Két ovis korú gyermekemmel nyomtam végig márciustól a karantént. Az elején még jó volt, élveztük, hogy együtt a család, ám a férjemnek olyan munkája van, hogy ő bizony reggel 9-kor magára csukta a hálószoba ajtót és az ebédig maximum akkor láttuk, ha kávéért vagy WC-re jött ki. Nem is zavarhattuk.

Nekem is volt, meg van is munkahelyem, de szerencsére kötetlenebb, persze, napközben is volt e-mail váltás, meg telefonálgatások, de senkit nem érdekelt, ha az érdemi munkát éjjel végeztem el. A lényeg csupán az volt, hogy elvégezzem.

3 és 5 éves gyerekem vannak, a kicsi tavaly kezdte az ovit, a nagy idén fogja befejezni. Szerencsére mindketten imádták az ovit, szerették a társaságot, a közös programokat, a pörgést, hogy egész nap mindig történik valami. Mondanom sem kell, hogy itthon is ugyanezt várták el. Hiába mondtam nekik, hogy kicsit dolgoznom kell, valamit mindig meg kellett néznem, valamit mindig le kellett vennem, valahova mindig oda kellett mennem.

Hiába kaptuk mi a heti 10-12 oldalas home ovi feladatsort, témákat, átbeszélnivalót. Ha kettő olyan hét volt, amikor volt időm beleolvasni... gyorsan el is tettem. Ami egy óvónőnek valószínűleg zsigerből jön, nekem sokkal hosszadalmasabb előkészületekkel járt volna.

Arról nem is beszélve, hogy mivel mindenki otthon volt, megsokszorozódtak a háztartási feladatok is. Valaki mindig éhes volt és a mosogatógép is állandóan tele volt. A karantén végére teljesen kikészültem, nappal a gyerekekkel voltam, háztartást vezettem, meg igyekeztem picit dolgozni, de többnyire éjjel tudtam utolérni magam, leginkább hétvégén – még olyankor is rendre éjfél után kerültem ágyba.

Pedig a mi óvodánkban volt ügyelet, mondták is az óvónénik, hogy várják a gyerekeket, ha úgy gondolom. Nagyon figyeltek a higiéniára, egész nap fertőtlenítettek, sterilizáltak, annyit voltak a levegőn, amennyit az időjárás engedett, a gondozónők maszkban és gumikesztyűben vették át a gyerekeket és még hosszasan sorolhatnám. És tényleg, nem is volt az ott dolgozók közül sem senki, aki megfertőződött, és az esetleg felbukkanó tünetek sem bizonyultak koronavírusosnak a gyerekek körében.

A gondolattól, hogy ezt most megint végig kellene csinálni, és az őszi-téli, influenzás időszak miatt lehet, hogy még tovább is tarthat a második karantén, egyszerűen rosszul vagyok. Alaposan átbeszéltük a férjemmel, és úgy döntöttünk, ha megint lesz karantén, fogunk élni az ügyeleti lehetőséggel. Továbbra is minden óvintézkedést meg fogunk tenni, vigyázni fogunk, hogy ne legyen senkinek semmi baja.

Addig nagyon igyekszünk felkészülni a második hullámra, de ezt biztosan sokan máshogy fogják ezúttal csinálni. Nem lehet megint hónapokig dolgozni is, meg óvónéninek is lenni egyszerre, meg háztartást vezetni, és közben meg nem megbolondulni.

Ti hogy készültök a második hullámra? Családilag együtt, szigorú otthoni karanténnal?