Egy elhibázott mérnöki feljegyzés okozta a British Petroleum Company (a továbbiakban BP) Deepwater Horizon nevű olajkútjának 2010. április 20-án bekövetkezett hatalmas robbanását a Mexikói-öbölben. A detonációtól 11 ember meghalt, több mint húsz pedig életveszélyesen megsérült. Két nappal később a közel 560 millió dollár értékű kútfej avízbe merülve 8 kilométeres olajszőnyeget hozott létre. Az amerikai elnök minden állami és privát szervezetet (például ahadsereget is) közreműködésre hívott fel, és kijelentette, hogy az ügyben a BP felelős, amit atársaság el is ismert.

Már a fúrófej elmerülését követően aggasztó adatok láttak napvilágot. A következő hetekben a felmérések összesen 530millió liternyi folyamatosan ömlő nyersolajat jeleztek, ami miatt az eset komor rekorderré vált az olajkatasztrófák között. Ráadásul az olajfolt a partokhoz közel keletkezett, ezért Obama elnök akörnyékre teljes fúrási és halászati tilalmat rendelt el.

Ilyen mértékű olajszennyezésre szerencsére nincs precedens, hasonló esetekkel azonban találkozhattunk az elmúlt 25–30évben. 1979 júniusában az Ixtoc olajkatasztrófa során szintén körülbelül 530 millió liternyi olaj szivárgott a tengerbe, ez azonban hatásában elmaradt amostanitól. Anagy mennyiségű olaj a partvonaltól messzebb folyt a vízbe, elkerülve az ott élő madárfajokat. Az akkori technológia azonban csak lassan tudott reagálni akialakult helyzetre, de három hónapi folyamatos szivárgást követően két segédfúrással szinte teljesen megoldották a problémát. Ugyancsak ahosszúra nyúlt rendezési procedúra miatt vált az élővilág egyik gyásznapjává 1989. március 24-e, amikor az Exxon Valdez tankhajó elsüllyedt az Alaszkai-szoros közelében. Habár a kiömlött olajmennyiség meg sem közelíti a jelenlegit, mindössze pár nap alatt 200ezernél többélőlény pusztult el, s a roncs még huszonegy év után is szennyez. Szakemberek szerint hetven évig is eltarthat, amíg az alaszkai madárvilág a katasztrófa előtti szintre fejlődik.

A Deepwater Horizon balesete 400 fajt sodort a kihalás szélére, többek között tengeri teknősöket, fűrészrájákat és alouisianai barna gödényt, ezen kívül gazdasági visszaesést is okozott. Kisebb hírértéke volt annak a tárgyalássorozatnak, amely a halászati és fúrási tilalom után kezdődött – műszaki szakértők és tanácsadók úgy vélik, hogy azok avállalatok, amelyek biztonságos körülmények között végzik tevékenységüket, méltánytalan helyzetbe kerültek abüntetés következtében. A hat hónapos mélytengeri fúrási tilalom több mint 23 ezer embert fosztott meg állásától.

A múltbéli szerencsétlenségekből okulva nyilvánvaló volt, hogy az azonnali reakció alegfontosabb, így már szinte napokkal a robbanást követően megkezdődtek amunkálatok a szivárgás megfékezésére. Vegyi anyagok befecskendezéséről szóló vitákról, olajfogó kupoláról hallhattunk a hírekben, majd három hónappal az esetet követően, egy új olajfaló mikrobafaj felfedezése után még egy megoldás született: nagy mennyiségű cementet és nehéziszapot pumpáltak akútba, és úgy tűnik, végre vége.

Hogy a lejuttatott cementnek köszönhetjük-e vagy az új, villámgyorsan szaporodó és táplálkozó olajfaló mikrobafajnak, nem tudni pontosan – a szivárgás megtorpant, a robbanás következtében kialakult gazdasági és természeti krízis azonban még vár a hasonlóan hatékony megoldásra.

Egy évvel a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa után

Az olajfolt megjelenése előtt több tucat olajfúró mélytengeri fúrásokban vett részt az Öbölben. A katasztrófát követő hat hónapos szövetségi moratórium alatt mindet leállították, és szűk egy év elteltével csupán 19 kezdhette újra a parton túli olajtermelést. Charlotte Randolph, Lafourche Parish elnöke szerint bár a helyzet normalizálódásában reménykedik mindenki, egy olajhoz, gázhoz hasonló ciklikus iparágban a "normálist" nem könnyű definiálni.
Az aggasztó gazdasági víziók többé kevésbé beigazolódtak, a természeti katasztrófa azonban szerencsére enyhébben alakult, mint ahogy arra mindenki számított. Habár egész mostanáig vitatéma, a tény az tény: az olajfolt szinte eltűnt. A felderítő, rehabilitáló parti őrségnek egy idő után nem volt mit eltakarítani: a nagy mennyiségű olaj hihetetlen gyorsulásra ösztönözte egy addig ismeretlen mikrobafaj szaporodását. A mikroorganizmusok néhány hét alatt elpusztították a méretes olajfekhőt.
Függetlenül attól, hogy az élővilág általános állapota elérte a szivárgás előtti szintet, még sok a tennivaló. A delfinállomány negyede elpusztult, a katasztrófa előtti túlhalászat és szennyezés továbbra sem enyhült.
A felelős BP vállalat eszközeit sokszor ugyanolyan aggodalom övezte, mint magát a katasztrófát. A Corexit nevű kémiai anyag ugyan megsokszorozza az olajfolt elaprózódását, ugyanakkor rákkeltő és impotenciát okoz állatnál és embernél egyaránt.
A Csernobili borzalmak után Mexikó esete is bizonyítja, hogy a természet külső beavatkozások nélkül szinte maradéktalanul képes a rehabilitációra. A gazdaság, és a benne dolgozó személyek megsegítése azonban sajnos nem ilyen automatikus.

Szöveg: Kárpáti Kata Szandra, Fotó: reuters/vándorkő

Ez a cikk a 2010. októberi Évában jelent meg. Minden jog fenntartva.