„Tizenöt voltam, és várandós." Timi igaz – és boldog – története

„Tizenöt voltam, és várandós." Timi igaz – és boldog – története
Forrás: Családi archívum

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

T

Timi 13 évesen ismerte meg szerelmét, 16 évesen szülte meg első gyermeküket. Mindezt a környezete akarata ellenére. Megbánta? Egy percig sem! 24 évesen boldogabb, mint valaha, hiszen van egy gyönyörű családja és előtte az egész élet!

Az interjú eredetileg a Famiily.hu-n jelent meg.

Nagyon fiatalon, szinte gyerekként ismerkedtetek össze a pároddal és mindössze 15 éves voltál, amikor első gyermeketekkel várandós lettél.

A szerelmemmel, Tibivel 13 évesen ismerkedtem meg. Megtaláltam benne a másik felem, a lelki társam. Szerelmesek voltunk és annak ellenére kitartottunk egymás mellett, hogy tiltották a kapcsolatunkat. Összekapaszkodtunk és immár 11 éve vagyunk együtt.

15 éves voltam, amikor kiderült, babát várok. Bár tudatosan nem terveztük, de vágytunk rá, hogy legyen gyermekünk. Abban reménykedtünk, hogy a hozzátartozóink végre elfogadják, hogy szeretjük egymást Tibivel és összetartozunk.

házasság,tini terhesség,
forrás: Családi archívum

Nem merült fel bennetek az abortusz gondolata?

A babának nagyon örültünk, bár tele voltunk félelemmel, hogy mi fog történni és mivel még hivatalosan fiatalkorúnak számítottam, attól is rettegtem, hogy elveszik tőlem a gyermekemet vagy abortuszra kényszerítenek. Ám annak a lehetősége, hogy én vessek véget ennek a terhességnek, soha nem merült fel bennem. Nagyon fiatalok voltunk és sok mindennel nem voltunk tisztában, mi ilyenkor a teendő, milyen lehetőségeink és jogaink vannak, éppen ezért egy ideig próbáltuk titkolni a várandósságom. Aztán persze elmondtuk és szerencsére közben az is kiderült, hogy az akaratunk ellenére nem kényszeríthetnek rá semmire bennünket.

Persze megpróbáltak bennünket befolyásolni, ijesztgettek és olykor a párom elbizonytalanodott. Azt mondták neki, hogy nem csináltathat apasági tesztet, nem lehet majd velem.

Milyen volt a várandósságod?

Szerencsére a várandósságom teljesen problémamentes volt, nagyon vártam a kisbabánkat, ugyanakkor lelkileg nem volt egyszerű végigcsinálni úgy, hogy teljesen magunkra voltunk utalva Tibivel. Nagyon jó lett volna, ha van mellettem valaki, akinek már van tapasztalata és támogat. Sajnos, a mai napig sincs senki, akire igazán támaszkodhatnánk.

A szülés is problémamentesen zajlott?

Nagyon vágytam volna arra, hogy legyen valaki mellettem, aki elmondja, mire számítsak a szülésnél, de sajnos nem volt a környezetemben senki, így csak találgatni tudtam, mi vár rám. Szerencsére a szülés problémamentesen zajlott és a fiatal korom miatt valamint azért, mert a méhlepény elöregedett, már a szülés várható időpontja előtt befektettek a kórházba. A szülés magától indult be és gyorsan lezajlott.

(A kép használata Timi beleegyezésével történt.)
(A kép használata Timi beleegyezésével történt.)

Nem érezted úgy, hogy lemaradsz valamiről azért, mert ilyen fiatalon gyermeket szültél?

Soha nem éreztem úgy – sem akkor, sem most – hogy azért, mert 16 évesen szültem, valamiről lemaradtam volna. Amikor a kisbabámat, Klarisszát először a karomban tarthattam, az maga volt a csoda. Első látásra szerelem volt, nem csak nekem, hanem anyukámnak is, aki bent volt a szülésnél (ő ért oda leghamarabb).

Milyenek voltak a szülés utáni első hetek?

Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert Klarissza tündéri és nyugodt baba volt. Nem nyűgölődött, nem sírt, csak ha éhes vagy fáradt volt. De néhány jó tanács egy tapasztaltabb anyukától nagyon jól jött volna! A tudatlanságom miatt, és mert nem volt megfelelő támogatásom, utólag már látom, hogy sok hibát elkövettem. Például ha lett volna segítségem, biztosan tovább tudtam volna szoptatni.

Mikor gondoltatok először arra, hogy jöhetne a kistestvér?

