Cikkünk a Gyereklélek magazin 2018/03. számában jelent meg.

A tokiói Fuji ovi igazgatója szerint – evamagazin.hu oldalon olvashatsz vele egy nagyon jó cikket – „ha túlságosan biztonságos környezetben nevelkednek, a gyerekekben nem alakul ki az egészséges veszélyérzet. Nemcsak elpuhulnak, de ha most nem horzsolják le a térdüket, később a gerincüket törik.” A bajt – vagyis annak hiányát – csak fokozzák a helikopterszülők, akik a széltől is óvják szemük fényét, és szoros gyeplőn terelgetik – értsd autóval fuvarozzák – a csíramentes lakóparkból magániskolába, külön-óráról korrepetálásra. (Ezzel ignorálva egyébként azt a tényt, hogy statisztikailag a legveszélyesebb tevékenység autóba szállni.)

Esni, kelni kell

Egyrészt kizárt, hogy minden vélt vagy valós leselkedő veszélytől megóvjuk őket, másrészt több szakember egybehangzó véleménye szerint az egészséges, aktív gyerekkornak kifejezetten része és fejlődési szempontból elengedhetetlen élménye a veszély megtapasztalása. Az esések, sérülések. Az amerikai Gever Tulley, aki számítástechnikusból lett pedagógus, a téma legismertebb szószólója, Fifty Dangerous Things (you should let your children do) [Ötven veszélyes dolog (amit meg kellene engedni a gyerekeknek)] című könyve és TED előadásai révén reflektorfénybe kerülnek a gyermekpszichológusokat már régóta foglalkoztató problémák.

Tulley – félig vicces bevallása szerint – mások gyerekein kezdett veszélyes kísérletekbe, amikor elege lett abból, hogy a jogi következményektől rettegő hatóságok „mindent veszélyesnek ítélnek, ami élesebb és szögletesebb, mint egy golflabda,” és beindította a Barkács Suli nevű nyári tábort, ahol fűrésszel, kalapáccsal és elektromos szerszámokkal építettek 40 méteres, házi hullámvasútat – a szülők nagy rémületére. Azóta több könyvet, esszét írt és előadást tartott a témáról, illetve beindított egy 12 osztályos iskolát, ahol a témazáró szintfelmérők helyett a kreatív, kézzelfogható projektek megvalósításán és a diákok kezdeményezőkészségén van a hangsúly. És igen, munka és játék közben néha vér folyik és lila foltok keletkeznek. Ezekből is lehet tanulni!

Veszély és hamis biztonság

Tully és helyeslői szerint alapvető társadalmi probléma a fejlett civilizációban a veszély és a biztonság fogalmainak téves értelmezése, messze eltávolodva a hétköznapi realitástól. A potenciális veszélyek mesterséges felnagyításával szinte paranoid félelem alakul ki a szülőben és a gyerekben a külvilággal szemben. Márpedig nem a veszélytől való állandó, akár indokolatlan félelem, hanem a tényleges veszélyérzet és a veszély során elszenvedett kisebb-nagyobb fájdalmak, sérülések következményeinek a megtapasztalása alakítja ki az egészséges biztonságérzetet. A „legrosszabb amerikai anya” gúnynévvel a médiában agyoncikizett Lenore Skenazy New York-i újságíró és blogger – akinek a fő bűne az volt, hogy egyedül engedte metróra szállni a kilencéves fiát – Free-range Kids (Szabad tartású kölykök) című könyvében kijelenti: „Azok a gyerekek, akik nem szembesültek az élet akár apró veszélyeivel, nem tudnak észszerű döntéseket hozni.”

Skenazy ragaszkodott ahhoz, hogy gyerekei tömegközlekedéssel járjanak iskolába. Hogy mit nyertek ezzel a gyerekek, azon kívül, hogy forgalmi dugóban ücsörgés helyett napi több kilométert gyalogoltak? Az erős és akár veszélyes környezeti ingereknek kitett gyerekeknek mérhetően javul a tájékozódási, koordinációs, helyzetfelismerő és gyors döntési képessége. Emberek között járva jobban szocializálódnak, reálisabb lesz az ítélőképességük, hogy kiben bízhatnak és kiben nem. Ezt nem lehet tanítani. Ez az élet iskolája.

5 veszély, amit minden gyereknek meg kell tapasztalnia

1. Játék a tűzzel Mágikus, atavisztikus természeti erő, amelyet újra és újra meg kell zaboláznunk. Közben hólyag lesz az ember kezén – de csak egyszer

2. Saját zsebkés Univerzális szerszám, amely lehet spatula, pajszer, csavarhúzó – és persze van éle is. Hatalmat ad és felelősséget ébreszt. Megtanít résen lenni. Csak mindig a testedtől elfelé vágjon vele, fenje rendszeresen, gyakorolja a kinyitást és becsukást, és sose feledje, hogy ebcsont beforr.

3. Dobálás Ősi vadászösztön a lándzsa, a kő és a hógolyó elhajítása. Pallérozza a szem-kéz koordinációt, stimulálja a frontális és parietális lebenyeket, amelyek az éleslátásért, a térérzékelésért és a strukturális problémamegoldásért felelősek. A vizualizációs készség és a fizikai analitika mellett a célzás acélozza a gyerekek figyelmét és koncentrációs képességeit.

4. Szétszerelés Kész univerzumok léteznek régi mosógépek, órák, játékok belsejében. Első kézből, csavarhúzóval szerzett tudás, a világ megismerhetőségének a biztonsága.

5. Szédítő magasság Gyárilag a gyerekek nem félnek a magasságtól; a tériszonyt tanulják. Fontos megtapasztalniuk, hogy mennyire más lentről és fentről ugyanazt a magasságot megélni, és hogy okosan és ügyesen kapaszkodva biztonságban érezhetik magukat egy fa tetején vagy a mászókán.

Miért rettegünk ennyire a valószínűtlenül ritkán előforduló veszélyektől?

Az irracionális döntés hátterében egy olyan pszichés jelenség áll, amely sajnos torz tükörként reflektál a tömegmédia által sugallt világképre. Döntéseink ugyanis egyrészt önkéntes tevékenységek – ezek optimális, személyes tapasztalaton és értékrenden alapulnak. Nyugodtan autóba ülünk, pedig tudjuk, hogy veszélyes, de felmérjük a veszély mértékét. Az önkéntelen döntések viszont az egyénre erőltetett központi normák hatására születnek. Rettegünk attól, hogy elrabolják a gyerekünket, pedig nagyobb esély van rá, hogy villám csapjon bele.

Forrás: Frontiers in Physiology

Kiktől féltünk gyerekkorunkban? A galériában mutatjuk.