Ma, szeptember 20-án ünnepeljük a gyermekek világnapját. Az 1954-ben életre hívott kezdeményezés elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a fejlődő országokban élő gyermekekre, illetve a gyermekjogokra. De maradjunk ezúttal határokon belül, mivel sajnos hazánkban is bőven találunk segítségre, támogatásra szoruló gyerekeket. A 2022-es népszámlálási adatok szerint 1 803 212 gyerek élt Magyarországon, amelyből 23 473 gyermekvédelmi gondozás alatt állt. Közülük 16 049 élt nevelőszülőnél, és 5 szerencsés Varga Károly és felesége, Varga Károlyné Marika otthonában.

A házaspár 18 éve vált nevelőszülővé. 18 év: ez az idő másnál általában arra elég, hogy felneveljen egy gyereket, de az ő házukban ennél jóval több gyerkőc cseperedhetett hosszabb-rövidebb ideig. „Három fiam született, de bevallom, mindig is vágytam egy kislányra, ám egészségügyi okokból több saját gyereket nem vállalhattunk — kezdi mesélni Marika, mikor arról kérdezem, milyen indíttatásból vállalkoztak a nemes hivatásra. — Az örökbefogadást elvetettük, mert nem szerettük volna elvenni az esélyt azoktól a pároktól, akiknek nem volt még gyerekük. A nevelőszülőséget pedig már korábban másodkézből megismerhettük, mivel a férjem egyik testvére és párja is neveltek így gyerekeket. Éppen akkor kaptak egy kislány testvérpárt, amikor a harmadik fiammal voltam várandós, és elmentünk meglátogatni őket. Megláttuk az egyik kiságyban fekvő kislányt, aki ugyan már közel 1 éves volt, de még mindig 68-as rugdalózót hordott, és a férjemmel mindketten azt éreztük, hogy ez lesz a mi küldetésünk is. Segíteni az ilyen pici életeknek, megadni nekik azt, amit a vérszerinti családja nem tud.“

Ösztönös helyett tudatos szülők

Nem ugrottak azonnal fejest a dologba. Megvárták, hogy a legkisebb fiuk is betöltse a 3 éves kort, de közben azért készültek, például a házukat eszerint építették fel. Majd összeült a családi kupaktanács, hogy megbeszéljék, mit szólnának hozzá, ha nevelt gyerekeket fogadnának be. „Nem vágtunk volna bele, ha a saját gyerekeink ellenezték volna, ezért ők voltak az elsők, akikkel megbeszéltük. Szerencsére nagyon jól fogadták. A kisebb persze még csak azt látta benne, hogy milyen klassz, lesznek újabb tesói. A nagyobbak már jobban felfogták, milyen szép feladatról van szó." És ezután jött az első telefonhívás az elhelyezési ügyintézőtől. „Annyit mondott, hogy egy gyerek nincsen, csak kettő, és megkérdezte, vállaljuk-e őket rögtön így elsőre? Hezitálás nélkül igent mondtunk. Így érkezett meg hozzánk az első két nevelt gyerekünk, egy másfél és két és féléves kislány testvérpár" — idézi fel Marika.

Azt gondolta, hogy három fiú után két kislány nem jelenthet nagy kihívást, de hamar rájöttek, hogy ez cseppet sem így lesz. „Adtak bőven feladatot, mi pedig közben elkezdtük tanulni, mennyi mindenben kell fejlődnünk, hogy jól nevelhessük ezeket a gyerekeket, illetve jól tudjunk nekik segíteni — magyarázza. — Kezdetben próbáltam úgy funkcionálni anyaként, mint a saját gyerekeimmel. De az kevés volt. Visszagondolva látom, hogy amíg a saját gyerekeimet neveltem, az inkább ösztönös szerepvállalás volt. Amikor nevelőszülők lettünk, akkor tudatos anyává kellett válnom. Következetesnek és határozottnak kellett lennem. A nevelt gyerekeknél pedig az is sokkal többet számít, hogyan alakítjuk a mindennapokat, mert nagyon érzékenyen tudnak reagálni, ha picit is kizökkenünk a napi ritmusból, ami a stabilitást, a biztonságot jelenti számukra."

