Miért születnek általában éjjel a babák?

Borítókép: Miért születnek általában éjjel a babák? Forrás: Getty Images
Te is az esti órákban kezdtél vajúdni, és hajnalra, de még az éj leple alatt hoztad világra gyermeked? És most, hogy így belegondolsz, a barátnőd is? Meg a szomszéd is? Sőt, te magad is éjjel születtél? Nem véletlen.

Ez a cikk először a Famiily.hu-n jelent meg.

A londoni University College 2005 és 2014 között zajlott kutatásból derült ki, hogy természetes körülmények között a legtöbb édesanya késő délután, illetve este kezd el vajúdni és többségük még éjjel világra is hozza gyermekét. Az állítás, miszerint a babák általában éjjel jönnek világra, a természetes módon, nem indított szüléssel és nem császármetszéssel világra jövő újszülöttekre vonatkozik.

A kutatás eredménye azonban még ennél pontosabb időpontot is kimutatott - hála leginkább az otthonszülési adatoknak, ahol ugyanis köztudott, hogy nincs se indítva, se gyorsítva, se egyáltalán zavarva a szülés folyamata. Egyrészt azt, hogy a szülések többsége hajnali 1 és 7 óra között zajlik, másrészt pedig azt, hogy a legeslegtöbb baba hajnali 4 órakor jön a világra.

Miért pont ekkor?

Dr. Peter Martin, a kutatócsoport egyik tagja szerint ennek okát - ahogy az állva dajkálásét is - az ősidőkben kell keresni, mivel úgy véli, evolúciós okokról van szó. Évezredekkel ezelőtt is már távol voltak a férfiak napközben a családjuktól, hiszen vadásztak, gyűjtögettek, a nők szülés közben védtelenek lettek volna a vadonban élő ragadozókkal szemben, ráadásul segítségük se lett volna - se a szülésben, se esetlegesen abban, hogy a többi gyermekükre vigyázzon valaki. Így a szülések estére tolódtak, amikor otthon vannak a férfiak, együtt a család és esetlegesen amikor a nagyobb gyerekek már alszanak.

A kutatók szerint ennek függvényében lehet át kellene gondolni a kórházak szülészetén jelenleg dolgozók időbeosztását, és nem "csak" éjszakai ügyeletet tartani, hanem a szüléseket figyelembe véve inkább az éjjelekre koncentrálni és több orvossal, ápolóval felkészülni.

Ezzel szemben egyébként néhány érdekes adat: a tervezett, programozott szülések többsége - amely az összes szülés nagyjából 30%-át teszi ki - általában hétköznapra esik, 9 és 17 óra közé, azaz fényes nappal, a hivatalos munkaidőre.

A ti gyerekeitek mikor születtek?

Milyen is lehet valójában a szülés? Nézd meg a galériánkban található képeken!