Kuna Vali, női trombitás: „nekem a régimódi ’művész’ feladatok nagyon is az ínyemre valók”

Legyen szó jazz, pop, komoly- vagy épp világzenéről, Kuna Vali nem esik kétségbe, ha játszani vagy épp énekelni kell egyik-másik műfajban. Gordonkán, zongorán és trombitán játszva kötődik ezer szállal a zenéhez, bármely formát is öltsön az. Hol ő nem engedi el a zenét, hol a zene őt. 29 éve tart e viszony, melynek összekötő kapcsa főképp a trombita. Tavaly az „Év magyar jazz albuma” díjat nyerte el jazz albumuk, a KunaTones: Between past and future. 40 éves lesz idén Kuna Vali, Magyarország -kuriózumnak számító- női trombitása.

Három testvéreddel, Mártonnal, Gyulával és Bencével együtt zenéltek, lényegében az elejétől kezdve. Hol dőlt el a ti sorsotok, mely aztán a zene felé vezetett benneteket?

Gyakorlatilag a gyerekszobánkban játék közben dőlt el a sorsunk. Édesapánk rézfúvós zenetanár, fúvószenekar vezető, így egész kicsi korunktól kezdve körbelengett bennünket a hangszerek, a zene, a koncertek varázsa. Valójában nem is gondolkodtunk soha másban, mindig zenével képzeltük el a jövőnket.

A gyökereitek, felmenőitek körében, mekkora szerep jutott a zenének?

A felmenőink körében is folyamatosan megtalálható a zene, az egyik múlt század eleji ősünk például hegedűművész és zeneszerző volt. Minden generációban voltak, akik zenéltek, zenészként éltek, de azt hiszem a legnagyobb mértékben ez nálunk csúcsosodott ki. Amellett, hogy Apa zenetanár, Anya is megszállott zenerajongó volt. Míg mások parfümöt, cipőt, ruhákat, addig mi külföldről mindig lemezeket, opera- és koncertvideókat hoztunk haza. Szép gyűjteményünk volt már a kilencvenes évek elején.

6-7 éves kislányként már tudtad, hogy milyen hangszeren szeretnél játszani?

Akkor már tudtam, hogy leginkább énekelni szeretnék, a hangszerekre mintegy kiegészítésként tekintettem. A kedvencem a gordonka volt, emellett a színjátszás és a tánc foglalkoztatott még.

A trombita talált rád vagy épp fordítva, te rá?


Szerintem a trombita talált rám, bevallom őszintén, eleinte eszembe se jutott. Csak azért kezdtem el, hogy beférjek Apa fúvószenekarába és utazhassak velük szerte Európában.

A sors fintora, hogy végül ez a hangszer vált a védjegyemmé.

Tiniként, amikor az ember még keresi saját identitását, van, hogy azokkal a dolgokkal kapcsolatban is elbizonytalanodik, amik addig biztosak voltak. Volt-e olyan tini éveidben, hogy pusztán azért megváltál volna a trombitától, mert a kortársak véleménye szerint te túl férfias hangszert választottál?

Tinédzserként még nem, akkor nagyon is élveztem, hogy kuriózumnak számítok, a rézfúvós táborokban, kurzusokon legtöbbször egyetlen lányként vettem részt. Persze ezzel mindig a figyelem középpontjába kerültem, és utólag visszagondolva emiatt kicsit a prioritásaim is eltolódtak. Sokszor úgy éreztem, hogy különösebben meg se kell erőltetnem magam, hiszen elég, hogy lány vagyok. Szerencsére ezt hamar kinőttem, de nehéz tanulási feladat volt. Később, a húszas éveimben csapott ez át az ellenkezőjébe, a trombita elnyomta énekesnői mivoltomat. Akkoriban megfordult a fejemben, hogy inkább leteszem a hangszert, hogy végre a saját hangomra figyeljenek. Persze ezt is sikerült meghaladnom, mára kialakult egy kellemes összhang az életemben, amiben a hangszerek és az ének békésen megfér egymás mellett.

Forrás: Kuna Vali menedzsment

29 éve zenéltek együtt, négyen testvérek. Nehezítő vagy épp egységet kovácsoló az igen szoros rokoni szállal összekötött karrier közösségetek?

Számunkra természetes ez a közösség, nem is szocializálódtunk másban. Az egység, amit az életben képviselünk, egészen biztosan hasznunkra válik a színpadon, hiszen az együttzenélés egy intim, bizalmi kapcsolat. Nyílván könnyebben adod át magad a zenének és közvetíted a mondanivalódat a közönség felé, ha biztonságban érzed magad. A mindennapi munka és a magánéletünk során pedig igyekszünk minél hamarabb elsimítani az apróbb súrlódásokat. Közel azonos értékrendet vallunk, mivel mindannyian ugyanabban a neveltetésben részesültünk, ez is segíti a kommunikációnkat egymással.

