A járvány jó oldala: egyre több nagyváros teszi az utcáit bringabaráttá

koronavírus,kerékpárút,biciklizés
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A koronavírus-járvány miatt egyre több és több nagyváros kezdi el fejleszteni a kerékpárútjait, a szakértők szerint ugyanis jóval biztonságosabb, ha az utcára kilépve bringára pattanunk a tömegközlekedés helyett. Szerencsére Budapest sem maradt ki a sorból!

A koronavírus-járvány egyik pozitív hozadéka, hogy a szén-dioxid kibocsátás globálisan 8 százalékkal csökkent. Egészen hihetetlen, de ilyen szintű visszaesés a második világháború óta nem volt a Földön. Mindez részben annak köszönhető, hogy az emberek közlekedési szokásai az elmúlt hónapokban világszerte megváltoztak. A légi forgalom 60 százalékkal esett vissza, a közúti forgalom felére csökkent – a biciklizése pedig az aranykorát éli.

Miután az Egészségügyi Világszervezet is kijelentette, hogy a járványhelyzetben a közlekedés egyik legbiztonságosabb módja a biciklizés, emberek tömegei pattantak kerékpárra, az igényeket látva pedig világszerte számos város fogott bele az autómentes infrastruktúra fejlesztésébe. Új bicikliutak nőttek ki a földből, sávokat zártak le az autósok elől, és persze járdaépítés is új lendületet kapott. Ezek a környezetbarát változtatások ráadásul a hírek szerint több városban is véglegesek lesznek.

De nézzünk is szét kicsit ezekben a városokban és lássuk, milyen változásokat hozott az utakon a koronavírus.

Kattints a galériára:

Nézd meg a galériánkat>8 kép
A koronavírus pozitívuma: egyre több nagyváros teszi utcáit bringabaráttá
Tovább olvasok
Kép
Mi a trükk? Hogyan lesz egyformán sült a tükörtöjás sárgája és fehérje?

Nem ez az életem legfontosabb kérdése ugyan, de azért időről-időre elmerengtem rajta, miért fog ki rajtam egy egyszerű tükörtojás? Sok mindent kipróbáltam, míg végre rájöttem a tuti trükkökre.

Kép
Ezt mondja most a tudomány az idegesítő maszkviselésről

Egy friss tudományos kutatás valószínűsíti, hogy az arcmaszk viselése hozzájárul ahhoz, hogy még ha elkapjuk a koronavírust, akkor is kevesebb tünettel, vagy tünetmentesen úszhassuk meg a betegséget.

Kép
Miért is ne lehetne növényi alapú a palacsinta és a gofri?

Ez a vegán alaptészta hajdina liszttel és banánnal készül, egy kevés fahéjjal és vaníliával. Hidd el, megér egy misét!

Kép
Szoptatás a buszmegállóban és más mulatságos rajzok az anyaságról

Amikor még a vécén sincs nyugtod. Amikor hajnalban ébred, de csak hétvégén. Amikor titokban csokit eszel, nehogy észrevegye. Ismerős?

Kép
Mégis, hány különórára járjon a gyerek? És ki viszi el őt oda?

Ahogy elkezdődött a tanév, jól betábláztam a gyereket – meg magamat is. Aztán egy kicsit visszavettem. Elmesélem, miért.

Kép
Ezért olyan fontos, hogy hintázzon a gyerek!

Tudtad, hogy a hintázás sokkal több annál, mint egy remek szórakozás? Komoly fejlesztő hatással is van a kisgyermek mozgásfejlődésére, az egész idegrendszerére. A ritmusos mozgás ráadásul nyugtat és kikapcsol; lehetséges, hogy ezt keressük felnőttként is, egy hintaágyban ringatózva.

Kép
Palya Bea: „A gyászév kemény volt. De a végén újjászültem magam”

Mindig képes felállni a föltdről, a krízishelyzetekből értéket teremt. Megénekli az emberi örömöt és fájdalmat, terápiát nyújt hallgatóinak. A szeptember 24-i Éva Psziché Esten elmeséli, hogyan épült újjá a gyászfolyamat után, és miként válhatunk mi is áldozat helyett életünk hősévé.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem