Szóra bírtunk néhány ismerősünket, akik épp a fordítottját tanúsítják.

Jól időzített szakítás
Alig történhet rosszabb dolog az emberrel, mint egy szakítás – karácsony előtt. Mariann életre szólónak hitt kapcsolatából próbált kilábalni azon a bizonyos estén.
„A kedvesem hét és fél év után, pár héttel karácsony előtt hagyott el. Nem tudtam elképzelni, hogy egyedül maradjak, a szüleim is aggódtak értem, ezért megbeszéltük, hogy átmegyek hozzájuk. Megvacsoráztunk, aztán átadtuk egymásnak az ajándékokat. Eszembe jutott, hogy gyerekkoromban mennyire jó volt a közös karácsony, de most, hogy felnőttem, már nekem kéne ünnepi hangulatot teremtenem a saját gyerekeimnek. Ehhez képest épp akkor pottyantam ki egy komoly, többéves kapcsolatból, s úgy éreztem, egyre messzebb sodródom a családalapítástól. Mostanra megtaláltam a páromat, de azon a karácsonyon még csak üres vigasztalásnak tűnt a bátorító szó. Korán elbúcsúztam a szüleimtől, odahaza fogtam egy nagy dobozt, és belehajigáltam a nálam maradt közös emlékeket. A dobozt kitettem az ajtó elé azzal a szándékkal, hogy másnap reggel kidobom a kukába. Mi tagadás, cefetül éreztem magam. Nem vagyok szentimentális alkat, soha nem szerettem a nagy szavakat, de azt hiszem, akkor mégis helyénvaló volt, hogy a visszavonultságot választottam. Átgondoltam a dolgokat és nekiláttam – vagy legalábbis megpróbáltam – leszámolni a múlttal. Így utólag viccesen hangzik, de még két listát is összeállítottam. Az egyik cédulán összeírtam, hogy mit nem szerettem az exemben, a másikon pedig azt, hogy milyennek képzelem az álompasit. Ez volt az első magányos karácsonyom, és remélem, az utolsó. De nem baj, hogy ezt is megéltem. Egyébként másnap bevettem a dobozt, és azóta sem nyitottam ki. Majd nagymamakoromban, hogy legyen mire emlékeznem.”

Szalai Katalin klinikai szakpszichológus szerint „az igazán mély érzelmi traumák esetében természetes reakció az úgynevezett regresszió, vagyis az, hogy visszacsúszunk korábbi, már meghaladott állapotokba, élethelyzetekbe. Mariannról ekkor derült ki: belül érettebb már, nincs szüksége üresnek érzett vigaszra. Kegyetlennek tűnhet az ünnep előtt egyedül maradni, de neki éppen ez a drámai szituáció segített, hogy felépüljön a csalódásból. Erre utal az is, hogy leltárba szedte gondolatait a párkapcsolatról, hisz akkor már a jövőt kezdte tervezgetni.”

Emelkedett hangulat helyett bohóctréfa
A karácsony, legalábbis ahogy ma a világnak ezen a felén tartják, keresztény ünnep, következésképp nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Sára meg-győződése, hogy minden embernek – tartozzon vagy ne tartozzon valláshoz, felekezethez – szüksége van ünnepekre.
„Szerintem a karácsony meghitt csak egyféleképpen lehet, érdektelen viszont sokféleképpen. Azokban a családokban nyer igazi értelmet, amelynek tagjai között az év többi napján is jó a viszony, és ahol nincsenek kibékíthetetlen ellentétek. Ott jó, hogy minden évben van egy fix nap, amikor összejönnek. Nálunk már gyerekkoromban sem volt bensőséges az ünnep. Zsidó, de nem vallásos családból származom, mi a zsidó ünnepeket sem tartottuk. Ám a nem túl emelkedett hangulatban az is közrejátszott, hogy apámmal nem jöttem ki valami jól. Aztán később anyu új férjével sem. Nálunk tehát nincs családi idill, mi olyanok vagyunk, mint egy bohóctréfa. Ha 24-én este otthon ruhát szortírozok vagy a számítógépen admirálisozok, jobban érzem magam, mint ha náluk feszengek. Csak azért, mert ez a norma, nem fogok alakoskodni. Egyébként igazán magányos karácsonyom nem volt még. Régebben a pasimmal töltöttem az estét, de az sem sikerült túl jól. Mivel nem volt előttem szülői példa, nem igazán tudtam, milyen fortélyokkal lehet ünnepi hangulatot teremteni. Amikor facér vagyok, a barátaimmal töltöm az estét. Van, hogy unatkozom vagy magányos vagyok, de akkor ez semmiben sem üt el a többi rosszabbul sikerült alkalomtól. Azzal a különbséggel persze, hogy ilyenkor mindenki elérhetetlenebb. Az emberek többségét szenteste nem lehet felhívni azzal, hogy »Helló, unatkozom, nincs kedved csinálni valamit?!« – de azért van pár jó barát, akikre mindig lehet számítani. ”

Baráti töltöttkáposzta-parti
„Három éve nincs senkim – meséli Kriszta. –A karácsonyokat azóta baráti társaságban töltöm. Az egyik szentesténk borzasztóan indult, egyedül voltunk a tesómmal. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve áthívtuk a barátainkat töltött káposztázni. A végén egy húszfős társaság bulizott nálunk, és mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Ekkor jöttem rá, hogy nem szabad a hagyományokat véresen komolyan venni. A karácsony a szeretet ünnepe, és csak az számít, hogy azokkal töltsd, akiket igazán szeretsz. Ha nincs párod, légy a barátaiddal! Korábban volt egy komoly kapcsolatom, de az ünnepek sajnos vele is másként alakultak. Minden évben végiglátogattuk a rokonokat. Ráadásul a szülei nagyon rigorózus emberek, ha tíz percet késtünk a vacsoráról, már görbe szemmel néztek ránk. Na, azok a karácsonyok aztán mindenről szóltak, csak a szeretetről nem. Tudod, amikor kínosan ügyelsz rá, hogy mindenkinek vigyél ajándékot, aki ott lesz. Közben természetesen kulturáltan kell kinézned és illő módon viselkedned. Ez megfelelni vágyás, nem pedig szeretet. Sajnos – vagy szerencsére – nemcsak én vagyok egyedülálló, hanem sok barátnőm is. Így nem telnek magányosan az ünnepek. Sőt, ha lenne valakim, akkor is vendégül látnám a szingli barátnőimet, hogy senki ne maradjon egyedül szenteste.”
„Kriszta kialakított egy új szokást, és közeli barátnőivel teszi meghitté az ünnepeket. Ebben annyi pozitív érzés szabadult fel már eddig is, hogy úgy érzi: ha párt találna, akkor is lenne helye az ünnepi estében a lányoknak” – fejtegeti az Éva szakértője.

És ahol éppen nyár van?
Itthon, aki teheti, családi körben ünnepel, 24-én az utcák jószerivel kiürülnek, a szórakozóhelyek többsége zárva tart, a tömegközlekedés nehézkessé válik. Egy kívülálló ezt joggal kirekesztőnek érzi. Az itt élő külföldi ismerősök elsőre igencsak meg-lepődnek, hiszen Ausztráliában például a karácsony nem annyira családi, mint inkább közösségi ünnep – meséli Tamara.
„25 éves koromban egy évet töltöttem Ausztráliában egy üzleti főiskola nemzetközi kurzusának diákjaként. A másik földtekén a december a nyár legforróbb hónapja, Sydney összes strandján telt ház volt. Az ausztráloknál a karácsony jó apropó a grillezős, sörözgetős házibulizáshoz is. Fiatalokkal laktam együtt egy többszintes, viktoriánus házban. Mindegyikük hívott arra a partira, amelyre ő hivatalos volt, én viszont azt gondoltam, hogy egy összeszokott baráti társaságban, ahol egy teremtett lelket sem ismerek, nem érezném jól magam, ezért inkább otthon maradtam. De persze asszisztáltam a süteménysütésekhez, aztán pedig meghallgattam az élménybeszámolóikat. Se szomorú nem voltam, se magányos. Őszintén szólva nem nagyon éreztem át, hogy karácsony van. Azóta tudom, hogy miért szól minden második dal a fehér karácsonyról: téli hideg, hó és meleg otthon nélkül nem az igazi.”
„A saját közegünkben nem is gondolunk rá, mennyivel gazdagítják az ünnepi hangulatot a meg-szokott külsőségek. Ha kint hideg van, természetes, hogy behúzódunk a meleg otthonunkba, ami valóságosan is, szimbolikusan is kifejezi a védet-tséget. A szobában kevesebb ember fér el, de a bent levők fizikailag is közelebb kerülnek egymáshoz. Az intimebb környezet pedig mélyebb érzéseket hív elő” – teszi hozzá a pszichológus.

Amikor magányos karácsonyok után kutattunk, szinte minden történet, amellyel találkoztunk, ugyanarra a koreográfiára épült: „úgy volt, hogy egyedül leszek, de aztán...” Ez nem lehet véletlen. Az ember társas lény, és a szeretet ünnepén még fájóbb az egyedüllét. Ha tehát eljön a december, és épp nincs párod, készülj fel idejében a karácsonyra. Szövögess terveket, utazz el valahová, csinálj közös programot rokonokkal, barátokkal, keress társaságot, s ne hagyd, hogy a magány keserűsége határozza meg az év legfontosabb napját. Ne búslakodj, mert nincs miért.Ha ezen a karácsonyon párra nem is, baráti közösségre biztosan találhatsz, s akkor az ünnep is a szebbik arcát mutatja majd! ı


Éva magazin 2007. december Szöveg: Ekker Tímea Fotó: Acysindycatations.com Minden jog fenntartva