Klarissza születését követően a párom és én is befejeztük az iskolát, addig nagyon odafigyeltünk, nehogy becsússzon még egy baba, de utána viszonylag hamar eldöntöttük, hogy szeretnénk második gyermeket. Akkor még nem tudtuk, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű. Több év telt el sikertelen próbálkozásokkal, ám mire eljutottunk odáig, hogy el kellene menni kivizsgálásra, már kezünkben tarthattuk az újabb pozitív terhességi tesztet. Noel 2017-ben jött világra.

Kép
forrás: Családi archívum

Milyen volt a második terhességed?

A második terhességem teljesen más volt, mint az első: míg Klarisszával teljesen jó voltam, soha nem éreztem magam rosszul, Noellel rendszeresek voltak a rosszullétek. Maga a várandósság sem volt problémamentes. Többször volt idő előtti szülésbeindulás és a baba méretei sem feleltek meg az előírtaknak. Az orvos végül azt javasolta, hogy programozott császárral szüljek a komplikációk elkerülése miatt. Noel kis súllyal született és lassabb volt a mozgásfejlődése, emiatt jártunk is vele tornára, egyébként szerencsére teljesen egészségesen született.

Szeretnétek még több gyermeket vagy megálltok kettőnél?

Noel születése óta tudjuk, hogy szeretnénk még egy babát, ezért a hathetes kontroll óta nem védekezünk a párommal. Első évben nem igazán foglalkoztatott, miért nem esek újra teherbe, hiszen egy egyéves mellett nem túl sok időm jutott arra, hogy ezen gondolkozzak, de a második évben már zavarni kezdett és elmentem kivizsgálásra, amelyet aztán számtalan más vizsgálat követett. Szerencsére az orvosok meg is találták az okot, amiért nem tudtam teherbe esni. Kiderült, hogy policisztás ovárium szindrómám van (PCOS), ami megnehezíti a fogantatást és először azt kellett rendbe tenni. Sajnos 2019-ben volt egy vetélésem is, de azóta sem adtuk fel, hiszen még fiatalok vagyunk.

Azt viszont elhatároztuk, hogy ha egy-két éven belül nem jön össze a baba, akkor nem próbálkozunk tovább. Mivel nagyon fiatalon lettünk szülők, nem szeretnénk, ha túl nagy lenne a korkülönbség és azt is tervezzük, hogy a párommal többet lehessünk újra kettesben. Emellett szeretném megtalálni még a hivatásomat is, nagy álmom, hogy szülésznő vagy fényképész lehessek.

Mit tanácsolnál azoknak, akik nagyon fiatalon kerülnek hasonló helyzetbe, mint te?

Azt tanácsolom, hogy hallgassanak magukra, arra, amit a szívük súg! Ne hagyják, hogy mások mondják meg, mit tegyenek! Én már tudom, hogy jól döntöttem: van egy csodaszép családom, két egészséges gyermekem és egy csodás párom. Kerek az életem. Kell ennél több?

Ezek a sztárok is igen fiatalon lettek szülők:

Nézd meg a galériánkat>6 kép
Sztárok, akik fiatalon léptek az anyaság útjára
Éva Psziché Est (online közvetítés) - Lépj az újrakezdés és a megújulás útjára!

Éva Psziché Est (online közvetítés) - Lépj az újrakezdés és a megújulás útjára!

Időpont: 2020. szeptember 24., csütörtök, 18.00–20.30
Helyszín: az otthonod, a kanapéd, a kedvenc foteled

LÉPJ AZ ÚJRAKEZDÉS ÉS A MEGÚJULÁS ÚTJÁRA!

Előadóink maguk is átéltek már nehéz helyzeteket. Válást, szakítást, kirúgást, munkahelyi nyomást, kudarcélményt. Most megosztják veled, hogy mi vitte őket előre, és hogyan tudod te is kreatív energiává alakítani a feszültségeket!

HOGYAN DOLGOZTA FEL PALYA BEA A VÁLÁSÁT?
Miként építette újjá magát? Mi az, ami erőt adott neki, és neked is erőt adhat?
Bea egy egész albumot szentelt a válásának, az újrakezdésnek, és most már trénerként, előadóként dolgozik azon, hogy a mélypontok ne lehúzzanak, hanem felemeljenek minket, hogy aválságokból új értékek szülessenek.

MIRE JÖTT RÁ A PROGRAMOZÓ, AKINEK AZ A HOBBIJA, HOGY BOLDOGABBÁ TEGYE AZ EMBEREKET?
Hogyan elemezte ki a saját összeomlását? Miként leplezte le agyának titkos működését, mit tanácsol neked, ha elégedett, életvidám és sikeres akarsz lenni?
Molnár Ádámot régóta foglalkoztatja az emberi lélek. Tetten érte saját pszichéjét, és programozói gondolkodással tárta fel azt a folyamatot, ami megakadályoz minket abban, hogy bátrak és tettre készek legyünk. Elmondja, szerinte mi kell a boldogsághoz.