Több formáció is köthető a nevedhez. Van a KunaTones, a Voice and Brass és a Kuna Vali és Zenekara. Hol szólal meg a jazz, a pop és a komolyzene?


A fúziós jazz vonalat a KunaTones képviseli. A komolyzenei produkciónk a Voice&Brass és a populárisabb műfajok futnak az én nevem alatt. Mindhárom zenekart nagyon szeretem, különleges kihívásokkal és feladatokkal szembesülünk nap, mint nap. Ez a műfaji sokszínűség lehetővé teszi számunkra, hogy mindannyian kibontakozzunk, mégis megmaradjon az egység, az összetartás.

Ez a sokszínű művész, aki benned lakik, mivel is foglalkozik pontosan?

Jelenleg főállású előadóművészként a saját zenekarainkban énekelek, trombitálok. Részt veszek továbbá a zenekarokhoz kapcsolódó kreatív munkafolyamatokban, mint a zene-szövegírás, videók készítése és szerkesztem a közösségi média felületeinket. Ez utóbbi jelenti a legnagyobb kihívást, valahogy nem éreztem rá az ízére. Nehezen tudok eligazodni a celebek/influenszerek világában.

De a régimódi “művész” feladatok nagyon is ínyemre valók, szeretek úgymond szöszmötölni a dalainkkal, próbálni, színpadra állítani egy-egy projektet.

És hol lép be ebbe a képbe az anya? Határvonal van a munka és a szülői szerepkör, a privát élet között? Mennyire éles ez?

Természetesen a két lányom, Abigél és Debóra a legfontosabb számomra. Minden egyéb tevékenység utánuk következik. Gyerekkorom óta nagyon erős bennem az anyai ösztön, mindig is tudtam, hogy az életem, életmódom központi és meghatározó eleme az anyaság. Szerencsére a sors kegyes hozzám, mert csodálatosak a lányaim, és ha dolgoznom kell, azt is megértik. Sokszor jönnek velem koncertekre, próbákra, szeretik ezt a mozgalmas életet. Épp ezért nem kell éles határvonalat húznom a munka és a magánélet között, amiért végtelenül hálás vagyok a partneremnek és a gyermekeimnek egyaránt. Nehéz lenne előadóművészként dolgozni, ha azt látnám, hogy ettől a családom szenved, ha választanom kellene, természetesen a lányaim érdekeit tartanám szem előtt.

Forrás: Kuna Vali menedzsment

Kislányoddal kapcsolatban nem titkolod, hogy autizmussal él. A minap láttam egy interjút Amy Schumer, amerikai színésznővel, aki férje nemrég felismert autizmusáról nagyon őszintén, kendőzetlenül, a tőle megszokott humorral beszélt. A ti élethelyzetetek milyen fejlődési folyamaton ment keresztül e témában és hol jár most? Miben változott, ha változott az életetek?

Abigél négy évesen kapta meg a diagnózist és ezzel egyidőben el is kezdődött az autizmus specifikus fejlesztése. Sose éreztem, hogy ez különösebb terhet jelentene, számomra nem változott semmi. Ugyanaz a kedves, okos, „csudibogár” tündér maradt, mint azelőtt. Természetesen szülőként magamat is folyamatosan fejlesztem a témában, hogy minél többet segíthessek neki, de a neurotipikus kisebbik lányom esetében is ugyanígy járok el.

Abban a pillanatban, amikor megszülettek elhatároztam, hogy mindenből a legjobbat szeretném adni nekik, az ő igényeik, képességeik alapján. A legfontosabb, hogy megismerjem őket és én is tanuljak tőlük.
Forrás: Kuna Vali menedzsment

Az elmúlt 10 évben közel 1000 koncertetek volt. Mi az, ami kikapcsol?

Leginkább a családi kirándulások kapcsolnak ki és a csönd. Jólesik pihentetni a fülemet és a lelkemet az erdő mélyén és csak a természet hangjaira figyelni. Emellett szeretek a barátaimmal lenni, társasozni, múzeumokba járni, illetve az örök kedvenc az olvasás.

Most leszel 40 éves. Visszanézni jobb vagy tele tervekkel már előre tekintesz?


Még nem gondolkoztam ezen, olyan hihetetlenül gyorsan telt el ez a 40 év…mivel maximalista vagyok, ezért inkább tervezni szeretek, mint visszatekinteni, sajnos a múltban mindig találok apró hibákat. Most is úgy érzem, mintha újjászületnék, nagyon sok elképzelés kavarog bennem művészileg és magánemberként egyaránt. Csak időt kérek, hogy mindet megvalósíthassam!

Forrás: Kuna Vali menedzsment

Galériánkban híres zenészek gyerekkori fotóit nézegetheted