Ne tökéletességre, bátorságra tanítsd a lányodat!
Reshma Saugani több tízezer nőt tanít programozni. Ő mesélte a TED-előadásában, hogy azt látja, a lányok inkább megsemmisítik próbálkozásaik eredményét, mintsem hogy megmutassák, meddig jutottak. Tökéletes legyen, vagy semmilyen!
A vágy, hogy tökéletesek legyünk, a kutatások szerint nagyon korán megjelenik bennünk, nőkben. Már a 7–10 éves lányok 25%-a azt érzi, hogy tökéletesnek kell lennie.
A nemi sztereotípiák tehetnek erről
Ha egy kislány parancsolgat a fél óvodás csoportnak, azt mondjuk rá, „nagyképű”, „főnökösködő”. Ha egy kisfiú parancsolgat, ő „irányító típus”. Ha egy lány csúnyán beszél, elfogadhatatlan. Ha egy fiú: biztos a bátyjától tanulta. Társadalmunk eltérően ítéli meg a két nem viselkedését. A lányokban mi, szülők, nevelők azt a viselkedési mintát erősítjük meg szavakkal és tettekkel (anélkül, hogy tudatosulna bennünk), amit a társadalom elvár tőlük: empátia, szabálykövetés, tisztelettudás, kedvesség, jószívűség, szelídség stb.
Természetesen azt szeretnénk, ha fiúk, lányok egyaránt megtanulnák a társadalmi szabályokat, de a fiúknál a kihágásokat kevésbé vesszük komolyan. Sőt, valamennyire el is várjuk tőlük, hiszen a fiú akkor jó, ha eleven, bátor –és ebbe belefér a lázadás, a nagyszájúskodás. Ezzel szemben a lányokat a kockázatvállalás és a kudarc kerülésére tanítjuk. Más szóval: lányainkat tökéletesnek, fiainkat pedig bátornak neveljük.
Másik ok: a lányok hamarabb érnek
Kisgyermekkorban a lányok agya gyorsabban fejlődik, mint a fiúké, ennek köszönhetően ők hamarabb képesek felfogni a külvilág érzelmi visszajelzéseit. Ez a szófogadás irányába tolja őket, érvel Peggy McIntosh, a Wellesley Center igazgatóhelyettese. A lányok először csak azért viselkednek úgy, ahogy elvárja tőlük a külvilág, mert képesek erre. Aztán azért, mert érzelmi jutalmat kapnak érte. Nemsokára kialakul bennük az a meggyőződés, hogy ők csak akkor szerethetők, ha mindig úgy viselkednek, ahogy elvárják tőlük. Annak a pszichés terhe, hogy valakit ők zavarnak az igényeikkel vagy felbosszantanak az ellenkezésükkel, nem éri meg az előnyöket, amivel a jogaikért való kiállás jár.
Mi ezzel a probléma?
Igaz, mindig voltak nemi szerepek a világtörténelemben. Ám a mai világban, ahol olyan tulajdonságok visznek előre, mint a vállalkozókedv, önbizalom, bátorság és kreativitás, a szelídségre és óvatosságra kondicionált lányok ritkán jutnak messzire. Pedig az egyenjogúsági mozgalmak óta ugyanazon a pályán indulunk.
Hogyan törjük meg a sort?
Nézethetünk a kislányunkkal Merida, a bátort, olvashatunk neki Harisnyás Pippit, de valószínűleg mélyebbről kell indítanunk a változásokat (főleg, ha eleve olyan kislányunk van, akiben hatalmas a megfelelési vágy).
1. Pozitív példa
Rachel Simmons, a Jó kislányság átka című könyv szerzője azt mondta egy interjúban, az első tanács, amit az anyukáknak adna, hogy álljanak ki magukért a mindennapokban. „Akárhányszor anyám pampogott, például, hogy melegítsék fel neki a krumplit az étteremben, én legszívesebben elsüllyedtem volna. Csak sokára jöttem rá, hogy a képesség, hogy kiálljak magamért, voltaképp abból fakad, hogy sokszor láttam őt, hogy ugyanezt teszi. Kész forgatókönyvet kaptam tőle” – mesélte saját élményeiről. A pozitív példa nagyon sokat számít.