MEGLEPETÉSVENDÉG: STEIGERVALD KRISZTIÁN
Generációkutató, generációs mentor, aki a tudatOs odafigyelésben látja az egyéni és a családi boldogulás útját.

AZ EST HÁZIASSZONYA: BOMBERA KRISZTINA

Vendégeinkről és eladásaikról itt olvashatsz többet:   https://www.evamagazin.hu/evaest/

PROGRAM:

Palya Bea énekes-dalszerző, előadó, tréner:
Újrakezdés – élet a válás/váltás és a külső tényezők változása után

„Én a saját utamat nem az áldozat, hanem a hős szemszögéből nézem: a nehézség nem arra való, hogy maga alá gyűrjön, hanem arra, hogy növelje az erőmet, és a legyőzése által valamilyen új készséget pallérozzak magamban.”

Molnár Ádám szoftver architekt, előadó, boldogságkutató:
Uralkodó mintáink. Hogyan hackeljük meg az agyunkat?

„A világ megváltozott, viszont a testünkbe kódolt minták nem. Ha ezt felismerjük, s megtanuljuk, hogyan is működik az agyunk, hogyan lehet meghackelni a mintáinkat – akkor esélyt kapunk a változásra és a kontroll visszaszerzésére. S így arra is, hogy áldozatból életünk hősévé váljunk!”

Kerekasztal-beszélgetés
Palya Bea, Molnár Ádám, Steigervald Krisztián és Bombera Krisztina

 

Hogyan állj fel a nehéz helyzetekből? Hogyan teremts magadnak egy új valóságot? Miként lépj ki a komfortzónádból? Hogyan fedezd fel a belső erődet, és találj új megoldási mintákat?

HA VELÜNK TARTASZ, MEGTUDOD!

Vedd meg az online közvetítésre szóló jegyed szeptember 24-ig csupán 1990 Ft-ért!

1990 Ft

Megnézem
Tovább olvasok
Kép
Hogyan kezeld el a stresszt a csillagjegyed szerint?

Kimerült vagy? Lehet, hogy a csillagokba írva találod, hogyan engedd el a stresszt. Ha még sosem jutott eszedbe, hogy a különféle zennel és nyugalommal kapcsolatos szokásaidat a csillagjegyedhez igazítsd, itt az ideje – talán éppen itt lapul a titok, amit megfejtve egy kicsivel még hatékonyabbá teheted a stresszkezelésed.

Kép
A barátnőm sharentingben szenvedett, meglett a böjtje

Mindenki elolvad, ha cukin maszatos kisgyereket lát a kádban pancsolni, a homokozóban kacarászni, a mamája karjában fagyizni. De hol van a határ? Ki lehet-e tenni a gyereket a határtalan közérdeklődésnek? A barátnőm beleesett a sharenting csapdájába, meg is lett az ára.

Kép
Milyen gyógynövény vagy? Interjú a bükki füvesember lányával

Érdekes kvízt találtam a népszerű Györgytea honlapján. Kiderült, ha növény lennék, citromfű lennék. Imádom a citromfüvet! Szoktunk is szedni kirándulás közben egy csokorra valót. Erdei csavargással kezdődött a népi gyógyászat egyik legismertebb hazai képviselője, Gyuri bácsi, azaz a Bükki Füvesember gyógynövényes karrierje is. Lányával, Lopes Szabó Zsuzsannával beszélgettünk.

Kép
Napi horoszkóp október 26.: a Skorpiókat kellemes meglepetés éri, a Nyilasok ügyei pozitív irányt vesznek

A hét első napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Kép
Ettél már csicsókát? Itt az ideje kipróbálni!

Azon vagyunk, hogy minél színesebben táplálkozz- próbálj ki új ízeket, zöldségeket, szokatlanabb alapanyagokat. A csicsóka most igazi szezonális élelmiszer - ne feledkezz meg róla!

Kép
Ezért nem szabadna éhgyomorra kávét innod soha!

El tudod képzelni, hogy a reggelt ne egy bögre kávéval indítsd? Hidd el, jó lenne…

Kép
Öt filmes franchise, aminek jól áll a csajos folytatás

Semmi kétség afelől, hogy a rebootok korát éljük. Szinte mindig van egy olyan film vagy sorozat, ami egy régi klasszikust elevenít fel, és helyez modern megvilágításba.

Kép
Mama, honnan jönnek a babák?

Amikor a harmadik gyerekemet vártam, folyamatosan kérdeztek a nagyok, hogy miért olyan nagy a pocakom. Volt egy app a telefonomon, amin háromféleképpen (gyümölcs, állat és édesség formájában) tudtam mutatni nekik, hogy épp mekkora bent a baba, de a hogy került oda kérdés is mindennapos volt. Próbáltam ezt úgy elmesélni, hogy meg is értsék, de ne mondjak olyat, amihez még kicsik.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem