energiáim vészesen fogynak.

Rohantam reggel óvodába, majd mint az őrült, vágtattam haza a babakocsival, miközben beugrottam a boltba, hogy beszerezzem az ebédhez valókat.

Hónapokon keresztül bírtam így is és azt hiszem, egyre csak nőtt bennem a feszültség, éreztem, hogy kezd minden káoszba fulladni.

Próbáltam menteni a helyzetet és egyik este leültem a férjemmel beszélgetni. A hiúságomat és a magamnak állított mércét figyelmen kívül hagyva segítséget kértem tőle. A férjem őszintén megdöbbent a kérésemen. Nem értette, hogy ha eddig annyira élveztem, hogy mindent elláthatok, most miért változtam meg hirtelen. Igyekeztem vele finoman érzékeltetni, hogy nem igazán tudom úgy kézben tartani a dolgokat, mint terveztem és érzem, hogy kezdek kiborulni. Azt válaszolta, hogy majd megkéri az édesanyját, hogy jöjjön át segíteni valamikor a főzésben.

Egyre több lett a veszekedés is, mert nem tudtam úgy helytállni, mint korábban és a férjem úgy gondolta, ez azért van, mert nem törődők az otthoni dolgokkal.

Nem volt kész az ebéd időre és a mosás is csak gyűlt és gyűlt, a takarításról nem is beszélve.

Persze az anyósom tényleg átjött párszor, de hosszútávú segítséget sajnos még általa sem kaptam.

Egyik nap, amikor a férjem éppen azért korholt, hogyan tudtam elfelejteni kávét venni neki a boltban reggel és már megint nincs tiszta alsónadrágja

Nem tudom, édesanyám hogyan csinálta, hogy minden nap, mindenkinek megfelelve pontosan végezte a feladatait és soha nem kapott segítséget, de rájöttem, hogy bár hatalmas csalódás, de nem tudok tovább az édesanyám képének megfelelni, mert egyszerűen nem megy.

Stresszes voltam, kimerült és semmi időm nem jutott magamra vagy a feltöltődésre. A napjaimat a gyerekek és a háztartás körüli teendők tették ki, a kedvenc könyveimet akár pár lap erejéig is ki tudja mikor fogtam a kezemben.

Miután lenyugodtam és visszatértem a még mindig meghökkent férjemhez a konyhába, közöltem vele, hogy másnaptól rendeljük az ételt és takarítónőt fogadunk a gyereket pedig Ő viszi az óvódába, amikor dolgozni indul, hogy nekem mostantól ne rohanással induljanak a napjaim, így a bevásárlást és a mosás előkészítését is el tudom helyette intézni.

Ezután felhívtam a fodrászomat és a kozmetikusomat is. Időpontot egyeztettem velük és eldöntöttem, hogy elmegyek és veszek magamnak pár új ruhát a mackónadrágok helyett, amikben az utóbbi hónapokban éltem és bizony, törődni fogok magammal.

Persze a férjem pár napig sértődötten és totális bolondnak nézve tekintgetett rám, de amikor hazatértem frissen vágott és festett hajjal, egy csinos farmerben és felsőben az első anyai kimenőmről, miközben Ő vigyázott pár órára a gyerekekre és a későbbi hetekben azt is észrevette, hogy egyre kiegyensúlyozottabb, sőt boldogabb is vagyok, valamint otthon is kezd helyreállni a rend, egyik este amikor a gyerekek elaludtak elárulta, hogy nem akart ám ilyen szemellenzős férfi lenni, aki kicsit sem száll be az otthoni teendőkbe, csak annyira élveztem korábban az otthoni feladataimat, hogy eszébe sem jutott, hogy ez tényleg megváltozott bennem.

Arra pedig külön hangsúlyt fektetett, hogy elmondja és bebizonyítsa nekem, hogy bár korábban is nagyon tetszettem neki, de így még inkább felnéz rám és leveszem a lábáról, hogy milyen erős és magabiztos nő és édesanya vagyok.

Mi a közös a jól működő házasságokban? Mutatjuk!