Mi is számít igazi gondnak?
Nagyon sok előnye van annak, ha az ember lánya egy fejlődő országban él. Bár még csak négy hónapja vagyok itt, nyugodtan mondhatom, hogy eddig csak profitáltam az ittlétből.

Valami szörnyű dolognak kéne történnie ahhoz, hogy ellensúlyozza azt a sok pozitívumot, amit eddig ez a kaland hozott. A legnagyobb hozadéka az eddigi tapasztalatoknak az, hogy nagyon sok dolgot másképp látok, amióta itt vagyok. Visszagondolva nevetségesnek találom, hogy miken voltam képes idegeskedni otthon, vagy hogy milyen problémákat láttam óriásinak, mielőtt kijöttem. Hogy mekkora stresszként éltem meg a vizsgáimat az egyetemen, hogy nyavalyogtam a munkám miatt, mert vagy túl sok volt, vagy túl kevés, vagy egyszerűen csak nem a fogamhoz való. Aggódtam, hogy ki mit mond, ki hogy viselkedik, hogy az emberek miket pletykálnak, hogy hogyan építsem a karrierem, hogy híztam-e vagy fogytam, hogy milyen színűre festessem a hajam, sorolhatnám. Aztán kijöttem ide és láttam, hogy hogy élnek az emberek és tudom, hogy soha többé nem fogok ugyanazokon a dolgokon agonizálni, mint azelőtt.

A magyar sajtóban szereplő hírekből fakadó általános pesszimista hangulat éles ellentétben áll az én érzéseimmel és Magyarországhoz fűződő viszonyommal. Anélkül, hogy ezekben a dolgokban állást foglalnék, hadd mondjam el, hogy én hogyan látom nem Magyarország, hanem az egyes ember helyzetét Magyarországon innen, Indiából.

--pagebreak--

Mindenem megvan...
Mióta itt vagyok, minden reggel úgy kelek fel, hogy hálát adok az égnek, hogy Magyarországra születtem. Arcomon mosollyal indulok munkába, mert egyrészt már megtanultam humorral kezelni az itteni helyzetet, másrészt mert tudom, hogy ez a kaland csak fél évre szól, és utána hazamegyek.

HAZA, ahol megvan mindenem, amit csak kívánhatok. Reggelente nem kell az úton az autók közt cikázva munkába mennem, mert van járda. Nemcsak hogy van járda, hanem az úgy van megépítve, hogy nincsenek hatalmas üregek alatta, amibe nagy eséllyel belezuhanhat a járókelő, ha nem vigyáz. Az utak le vannak kövezve. A gyalogosnak zebra áll rendelkezésére, amin átkelhet az úton. A zebrához legtöbbször lámpa is jár, ami, ha zöldet mutat, azt jelenti, hogy átmehetsz, nem fognak elütni. Itt ez pont fordítva van. Magyarországon a kukásautó rendszeresen jön és elviszi a ház elől a szemetet. A szemét otthon a szeméttelepre megy, itt a szomszéd telkére, illetve oda, ahol éppen jól esik eldobni. Otthon van rendes tömegközlekedés. Bárhová eljuthatok gyorsan és rendezett körülmények között. A buszmegálló azért van, hogy a busz oda beálljon és felvegye az utasokat. Itt a buszmegálló csak egy jó tanács a sofőrnek, aki rendszerint az út közepén áll meg, az utasnak ezért a száguldozó autók között kell átkommandóznia az úton, ha fel akar szállni a járműre. Ha otthon lelépek az útra, az autósok fékeznek. Itt rálépnek a gázra. Itt akkor vagyok biztonságban, ha legalább egy tehénnel együtt baktatva megyek haza, mert a szent állatot illedelmesen kikerülik az autósok. Sokszor úgy tűnik, hogy a tehén élete többet ér az emberénél. Otthon tiszta víz folyik a csapból! Bármikor megengedhetem és ihatok belőle! Itt palackból kell beszerezni, és ha nem sikerül, akkor bajban vagy, mert a csapvíz szennyezett. Otthon van csatornarendszer, itt az a bizonyos ’sz’ betűs az utcán folyik. Otthon bármikor átsétálhatok egyik kerületből a másikba, nem fogok köhögő rohamot kapni a szmogtól és a bűztől. Ez itt nem így van.

--pagebreak--

Szerencsés vagyok
Magyarországon, ha beteg vagyok, ellát az orvos, mert fizetem a tébét. Ha terhes vagyok, pénzt kapok az államtól. Szülés után otthon lehetek évekig a gyerekkel, ami alatt szintén pénzt kapok az államtól. Itt semmiféle szociális ellátórendszer nincs: ha nem dolgozol, éhen halsz, az állam nem törődik veled. Otthon az alapfokú oktatás jog, itt kiváltság.
A világ népességének csak húsz százaléka él fejlett országban, a többiek az általam leírt körülmények között élnek, ki ennél jobban, ki rosszabbul. Csak néhány random adat: a Földön egy milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez. Két és fél milliárd nem megfelelő egészségügyi, higiéniai körülmények között él. A fejlődő régiókban a nők több mint egy harmadát gyerekként adják férjhez. Indiában ez az arány ötven százalék.

Sorolhatnám tovább, nem fogom.
Nem hasonlítom össze Magyarországot a fejlődő országokkal, semmi értelme nem lenne. Arra szeretnék csupán rávilágítani, hogy szerencsés az, aki egy fejlett országba született - a világ lakosságának nagyon nagy része nem ebbe a kategóriába tartozik. Szerencsés vagyok, hogy megválaszthatom a páromat. Ahhoz megyek hozzá, akihez akarok, azzal járok, akivel akarok. Azt viselem, eszem, és csinálok, amit akarok, szavazhatok, elmondhatom a véleményem. Vannak törvények, amelyek megvédenek. Kimehetek sötétedés után az utcára. Sétálhatok a járdán, mert van, felszállhatok a metróra, mert van, ihatok a csapból, mert nem leszek beteg a víztől, járhatok iskolába és tanulhatok.
Ami bámulatossá és példaértékűvé teszi az ittenieket az az, hogy milyen méltósággal és békességgel viselik a szegénységüket. Legtöbben, akikkel itt találkoztam, kedves és barátságos emberek, és nagyon nagy részüknek fogalma sincs arról, hogy milyen szegénységben él, mert nemcsak hogy nem járt külföldön, de nem olvas újságot, nem néz tévét, és nem hallgat rádiót sem, mert nincs rá pénze, hogy megvegye. Itt a szegénységnek szaga van, aki járt már itt, az tudja, miről beszélek. Ez a szag beleégett az agyamba és soha nem fogom elfelejteni, de nem is akarom, mert ez mindig emlékeztetni fog arra, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy Magyarországra születtem.

A blogom ezzel a bejegyzéssel véget ért, mert személyes okok miatt haza kell mennem Magyarországra, nem is térek már vissza. Köszönöm, hogy olvastatok!

Fotók: Fülöp Tamás