Anyámból öregkorára igazi károgó vénasszony lett. Szerinte minden nevelőapa bántalmazza a lányát. Vagy legalább csorog a nyála érte. Ez az „átok-kör” csupán az egyik rémes jóslata volt, de kétségkívül bejött – ha nem is akkor, és nem is pont úgy.

– Három év az semmi, Anya! – kiáltottam én már a hanghordozásommal is legyintve az öreglány morgolódására. – Sokan mennek férjhez fiatalabb pasihoz.

Istenemre, tényleg úgy volt a kilencvenes évek végén. És hát én huszonöt voltam egy kétéves kislánnyal, nagyon kellett apa a gyereknek, társ nekem, férfi a házhoz, és persze még egy kereső a számlák miatt. Lehel tökéletes alany volt, ráadásul rajongott értem.

– Most semmi az a három év. De mi lesz, ha már negyvenöt leszel? Ő meg a legjobb férfikorban? És a kis Tina? Tudod te, miket hallani a sok pedofil nevelőapáról?

– Na jól van, anyukám, most már fejezd be. Eljössz az esküvőre vagy sem, azt mondd meg.

– Persze, hogy elmegyek. Csak neked mondom.

Tévedés?

Anyám jóslata tévedésnek tűnt. Lehel és Tina egymás ideális játszópajtásai lettek. Van az, amikor annyira azonosulsz valakivel, hogy már fizikailag elkezdesz hasonlítani rá. Velük is pont ez történt. Akik nem ismertek minket korábban és ránk néztek, mind azt mondták: „Tiszta apja!” Mi csak mosolyogtunk.

Miért lett volna bármi rossz érzésem? Lehel imádott engem, udvarolt nekem, még tizenöt év után sem felejtette el a házassági évfordulónkat, és valljuk be, isteni volt vele az ágy. Soha eszembe sem jutott más pasira kacsingatni. Nincs mese, boldog voltam és úgy éreztem, Tina is boldog tinédzserként nő fel velünk.

Leírhatatlanul csinos nő lett belőle. Járt break-tánc csoportba vagy edzésre, vagy hogy is kell ezt hívni. A fiúk, illetve az igazán nagy szerelmek mégsem jöttek. Semelyik életkorban.

– Nem leszbikus az a gyerek? – zúgolódott anyám. Éppenséggel össze lehetett volna boronálni Virággal. Osztálytársak voltak öt éven át, elválaszthatatlanok. Annak rendje-módja szerint többet voltak együtt, mint a szüleikkel. Semmi furcsát nem láttam ebben, csak hát anyám, aki a testi betegség és mentális állapota végső stádiumába ért, ezzel nyúzta az agyamat az utolsó napjaiban. Hagytam, hiszen haldoklott.

Utólag vicces vagy sorsszerű, vagy csak anyám mágiája, hogy Lehel, akkor 40, és Virág, akkor 20, a temetésen találkoztak először.

– Apám, tudod… – mondta huncut kacsintással Tina, amikor bemutatta őket egymásnak. Bármilyen korábbi nagykamasz vagy fiatal felnőtt beszélgetést rejtett is ez a „tudod”, Virág sejtelmesen rámosolygott Lehelre. Én semmit nem láttam ebben. Csak ma tudom, hogy a férjemet ebben a pillanatban vágta szíven és öntötte el a válságszerelem. Később próbáltam kitalálni, vajon miről volt szó. Kérdeztem Tinát is. Nem emlékezett, min kuncogtak akkor.

Minden másként lett

Először nem tűnt furcsának Lehel változása. Mivel felém irányult. Hirtelen új szexizgalmakat akart kipróbálni, ami teljesen rendben volt, mert csak azt csináltuk, ami nekem is tetszett.

De aztán észrevettem, hogy sokat álmodozik, nem figyel. Majd többször is előfordult, hogy vagy nem volt kedve, vagy kudarcba fulladt a heti két alkalom szex. Amire annyira büszke voltam korábban, mert a barátnőim, így negyvenen túl, általában ritkábban szeretkeztek.

Szóval szeretője nincs. De akkor mi van Lehellel?

„Áh, csak midlife crisis!” – mondták a barátnőim. Ugyan mi furcsaságot kellett volna találnom abban, hogy a férjem sokat beszélget a lányommal és a barátnőjével, hogy mindig átszellemülten nyilatkozik a húszéves fiatalokról, hogy áradozik a Tina, de főleg a Virág zenei ízléséről, hogy késő éjjelig olvassa a tiniregényeket. Vak voltam. Csak akkor ébredtem fel, amikor már egyáltalán semmilyen szex nem volt.

– Lehel, neked van valakid. Őszintén.

– De nem. Nem csaltalak meg, Adél, tudod, te vagy a ….

– Mondd meg őszintén, Lehel. Mi a franc van? Három hónapja semmi szex, és te nekem azzal jössz, hogy mi vagyok neked? Szóval ki az?

– Én tényleg… nem volt semmi.

– Úristen! Te szerelmes vagy.

– Hát… igen.

– Nem baj. Nem baj – az agyam cikázott, hogyan mentsem meg a házasságomat, a biztonságomat, az életemet. – Figyelj, megoldjuk. Ki az?

– Virág.

– Micsoda? Micsoda? A lányunk barátnője? Ó, bocsánat, az én lányom, mert nem a tiéd, te strici. Csak segítettél felnevelni. Őrá is rácuppantál? Megkívántad már valaha Tinát?

Sikítva, ordítva jött ki ez belőlem. Lehel, szegény, megkapta anyám átkát, kb. húszéves késéssel. Pedig csak életközepi válságban szenvedett.

Nehéz összeszedni, mit rontottam el. Hol, mikor kellett volna felismernem, hogy az én boldogságom nem közös? Vagy közös volt, csak anyámnak igaza van, isten nyugosztalja, hogy ettől, a fiatalabb energiától senki nem menekül?

Átlagos, negyvenes házaspárrá váltunk. Visszük a mindennapokat, semmi szex, ki-ki eljár a barátaival, évente két-háromszor buliba megyünk és ott sokat ölelkezünk.
Akarok egy szeretőt. De nálam idősebbet, ezúttal.

Galériánkban tanácsokat olvashatsz, hogyan enyhítsétek a kapcsolati kríziseket!