Van, aki csak 1 éjszakára, más évekre marad

Az első gyerekek kicsivel több, mint három évig voltak náluk, utána örökbe fogadta őket egy külföldi család. Bármennyire is tudták, hogy a lányok sorsa jobban nem is alakulhatna, szörnyen megviselte őket az elválás. Akkor úgy gondolták, többet nem is lesznek nevelőszülők — de ez nem tartott sokáig. „Aznap, amikor a lányok elhagyták Magyarországot, csörgött a telefonom. Az elhelyezési ügyintéző azzal kezdte, hogy tudják, hogy azt fontolgatjuk, abbahagyjuk, de született egy kislány, aki hozzánk kerülhetne. Nem gondolkoztam, rögtön azt kérdeztem, mikor mehetünk érte. Így ő lett az első újszülött nevelt gyerekünk, aki még jobban előhívta belőlem az anyai érzéseket. Már a kórházban elsírtam magam, hogy ránk bíztak egy ilyen aprócska életet" — emlékszik vissza Marika, aki akkor nem sejtette, hogy rövid időn belül még két pici költözik hozzájuk. 1 héttel később ugyanis kapott még egy csecsemőt, ezúttal egy kisfiút, majd rá 4 hónapra még egyet. Ebből pedig kerekedtek vicces szituációk, mert a környezetükben sokszor nem tudtak mit kezdeni azzal a felállással, hogy három pici babájuk van, akik közül egy láthatóan fiatalabb, sőt nem is hasonlítanak egymásra. Ráadásul az első év végére még egy újszülött csatlakozott a Varga családhoz, így már összesen 4 csöppséget gondoztak a saját gyerekeik mellett.

Marikáék háza pedig azóta is gyerekzsivajtól hangos. Bár a ház már nem ugyanaz, mert Ózdról 2012 májusában a kecskeméti SOS gyermekfaluba költöztek. Az viszont nem változott, hogy Marika és Karcsi minden egyes gyereket ugyanolyan szeretettel, pozitív hozzáállással fogadnak — bár általában azt sem tudják, mennyi időre maradnak velük. Van, akit évekig nevelnek, például jelenleg is velük él egy kislány, aki 4 hónaposan került hozzájuk, és éppen ma ünnepli 8. születésnapját.

De volt olyan is, akit csak egyetlen éjszakára kellett befogadniuk. „Nálam akkor nem volt férőhely, azonban egy kislánynak sürgősen segítségre volt szüksége, ezért éjszakára jöhetett hozzánk. Megfürdettük, rendbe raktuk, mesét mondtunk neki, próbáltuk elmagyarázni, mi történik vele. Reggel aztán átkerült egy másik nevelőcsaládhoz" — mondja, de hozzáteszi, hogy manapság erre már nincs lehetőség, mert változtak, szigorodtak a törvényi feltételek.

Ezt nem lehet a pénzért csinálni

Álljunk is meg itt egy picit, és nézzük, mit jelent pontosan nevelőszülőnek lenni. Merthogy míg az örökbefogadásról viszonylag sok szó esik, addig a nevelőszülői hálózatról jóval kevesebb, holott ez is nagyon fontos eleme a hazai gyermekvédelmi rendszernek. „A nevelőszülő a rábízott gyermekekkel sajátjaként törődik, gondoskodik testi-lelki szükségleteikről, megadja nekik ugyanazt, mint amit egy vér szerinti családban élő gyerek is megkap" — olvasható az SOS Gyermekfalvak honlapján. Nevelőszülő az lehet, aki betöltötte 24. életévét, cselekvőképes, büntetlen előéletű, személyisége, egészségi állapota és körülményei alapján alkalmas a nála elhelyezett gyermek egészséges fejlődésének biztosítására. A gondozott gyermeknél legalább 18 évvel és legfeljebb 50 évvel lehetnek idősebbek, a törvény pedig kötelezi őket egy nevelőszülői tanfolyam elvégzésére is.

A jelentkezők egy nevelőszülői hálózattal állnak jogviszonyban, közvetlen felettesük a nevelőszülői tanácsadó, aki azonban nemcsak ellenőrzi, hanem szakmailag támogatja is munkájukat. A nevelőszülőknek szorosan együtt kell működniük a gyámokkal (hiszen a gyerekek nem kerülnek a nevükre, sok ügyben nem dönthetnek egyedül velük kapcsolatban), a különböző gyermekjóléti szakemberekkel, hivatalokkal, pszichológusukkal, pedagógusokkal. Azon kívül, hogy gondoskodnak a gyermek neveléséről, adminisztrálniuk kell a gyerek fejlődését, a szülő látogatásait, a kiadásokat. Marika ezen a téren is túlteljesít, mert minden neveltjének készít egy fényképes élettörténeti könyvet, amiben dokumentálja, mik történnek vele attól a naptól kezdve, hogy hozzájuk kerül.

A nevelőszülők kapnak fizetést, illetve havi ellátmányt is, és mióta valamelyest emeltek ezek összegén, sokan vádaskodnak azzal, hogy valaki csak a pénz kedvéért vállalja ezt a hivatást. De ha megnézzük, hogy pontosan mekkora juttatásokról van szó, gyorsan belátható, hogy ebből meggazdagodni nem igazán lehet. A nevelőszülők egyrészt alapdíjat kapnak (ami legalább a minimálbér 30%-a, vagyis 2023-ban 69.600 Ft), emellett gyermekenként kiegészítő díj (legalább a minimálbér 20%-a, tehát jelenleg 46.400 Ft), plusz nevelési ellátmány illeti meg őket (havonta minimum 53 437 Ft). „Ezt nem lehet a pénzért csinálni, hiszen általában jóval többet költünk a gyerekekre, mint amit értük fizetnek. Viszont annyi pluszt kapunk a kis neveltjeinktől, hogy azt szoktam mondani, az én gazdagságom megfizethetetlen" — foglalja össze az anyagi kérdéseket Marika.

A nevelőszülőségnek egy ideiglenes állomásnak kéne lennie

Az anyagiakon túl a nevelőszülői munka céljával, lényegével kapcsolatban is sok a félreértés a köztudatban. Az emberek többsége úgy gondolja, hogy egy gyerek kizárólag elhanyagolás, bántalmazás, szenvedélybetegség kerülhet nevelőszülőkhöz, majd örökbefogadásra vár, és amíg lezajlik a procedúra intézet helyett nevelőcsaládban él. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb, és ahogy Marikával beszélgetek, rájövök, hogy nem biztos, hogy rossz szülő az, akinek nevelőszülőhöz kerül a gyereke. „Nekünk akkor kell segítenünk, amikor bármilyen okból — általában valamilyen krízis miatt — ideiglenesen kiemelnek egy gyereket a családjából, vagy az édesanya nem viheti haza a kórházból a babáját. Az elmúlt 18 évben már nagyon sok mindent megtapasztalhattam, és azt kell mondanom, sosem szabad ítélkezni, mert nem tudhatjuk, mi az a momentum, amin elcsúszott a család, a szülők élete, ami miatt nem tudnak gondoskodni a gyerekükről.

A mai világban különösen igaz, hogy erős, támogató családi háttér nélkül nagyon könnyű kisiklani. És ha ez megtörténik, az nem jelenti azt, hogy nem szeretik a kicsiket. Az egyik, jelenleg is nálunk lakó kislányom édesanyjának például 3 hétig nem adták ki a babáját a kórházból, és ő minden nap ott ült sírva. Ma már majdnem 4 éves a kislány, és azóta is példaértékű a vér szerinti szülők kapcsolattartása, mesekönyvet hoznak magukkal a látogatásokra, valódi, minőségi időt töltenek együtt. De a gyámhivatal még nem döntött úgy, hogy hazavihetik a gyerekeket."

Van, amikor szerencsére hamar megoldódik a helyzet. „Egyszer december 23-án telefonáltak, hogy egy anyukát három gyerekével kidobta az utcára az élettársa, és mielőbb megoldást kell találni számukra. Befogadtam a testvéreket, az édesanyjuk pedig végül 2 hét alatt rendezni tudta a körülményeit, talált albérletet és munkát is, így visszakaphatta a gyerekeket" — emlékszik vissza Marika egy izgalmas karácsonyra. Persze azért sajnos előfordul olyan is, amikor egyértelműen a szülők hibájából kerülnek állami gondozásba a csöppségek. Marikához például került olyan csecsemő is, aki súlyos elvonási tünetekkel küzdött már újszülöttként amiatt, hogy anyja gyógyszereket fogyasztott, dohányzott a várandóssága alatt. De ő nem ítélkezik, csak segít.

Azt, hogy egy gyerek végül a vér szerinti szüleihez vagy örökbefogadó családhoz kerül, esetleg nevelőszülőknél marad nagykorúvá válásáig, nagyon ritkán lehet előre megmondani. Előfordul, hogy egy piciről azonnal lemondanak a szülők, de alapvetően mikor kiemelik a családból, az a cél, hogy hazagondozzák.

Családban az erő

Beszélgetésünk során felmerült bennem a kérdés, hogy milyen hatással volt a nevelőszülőség Marikáék vérszerinti gyerekeire. Éreztek-e esetleg bármiféle hátrányt amiatt, hogy a gondozott gyerekek több fejlesztést, foglalkozást igényeltek? De ő megnyugtat, hogy éppen ellenkezőleg, csakis pozitív hozadékát tapasztalták. „Már az első években hatalmas fejlődésen ment keresztül a családunk. A nevelőszülőség által a három saját fiunk is kapott egy olyan értékrendet, ami a mai világban szerintem egyre ritkább. Elfogadóak, tisztelettudóak, toleránsak. Például az osztályukban ők barátkoztak azokkal a gyerekekkel, akiket mások elnyomtak vagy piszkáltak."

És nemcsak a saját gyerekeik, hanem a neveltek is úgy szocializálódtak, hogy ha jön egy új családtag, nem ellenségként tekintenek rá, hanem befogadják, körbeszeretgetik. Sőt, olykor maguk is meglepődnek, akaratlanul is mennyit adnak egymásnak. „Van, ahol felnőtt nem tud segíteni, csak gyerek a gyereknek. Kétszer is előfordult velünk például, hogy a befogadott kicsi egyáltalán nem beszélt, mikor hozzánk került, nem szólalt meg, teljesen bezárt maga körül. Aztán jött a téli szünet, amikor az összes gyerkőc otthon volt együtt, és a házbéli testvéreknek (így hívjuk őket) sikerült rávenni, hogy megnyíljanak. Mire pedig legközelebb mentünk az oviba vagy fejlesztésre, kristálytisztán beszéltek, és mindenki azt kérdezgette, mit csináltam velük, én meg mondtam, hogy semmit, a gyerekeknek köszönhető mindez" — meséli mosolyogva.

Miközben hallgatom Marikát, egyre jobban érzem, mennyire sugárzik belőle a türelem és tolerancia. Bevallom, én (és tudom, hogy sok anyatársam) gyakran a három gyerekemmel nehezen bírok, ő viszont simán bevállalja azt is, hogy egyszerre hatos testvércsapatot fogadjon be. Mint mondja, náluk az a fura, ha csend van. A hangoskodás ellenére mégis nyugalom honol náluk. Jól mutatja ezt az a történet, amikor egy olyan kisfiú került hozzájuk, aki Lennox-Gastaut szindrómában szenvedett. Ez az idegrendszeri betegség azzal jár, hogy az érintettek bármikor kaphatnak egy súlyos epilepsziás rohamot, és ilyenkor azonnali életmentő beavatkozást igényelnek. „Őszintén szólva kicsit meg is ijedtem, mert tartottam tőle, hogy egy nagyobb zajtól összerezzenve rohamot kaphat. De amíg nálunk volt, annyira jól érezte magát, hogy egyáltalán nem volt rohama, amire nagyon büszke voltam."

Marika tehát mondhatni a nevelőszülők Mary Poppins-a, de hangsúlyozza, hogy ha nem segítené, támogatná a férje, egyedül nem lenne képes csinálni. A nevelőszülőség mellett pedig mindkettőjüknek van másik állása is. Károly az SOS-nél falugondnok, Marika pedig egy lakásotthonban is dolgozik, mivel csecsemő- és kisgyermeknevelő diplomát szerzett. És hogyan képzeli a jövőt? Még sok-sok évig szeretne gyerekeket nevelni, de ha már az életkori megkötések miatt nem kaphat új kicsit, akkor sem marad üresen a házuk. Még gyorsan elmeséli, mennyire örült neki, hogy nemrég a legidősebb nevelt lánya áthozta hozzá egy éjszakára a gyerekeit, mert mint mondta „nincs is senki másom, és nem is bíznám senki másra". Hiszen egy szülő feladata nem ér véget azzal, ha kirepülnek a gyerekek — legyen szó sajátról vagy neveltről.