Borítókép: "Nyilvános boncasztalon fekszem" - interjú Kemény Gabriellával verseiről, borotválkozásról, Instagramról

"Nyilvános boncasztalon fekszem" - interjú Kemény Gabriellával verseiről, borotválkozásról, Instagramról

Április 11-én, a magyar költészet napján jelent meg második verseskötete Kemény Gabriellának, immárom a Libertine Könyvkiadó gondozásában. A költőnő verseiben csak olyan dolgokról ír, amik megtörténtek. Bár nem mind csak vele, de nem tagadja, hogy sokszor inspirálja saját élete. Hogy viseli ezt? Mi verseinek a fő témája? Miért épp Más világok lett a címe és miért épp egy borotválkozás közbeni női láb látható a borítón? Mindent megkérdeztünk tőle.

Mióta írsz verseket és mikor, minek a hatására döntöttél úgy, hogy meg is osztod őket a nagyvilággal?

Úgy emlékszem, hogy nagyjából tizennégy éves korom óta, de akkor még nyilván elég rosszakat írtam. Rímkényszerem volt, és nem tudtam, hogy a szerelmi lírán kívül létezik másféle költészet is. Mindenesetre az elejétől szerettem megmutatni az írásaimat annak, akinek éppen lehetett, a barátaimnak, a tanáraimnak, irodalmi folyóiratoknak. Aztán amikor 19 éves lettem, és már volt Instagram, akkor jött be a képbe a „nagyvilág”, vagy legalábbis az a pár száz ember, aki akkor olvasott.

Számomra akkor válik élővé egy szöveg, amikor van befogadója, amikor le tud csapódni valakiben, amikor lehetősége van kommunikálni az olvasóval. Nem szeretek a fiókban tartani semmit, amit késznek tartok

Egy költőnél (szerintem) automatikusan azt gondolja mindenki, hogy amit leír, az vele történt meg. Saját gondolat, saját élmény. A te esetedben jogos lehet ez a felvetés?

Minden esemény megtörtént, és minden szó elhangzott, ami a kötetben helyett kapott. Többségében az én történeteim, néhány pedig azoké, akiket szeretek. De úgy gondolom, hogy a befogadó szempontjából mindegy, hogy ezek saját tapasztalatok-e:

nemcsak én megyek keresztül ezeken a dolgokon, hanem rengetegen, ebben a percben is. Én csak megpróbálom szövegekké szilárdítani ezeket a kollektíven, mégis magányosan megélt tapasztalásokat.

Miért pont Más világok lett a kötet címe?

Az első verseskötetem, a Zsebuniverzum, mondhatni, egy felnövéstörténet. A saját kis világom felfedezése, az első szerelmek kudarca, a felnőttek boldogtalanságának felismerése, egy icipici, tenyérnyi világűr belakása, amiben mégis van valami otthonféle, valami gyermekkori nosztalgia, egy hatodik kerületi lakás kis galériájának világa. Azóta azonban a régieknél jóval nagyobb sokkok értek, jók és rosszak. Pszichedelikus utazásokon értelmeztem újra az életem, majd Londonba költöztem: rá kellett jönnöm, hogy igenis vannak más világok. Nem kell a saját fejünkbe zárva leélnünk az életünket. A másokkal való azonosulásban, kapcsolódásban vannak az igazi kincsek elásva.

Kemény Gabriella (jobba) Szabados Ágival (balra), a

Öt részre, úgynevezett fázisokra van osztva a kötet. Miért pont fázisoknak nevezted el őket? És miért pont öt ilyen „téma” van?

A kötet a traumáktól a gyógyulásig vagy, ha úgy tetszik, a békéig vezet, az öt fázis pedig ezt a belső utazást írja le.

Az első fázis, ami az Egy bizonytalan nő naplója címet kapta, egy rakás kapcsolatokkal, szexuylitással és agresszióval kapcsolatos fájdalom bemutatása, amennyire képes voltam rá, öniróniával enyhítve a történések durvaságát. Bridget Jones nagy inspirációm, kínos vagy sem.

