Tanácsok túlterhelt anyukáknak (és apukáknak)

Borítókép: Tanácsok túlterhelt anyukáknak (és apukáknak)
Összecsapnak a hullámok a fejed feled? Akkor szervezd át a napjaidat az alábbiak szerint!

Kedves "sokkisgyerekes" anyuka (vagy apuka – az esélyegyenlőség nevében)! Úgy érzed, nem bírod már cérnával, és előbb-utóbb belepusztulsz a kimerültségbe? Akkor próbáld megfogadni az alábbi 5 tanácsot, amiket hasonló cipőben járó édesanyáktól gyűjtöttünk be. Ők azt mondták, beváltak!

1. Fogadd el, hogy nem lehetsz te a Szupernő!
"Ezt a mindenki más számára nyilvánvaló tényt rettentő nehéz efogadni, de ha végre sikerül, hatalmas kő esik majd le a szívedről. Én mindig büszke voltam arra, hogy milyen sok mindent tudok párhozamosan csinálni, intézni – én voltam a logisztika koronázatlan királynője. Közben folyamatosan csak arra vágytam, hogy este végre úgy hajtsam álomra a fejem, hogy mindent, de mindent tökéletesen elvégeztem, semmi nem maradt el holnapra, és végre nyugodtan várom a másnapot az új kihívásokkal. Na, nekem ezzel az illúzióval kellett leszámolnom! Egy idő után rájöttem, hogy lejebb kell adnom a saját magam felé támasztott elvárásokból, mert különben becsavarodok.

Azóta, ahelyett, hogy azon idegeskednék, mi maradt holnapra, annak örülök, és arra vagyok büszke, amit igenis sikerült aznap elvégeznem!" (Karolina, 34, 4 gyerek édesanyja)

2. Kérj segítséget!
"Nehéz, ha nincs a közelben egy segítőkész nagymama, de biztosan tudsz találni valakit, ha elkezdesz nyitott szemmel járni. És most nem valami méregdrága bébiszitterre gondolok. Én a szomszéd kamasz lányával elegyedtem beszédbe a liftben, és kiderült, ő szívesen vigyáz a nyári szünetben a lányokra, minimális zsebpénzért cserébe. A lányaim már 6 és 7 évesek, és jól kijönnek vele. De olyat is hallottam, hogy valaki a szingli barátnőit szervezte be sorban, heti egy délutánra, vagy megbeszélte a játszótéren egy másik anyukával, hogy felváltva vigyáznak az összes gyerekre hetente egyszer.

Muszáj, hogy néha el tudj szakadni, és el tudj tölteni némi időt csak saját magaddal törődve." (Julcsi, 41, 2 kislány anyukája)

3. Legyen az alvás a legfontosabb!


"Amikor csak tudsz, aludj! Lopj magadnak 10-15 percet, amikor csak lehetőséged van rá. Hetente legalább háromszor te is bújj ágyba, miután a gyerekek elaludtak – a Facebook és a mosatlan megvár! Ha mindkét végén égeted a gyertyát, utolér a végkimerültség.

Az én csodafegyverem az alvás: a fiam három, a lányom egy éves, megszokták, hogy egyszerre alszanak délután, és gyakran bizony én is becsatlakozom. Ha kialszom magam, százszor nagyobb hatékonysággal végzem a feladataimat, és sokkal gyorsabban a végükre érek." (Zsuzsi, 31, 2 gyerek anyukája)

4. Állíts fel fontossági sorrendet!
"Előbb-utóbb úgyis megtanulsz nemet mondani, de jobb, ha nem a saját károdon, hanem már elővigyázatosságból. Ne hagyd, hogy te légy az SZMK csicskája, és ne vállald magadra az öcséd/anyósod/legjobb barátnőd ügyes-bajos dolgait csak azért, mert neked nem kell bent ülnöd 8 órát egy munkahelyen.

Emellett mindig tartsd szem előtt az erősségeidet és azok alapján mérlegelj: ha még soha az életben nem sikerült ehető süteményt sütnöd, ne akkor próbálkozz meg vele újra, amikor ezer és egy más dolgod is lenne – vegyél inkább a sarki cukrászdában valami finomságot. Tudd, hogy mikor mely dolgokat a legfontosabb elvégezni, és ami nem szerepel ezen a létfontosságú listán, azt hayd holnapra. Még akkor is, ha ma is megtehetnéd – itt most nem áll a közmondás!" (Kata, 29, 3 kisgyerek édesanyja)

5. Érezd jól magad a gyerekeiddel!
"Nagy igyekezetünkben pont a legfontosabbat felejtjük el: azt, hogy élvezzük a gyerekeink társaságát. Csak egyszer lesznek kicsik, ez az időszak soha többé nem jön vissza, ezért élvezd ki, amennyire csak tudod! A koszos ruháknál sokkal fontosabb a kockavár felépítése vagy a kocsitologatás – változz vissza te is kisgyermekké és add át magad a közös játék örömének, a nagy összebújásoknak, ölelkezéseknek!

Meríts energiát ezekből a felejthetetlen pillanatokból – így mindig tudni fogod, megéri a strapát az anyaság!" (Katalin, 44, 3 gyerek anyja)