Jön az új film a fiatal Obamáról – nézd meg az előzetest
Hivatalban levő elnök fiatalkoráról egész estés filmet készíteni bátor dolog – könnyebb dolga lenne a producereknek 10-20 év múlva. De úgy látszik, most, hogy Obama 8 év után hamarosan leköszön és ismét egy fehér elnök érkezik a Fehér Házba, különösen érdekli a közönséget ez a téma. Egy szó mint száz, itt a Barry, ez az életrajzi film az egyetemista Barack Obamáról, akit akkor még mindenki ezen az „amerikaiasabb” becenéven emlegetett. Nézzétek meg az előzetest:
A Barry 1981-ben játszódik New Yorkban, főszereplője a 20 éves Obama, akit fehér édesanyja egyedül nevelt fel, és most valahogy sehol sem találja a helyét. A film „egy sarkalatos évet mutat be az Egyesült Államok későbbi elnökének életéből, amelynek során kialakultak a nézetei bőrszínről, kormányzatról és arról, hogy milyen amerikainak lenni” – áll a filmet produkáló Netflix közleményében.
A főszerepben Devon Terrell ausztrál színészt láthatjuk, akinek ez az első filmje. Feltűnik még a mellékszerepekben Ashley Judd, Jenna Elfman és Famke Janssen is.
Érdekes, hogy ez még csak nem is az első Obamáról szóló életrajzi film az idén: nyáron már bemutatták a Southside With You című drámát, amely Barack és Michelle Obama kapcsolatának a kezdetéről szól. Kiderül belőle, hogy Michelle nem adta be a derekát egykönnyen:
A Barry december 16-án érkezik a Netflixre.