Lemaradtál az első részről? IDE kattintva olvashatod el!

A Gyanúsítottak

Elmeséltem, amit tudni lehetett a barátaimról, és aztán Timi keresztkérdéseire is válaszoltam. Hogy Szilvi rendes csaj, és szegény súlyosan köszvényes, ami eléggé megkeseríti a mindennapjait. Hogy Vili az egyik legrégebbi barátom, jó fej és okos, bár kicsit paranoid. Hogy Janó nagyon hiú, iszonyú büszke a dús, hosszú göndör hajára, amilyen kevés férfinak van: kicsit fárasztó, de azért rendes srác. Hogy Kata idegesítő, amikor a spirituális guruiról mesél, de máskülönben szórakoztató egyéniség. És hogy egyikükön sem láttam semmi különöset. Ittak persze, mint a kefekötő, Szilvi kicsit rámozdult Vilire, ami egyébként nem ritka, ha új pasit lát… de ennyi.

– Ez az üzenet... – töprengett Timi, miközben harmincadszorra is elolvasta. – Szerintem aki ilyet ír, az eléggé haragszik.

– Nem mondod, magamtól észre sem vettem volna. – mondtam kissé ingerülten a barátnőm ragyogó arcát látva. – De miért utál engem valaki ennyire?

– Gyakran szólítanak Bé Verának? Még sosem hallottam.

– Azon a munkahelyen, ahol együtt dolgoztam Szilvivel és Janóval, mindenki így hívott. De Vili és Kata is ismeri ezt a becenevet. Ettől még akármelyik írhatta.

Csend telepedett közénk. Timi a fejét törte. Egy kis, karácsonyi ruhácskába öltözött kutya szaladt oda hozzánk, és lelkesen ránk vakkantott.

– És szoktál ezekkel az emberekkel levelezni? – kérdezte hirtelen Timi, mintha a kutya ugatása beindított volna valamit az agyában. – Fotóztál azon a bulin? Vannak csetek, mailek, akármi?

– Hát persze. – mondtam lelkesen. Hogy ez eddig nem jutott eszembe! – Vannak fotók is, vannak csetek is, van minden. Elküldjem neked őket?

– Aha. – mondta Timi és szórakozottan megsimogatta a kiskutyát, aki valamiért megint hozzánk szaladt, talán jutalomfalatban reménykedett. – Megnézegetek mindent alaposan, és jelzem, ha bármi érdekeset találok.

És így is lett.

Három napig semmit nem hallottam Timi felől, miközben álmaimban hol Szilvi üldözött kezében egy hatalmas palacsintasütővel, hol Janó lengette felém fenyegetően a bozontos haját. Szenteste előtt négy nappal azonban megcsörrent a telefonom. Épp a szüleimnek csomagoltam az ajándékokat, a macskám a karácsonyfát akarta feldönteni, kint pedig gyönyörűen kavargott a hó.

– Igen? – kaptam fel lázasan a mobilt, miközben a másik kezemmel a felháborodottan nyávogó Cirmit cibáltam el a fától.

– Megvan. – hallottam Timi rezignált hangját. – Rájöttem. Legalábbis azt hiszem. Mikor érsz rá?

– Most is akár. – vágtam rá azonnal.

A megoldás eleje

Ugyanabban a kávézóban találkoztunk, mint a múltkor. Timi tetőtől talpig karácsonyi cuccban érkezett, és még zselés szaloncukrot is hozott egy csinos, masnival átkötött dobozban, amit köszönettel elfogadtam.

– Na? – kérdeztem izgatottan, miután belakmároztam a szaloncukorból. – Ki volt az? Ugye Janó? Vagy inkább Vili? Kata nem lehetett. Vagy mégis?

Fejedelmi mozdulattal elhallgattatott.

– Mindent megtudsz időben. – mondta ünnepélyesen. – Kezdjük az elején, és haladjunk szépen sorjában.

Esküszöm, a kedvenc detektívjét, Hercule Poirot-ot akarta utánozni. Nem volt tehát más választásom, végig kellett hallgatnom az elejétől.

– Tehát... – mondta Timi szaloncukorral a szájában. – Ahogy megbeszéltük, átnéztem a levelezésedet, a fotóidat, mindent, amit elküldtél. Még szerencse, hogy nem vagy egy akkora csetkirály. Így se volt egyszerű, de azért találtam egy s mást. Nézd csak!

A telefonján mutatott egy Messenger-üzenetet, amit Vilivel váltottam néhány héttel ezelőtt.

„Csáó, egyelőre sajnos úgy néz ki, nem jó.”

– Igen. Vili írta, hogy nem ér rá pókerezni. – mondtam értetlenül. – És?

– Itt egy másik. Korábbról. Harmadik. Negyedik. – görgetett tovább Timi. „Egyelőre még nem tudom, de majd kiderül.” „Szuper, egyelőre nem tudom megmondani, de hamarosan jelzek.” „Egyelőre minden rendben.”

– Nem értem. – ráncoltam a homlokom. – Mindegyikben ott az egyelőre szó. De ez miért érdekes?

Timi kicsit fitymálóan nézett rám.

– Nem emlékszel a fenyegető üzenetre?

Hirtelen fény gyúlt a koponyámban.

– Basszus, tényleg!

Timi elégedetten bólogatott.

– Bizony. Az üzenet küldője helytelenül használta a szót. Egyenlőre. Nem lehetett valami jó jegye a suliban helyesírásból. Vili viszont helyesen ír, ezt bizonyítják a csetek is, amit veled váltott. S mivel elég egyértelműnek tűnik, hogy ezt a fenyegető üzenetet hirtelen felindulásból írták, nem hiszem, hogy az illető azzal trükközne, hogy direkt, megtévesztés gyanánt írja rosszul a szót. Ahhoz már előretervezés kéne.

– Egyetértünk. – biccentettem. – Vili kint van a vízből. Kérem a következőt!

Folytatás hamarosan!