Már lecsengőben van a nagy árhullám. Persze amit maga után hagyott a rengeteg víz, azt sem lesz kis munka, kevés pénz helyrerakni. Én meg ezenközben éppen azt tanulom, milyen nagy kincs a víz. Amikor nincs vagy alig van belőle.

A szomszéd hív hajnalban, hogy folyik ki az ajtó alatt a víz. Bejáratos a kertbe, úgyhogy elzárja a vizet az aknában. Mi este 10-re érünk le, munka után. A látvány meglehetősen siralmas. A konyhakő, a szobák parkettája felpúposodva, a szőnyegek, mint a beáztatott kender.

Két és fél napot töltöttünk a házban. A padlástérben aludtunk. Hívtunk vízvezeték-szerelőt, bejelentettük a biztosítónál az esetet, felhívtuk a vállalkozót, aki éppen egy hónapja fejezte be az új padló lerakását, hogy szemlélje meg, mi menthető. Aztán két álló napig pakoltuk ki a házat, szétkaptuk a szétszerelhető bútorokat, megbeszéltük a kedves szomszéddal, hogy a nagyobb darabokat (kétajtós régi szekrény, komód, hűtőgép) a munkálatok idejére befogadja az üresen álló pajtájába.Ezalatt kannában hoztuk a vizet a falu közepén levő nyomóskútról. És minden cseppet jól megfontoltunk. Kellett mosogatni, teát főzni, mosakodni, vécét öblíteni. Csak a legszükségesebbeket. Úgy őriztem, öntögettem egyik vájdlingból a másik vödörbe a piszkos, de kincset érő vizet, mintha folyékony arany lett volna.

Itthon folyó vízben szoktam öblögetni a szennyes edényt, itt bőven megelégedtem az egyszeri mosással, ebédre azért nem ettünk salátát, mert egyszerűen nem tudtam volna alaposan megmosni.

A tanulságok:
1. Ha elhagyod hosszabb időre a terepet, mindig zárd el a vizet.
2. Nem lehetne itthon, a nagyvárosban is jobban gazdálkodni a vízzel? És nem csupán az ára miatt.

Szöveg: Betlen Katalin, fotó: Pinterest. A képek csak illusztrációk.