2. Engedd, hogy döntsön és legyen véleménye
Korának megfelelő mértékben hadd hozzon döntéseket a saját ügyeiben. Hiszen sok rossz döntést kell meghoznia ahhoz, hogy majd felnőttkorában jókat is tudjon hozni, önállóan. Például ha nem akar gumicsizmát venni a túrára, akkor engedd, hogy megtapasztalja, hogy milyen, ha sáros lesz a féltett kiscipője.
3. Engedd, hogy büszkélkedjen
„Ne dicsekedj”, hányszor mondjuk szülőként. Pedig ha ezt sulykoljuk, megtanulják kisebbíteni az eredményeiket. Saját teljesítményünk lekicsinylése hosszú távon önbizalomhiányhoz vezet. Inkább örüljünk a sikernek, és dicsérjük a belefektetett munkát!
Carissa Romero stanfordi pszichológus és munkatársai kutatási eredményei szerint a lányok kevésbé kapják meg azt a fajta (okosság helyett az erőfeszítést díjazó) dicséretet, ami segít fejleszteni az önbizalmukat.
4. Engedd, hogy küzdjön
A mai szülők sok energiát fektetnek bele abba, hogy az életet megkönnyítsék a gyerekeik számára. Pedig néha a legtöbbet azzal tesszük, ha hagyjuk őket küzdeni, kikecmeregni a pácból. Ez a lányoknál azért különösen fontos, mert ők mesékben, filmben sokszor találkoznak a passzív, megmentésre váró lány szerepével.
5. Tanítsd asszertív kommunikációra
H azt látod, a lányod szeret parancsolgatni, örülj neki, és ezt ne törd le. Taníts neki olyan kifejezéseket, amikkel tiszteletteljesebben kommunikálhat. Pl. „Mi lenne, ha…?”, „Kérlek”, „Szerintem”, „Az az ötletem, hogy…” stb.
6. Ne ócsárold a külsőd
Gyakran esünk abba a hibába, hogy lányaink csinos ruháját, szép haját dicsérjük – ezzel sajnos azt erősítjük bennük, hogy a külső számít a legtöbbet.
A kutatások szerint a lányok 87%-a szerint a nőket nem a képességeik, hanem a kinézetük alapján ítélik meg.
Akkor ne dicsérjük őket? Dehogyisnem, csak érdemes mást is hangsúlyozni (pl. „lehet ebben a ruhában cigánykerekezni?”). Ugyanilyen fontos, hogy a szülő ne ócsárolja a saját külsejét. A saját külsőnkkel való elégedetlenséget se perc alatt ragasztjuk így át a lányainkra.
7. Szerepcsere
„A szerepjátékok különösen jó szolgálatot tehetnek, mivel arra sarkallják a gyerekeket, hogy természetükkel ellentétes szerepekbe bújjanak” – tanácsolja Gisela Preuschoff, a Hogyan neveljük a lányokat? szerzője. Egy halk szavú kislány belebújhat a gőgös, parancsolgatós királylány szerepébe, vagy eljátszhatja, milyen a nagyhangú fiú az ovis csoportban, amikor repetát követel. Így ki lehet próbálni olyan tulajdonságokat, amik amúgy, játékon kívül rendszerint tiltás alá esnek.
8. Fogadd el, ha dühös
A lányok gyakran elnyomják, felhalmozzák magukban a harag és az agresszió érzését, ami hosszú távon nemcsak kapcsolataikra, de egészségükre is káros lehet. Érdemes óvodás koruktól arra biztatni őket, hogy ismerjék fel és vegyék komolyan haragjukat.
9. Mesélj neki bátor nőkről!
Több könyv is megjelent már magyarul, ami női hősöket, példaképeket mutat be. Tanulságos ezeket forgatni.