Az okostelefon korunk egyik leghasznosabb találmánya. Egyetlen tárgy, amelyet számtalan dologra használhatok: sms-ben jelzem, hogy kések, majd újratervezek a gps-szel, miközben a kedvenc zenéimet hallgatom... De rengeteg előnye mellett néha az ember azért visszakívánkozik a jó öreg kilencvenes évekbe (sőt, akár még korábbra), amikor még senkit se hívtam fel véletlenül a zsebemmel és a színházba járás rémálma is legfeljebb a köhögés volt. Szóval íme néhány tipikus szituáció, amikor azt kívánom, bárcsak nem létezne az okosteló nevű találmány:

1. Lenémítottam a mobilomat a színházban, de nem bírok figyelni, mert hátha mégse.

2. Mobilparkoltam, s mikor le akarom állítani, lemerül, rohanok haza a töltőhöz (plusz másfél óra parkolási díj).

3. Bent felejtem a mobilomat a töltőn a munkahelyemen, pedig este nagyon fontos hívást várok.

4. Lehalkítom, hogy ha csörög, ne ébressze fel az alvó gyerekeket, de nem emlékszem, hova tettem, s hiába csörgetem egy másikkal, nem felel.

5. Három órás várakozás után végre sorra kerülök az orvosnál. Éppen veszi fel az adataimat, amikor megszólal a mobkóm: „Ne hagyd el azt, ki téged szívből imád” (a férjem hív).

6. „Kerestél?” – kérdezi egy hang. Nem, nem én voltam, csak a zsebemben lapuló telóm hívott fel tudtomon kívül egy ismerőst.

7. Nagy ötlet, hogy egyforma készüléket vettünk kedvezményesen karácsonykor. Kár, hogy néha nem a sajátomat viszem magammal.

8. SMS-t küldök, hogy ne csörögjek bele semmibe. Válasz nem jön. Mégis csörögnöm kell. Nem jött meg az sms-em, csak valami kriksz-kraksz. Ja, mms-t küldött a gép. De miért?

9. Csikorgó fagyban egy merénylettel is felér, ha hív valaki, merthogy kesztyűvel a szerkezet nem működik. A kezem lefagy, az egyik kesztyű valahol elvész.

10. Autópályán haladok az ország másik végébe. Kihangosítón beszélek. Rendőrautó szirénázva elém vág, leállít. Bocsánat, mondja a rendőr, csak azt hittük, be van lőve, annyira hevesen hadonászott. Persze, ha a kezemben lett volna szabálytalanul a telefonom, akkor bezzeg nem hadonásztam volna.