A második, a Talizmánok az egymásra találás fázisa, a kölcsönös vigasztalásról szól, arról, hogy a szemedbe nézek, és látom benned saját magam. Hogy nem vagyunk egyedül, akármennyire is úgy tűnik.

A harmadik fázis az előző kötetemre reflektál, a saját tinédzser énemmel kommunikálok benne. Elmagyarázom neki a téves beidegződéseit, próbálom megvigasztalni, kitisztítani a múltja hazugságait.

A negyedik fázis a Z generációról szól, ebben megpróbálok rámutatni, hogy ezek a tapasztalatok még csak nem is simán minket, a baráti köreinket jellemzik, hanem az egész generációnkat. Hogy oly sok minden az irányításunkon kívül esik, ami miatt bántjuk magunkat. Az egyetemen sokat foglalkoztam a generációs elmélettel, innen is jön az érdeklődésem a téma iránt.

Végül az ötödik fázis a Más világok. Ez az, amiben összeér a múltunk és a jelenünk, amiben megtörténik a ráismerés: az, aki legbelül vagyok, nem függ senki mástól. Nem kell áldozatként élnem tovább. Bármelyik percben megváltozhatok, dönthetek másként az életemről. Semmi sem számít, amibe most kapaszkodom, semmi sem fontos igazán, a lehető legjobb értelemben. Márpedig akkor akár boldog is lehetek, bekötözhetem a sebeimet, és megbocsáthatok magamnak, amiért eddig nem tudtam bátrabb lenni.

A világ leggonoszabb mondatai tényleg a világ leggonoszabb mondatai. Ezek is nagyon jól szemléltetik, hogy egy nő milyen mondatokkal, megjegyzésekkel találkozik, egész fiatal korától…

A világ leggonoszabb mondatai egy-két soros versek, amelyekkel igyekeztem megtörni a hosszabb versek áradatát. Többnyire valóban női részről elszenvedett mondatok ezek, de meglepődnél, hány olyan mondat van ezek között, amelyek a férfiakat sújtották. Szerintem tök

Szőrtelenítési kérdés, menstruáció, párkapcsolati bántalmazás, családi traumák, influencer lét – tényleg erős témákat dolgozol fel. De csupa olyat, amivel szerintem 10-ből majdhogynem 10 nő tényleg tud azonosulni, magára ismer. Ráadásul a szőrtelenítés visszatérő elem, a borítón is egy borotválkozó láb látható. Miért?

A kötet elkészülése igazi csapatmunka a Libertine Könyvkiadó munkatársaival. A borító ötlete például Náday-Vadász Dóra műszaki szerkesztőnek köszönhető, aki Szinvai Dániel egyik, a kötethez készült illusztrációját használta fel. Azonnal beleszerettem. A szőrtelenítés a kötet első ciklusának egy nagyon erős motívuma, egy nagyon intim pillanat, amiről nem lenne szabad tudni, belelátni – a borítón éppen ezért működik, nagyon különlegesnek tartom.

Ha már a borítónál tartunk, mesélsz picit bővebben az illusztrációkról? A rózsaszín, nagyon csillogós, nagyon csajos borítóhoz képest nagyon más világba csöppenünk a könyvbe lapozva – a képek által is.

A borítótervet és az illusztrációkat a vizuális szakemberekre bíztam, mert nagyon kíváncsi voltam, milyen képeket hívnak elő Szinvai Dániel illusztrátorból a kötet versei, nem akartam befolyásolni őt az alkotás során. Azt külön izgalmasnak tartom, hogy egy férfi illusztrálta ezeket a részben nőiséget érintő szövegeket, mély empátiával és érzékenységgel.

A borító és az illusztrációk kontrasztja pedig akár hasonlatként is értelmezhető rám:

kívülről én is nagyon rózsaszín és csillámporos vagyok, belül pedig mindenféle mélységek és sötétségek várnak megfejtésre.

Galériánkban álnéven publikáló írókról olvashatsz: