Szerencsére sok anyatársammal ellentétben nálam zökkenőmentesen ment a munkába való visszatérés a szülési szabadságom után, legalábbis azt illetően, hogy az első kislányom másfél éves korában gond nélkül visszavettek a munkahelyemre. A bölcsibe is simán beszokott, így azt hittem, ezt ki is pipálhatjuk, ám amikor a felgyülemlett szabadságaim lejárta után újra elkezdtem dolgozni, szembesültem a problémával, hogy a teljes munkaidős, 8 órás állásomat bizony nem lesz egyszerű összeegyeztetni a bölcsőde napirendjével.

Ugyan Kispesten, ahol akkor laktunk, a bölcsik és ovik 18 óráig nyitva tartanak (ami ritkaságszámba megy nemcsak Budapesten, de az egész országban is), 17 óra után már alig volt gyerkőc bent, nekem viszont a munkaidőm 9-17 óráig tartott, ráadásul a város másik végén, minimum 50 percnyi utazásra. Ez még Covid előtt volt, és újságíróként sem volt elterjedt a home office (legalábbis, ha valaki belsősként, nem vállalkozóként dolgozott). Férjem szintén a város másik felén, ugyanilyen munkarendben dolgozott, tehát nem jött szóba, hogy felosszuk, ki melyik nap tud menni előbb a gyerekért, és a nagyszülők sem a szomszédban laktak. Mázlimra sikerült megegyeznem az akkori főnökömmel, hogy a feladataim egy részét otthon végezhessem el, vagy korábban járjak, így általában már fél 4-4 között le tudtam lépni a szerkesztőségből, és jó eséllyel még nem egyedül játszott a gyerekem a bölcsiben, mikor odaértem érte.

Hiába van nyitva az ovi 5-ig, ha 4 óra után kiürül

Aztán vidékre költöztünk, megszületett a második lányunk, az első pedig akkortájt kezdte el az ovit, már itt, helyben. És akkor esett le igazán, hogy a legtöbb bölcsőde, óvoda 17 óráig tart nyitva, de 16 óra után összevont csoportokban vannak a gyerekek, mert a legtöbbjüket elviszik addigra. Mivel akkoriban otthon voltam a második babával, ez nem jelentett problémát (csak az, hogy elvárták volna, hogy ebéd után, a kicsi alvás idejében hozzam el a nagyobbat), viszont már akkor elkezdtem gondolkozni rajta, hogy mi lesz később, ha vissza kell mennem dolgozni. Nyilván senki nem szeretné, ha a gyereke a kis barátai nélkül, majdnem idegen óvó nénikkel maradjon, és azt érezze, hogy folyton utolsóként mennek érte, ezért már előre mardosott a bűntudat.

Aztán született még egy gyerkőcünk, így végül tavaly nyár végén lett igazán aktuális a kérdés. Némi töprengés után be kellett látnom, hogy a teljes munkaidőt nem fogom tudni vállalni, még úgy sem, hogy szerencsémre tudok távmunkában, itthonról dolgozni, és 10 percre van tőlünk az óvoda és a bölcsőde. De így is reggel 7:30-kor indulunk, hogy minden gyerek időben megérkezzen a „munkahelyére”, utána pedig 8:15-re érek haza jobb esetben, és aztán legkésőbb 15:30-kor el kell indulnom itthonról, hogy ne az utolsók között hozzam el őket. A kettő között pedig bizony nem jön ki a 8 óra munka. Férjem is általában fél 8-kor indul itthonról, és délután 5-re ér haza, ráadásul szigorúan elszámolják a munkaidejét, nagyszülők pedig Budapesten maradtak.

Maradt az, hogy részmunkaidőben, napi 4 órába mentem vissza dolgozni. Már csak azért is, hogy ha valamelyik kicsi beteg lenne (márpedig 3 gyerek mellett ez viszonylag gyakran fordul elő), napközben tudjak vele foglalkozni, és az aznapi munkámat éjjel/hajnalban be tudjam pótolni. Hangsúlyozom, ezzel is mázlim van, mert sok munkakörben erre nincs lehetőség. A munka mellett pedig persze intézem a háztartást, gondozom a kertünket, úgyhogy ne gondolja senki, hogy 13 óra után itthon lazsálok, amíg megyek a gyerekbegyűjtős körútra. A családi kassza feltöltésének felelőssége így persze nagyrészt a férjemre hárul, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik a „teljes” fizetésem.

Tudom, hogy ez rengeteg családban óriási dilemma, hiszen minden szülő tisztában vele, hogy a gyerekeknek sem jó, ha délután sokáig maradnak az óvodában, egyértelmű, hogy mindenki szeretne minél több minőségi időt a gyerekével tölteni munka után. De hogy??? Vannak például, akik direkt úgy keresnek állást, hogy a férjükkel váltott műszakban tudnak dolgozni, de ennek az az ára, hogy ha délelőttösök, akár már hajnali 5-kor el kell indulniuk otthonról. Van, ahol a nagyszülők segítenek be rutinszerűen, de a szülők ettől még nem tudnak több időt a gyerekekkel lenni hétköznap. És mit csináljon az, akinél a nagyik messze laknak, vagy szintén dolgoznak? Akinél szigorúan 8-16 vagy 9-17 óra között van a munkaidő? Esetleg szépségipari vállalkozóként a vendégei nagyrészt délután érnek rá? És akkor még nem is említettem az egyedülálló anyákat, akiknek talán a legnehezebb ezt menedzselni….

Többek között erről is lamentáltunk a Mesélj, anyukám! podcast egyik adásában, amit alább tudsz meghallgatni. De kíváncsiak vagyunk a te tapasztalatodra is a témában, ezért ha van kedved, írd meg nekünk üzenetben vagy kommentben!

Ha pedig nemcsak hallgatnád, hanem néznéd is a podcastünket, akkor azt itt teheted meg: