El kell azt is mondanom, hogy tinédzser koromban végig rágtam a körmömet. Nem volt az a keserű körömlakk, matrica vagy más jutalmazási rendszer, amivel sikerült volna abbahagynom. Majd egy szép napon (így utólag, mert akkor a világom omlott össze) egy szakítás után teljesen magamtól abbahagytam és arra lettem figyelmes, hogy bizony le kell vágni a körmömet, mert megnőtt. Újra találkoztam a körmöm fehér végével. A kezeim és ujjaim piszkálása tehát már jó rég óta része az életemnek úgy, hogy ezzel párhuzamosan nagyon érzékeny vagyok arra is, hogy a kezeim ápoltnak tűnjenek. Csodálatos ördögi kör, mondhatom.

Azonban pár hónappal ezelőtt egy jól irányzott social media reklámmal megtaláltak és megláttam, hogy lehet venni erre úgynevezett szorongáscsökkentő gyűrűt. A kicsit sem burkolt megnevezés miatt rájöttem, hogy valószínű lehet némi háttértörténete a kényszeres bőrtépkedésnek. Megrendeltem a gyűrűt és meg is osztottam ezt a felfedezésemet a közösségi médiában - hátha másnak is jól jön. Viszont, ami ezután történt az meglepett. Konkrétan felrobbant az inboxom és megszámlálhatatlan üzenetet és képet kaptam, hogy nekik is ez a rossz szokásuk van ők és számos esetben már szégyelik az ujjaik mellett a bőrt, vagy akár a szájukat.

Ismét bebizonyosodott számomra, hogy az embereknek igenis szükségük van arra, hogy tudják, nincsenek egyedül a problémáikkal, más is küzd ezzel vagy azzal. És ez - bárki bármit mond - megkönnyebbülés.

Na de mi is ez a "bőrtépkedős" jelenség, és miért csináljuk?

Jelen esetben a körömágy tépkedése egy kényszeres, rossz szokásnak tűnik. Unalmunkban, vagy akár nem is tudatosan piszkáljuk addig a bőrünket a körömágyunk mellett, ameddig be nem szakad. Utána már a bőr mozgása annyira zavaróvá válik, hogy letépjük; az pedig számos esetben fájdalmas és vérző sebet hagy maga után. Az én példám a körömágy tépkedésére mutat rá, de számos esetben a szájbőr, vagy bármilyen más bőrterület tépkedése is megfigyelhető. Az alap kiinduló pont az, hogy szeretnénk, hogy jobban nézzen ki az adott bőrfelület, de pont a piszkálással csak rontunk a helyzeten és még csúnyább lesz. Ez a viselkedés pedig lehet tudatos válasz a feszültségre, depresszióra; de akár a tudatalatti szorongás mutatkozhat meg ilyen formában.

A gyógyulásban segítség lehet, ha utánajárunk, hogy mi okozhatja ezt a kényszeres viselkedést, mi a stressz forrása az életünkben. De eredményes lehet a viselkedés- vagy a szokásmegváltoztató terápia is. Esetemben a szorongáscsökkentő gyűrű mindenképpen segített; egyre tudatosabban felfigyelek arra, amikor piszkálnám a körömágyam - már az olyan pillanatokban is, amikor nem hordom a gyűrűt. Amennyiben szorongás, depresszió vagy más mentális probléma nyomja rá magát a mindennapjainkra, úgy érdemes szakember segítségét kérni; meditálni és önreflexiót, mindfullness-t gyakorolni. A terápia pedig ettől a szokástól is segíthet megszabadulni.

Fontosnak tartom elmondani azt is, hogy én nem szakember vagyok, csak egy kíváncsi valaki, aki utánaolvasott, vajon miért tépkedi alkalom adtán a bőrt az ujjain. Szakemberhez, pszichológushoz fordulni pedig nem szégyen!

Te is sokat szorongsz? Lapozz bele galériánkba, amiben tippeket adunk, hogyan tudod visszavenni az irányítást ezekben a pillanatokban!