Diana hercegné öccse nyíltan beszélt közös gyerekkori traumájukról

Diana hercegné és testvére, Charles Spencer nehéz időszakon ment keresztül a szülők válása után. A sanyarú gyerekéveket egy, a The Sunday Times-nak adott interjúban idézi fel az 56 éves gróf; szülei, John Spencer és első felesége, Frances 1969-ben váltak el.
– mondja Sir Charles, aki történészként és íróként is ismertté vált, és akinek új könyve The White Ship címmel a napokban jelenik meg.
„Apánk csendes ember volt, feltétel nélkül szeretett minket, bármikor fordulhattunk hozzá. De anyánk nem anyaságra termett. Nem az ő hibája, egyszerűen képtelen volt rá – majd így folytatta:
Charles szerint a válás nagyon megviselte a gyermek Dianát. Maga a gróf pedig bevallása szerint „terápiáról terápiára jár” húsz éve. „Óriási erőfeszítéseket tettem, hogy feldolgozzam boldogtalan gyerekkoromat” – mondja az interjúban, igaz, mint mondja, „az eredmény katartikus volt”.
Maga Charles háromszor is nősült, míg végül Karen Villeneuve vállalkozó oldalán találta meg a boldogságot, akivel 2011-ben házasodott össze – vele látható a fenti Instagram-fotón is. A grófnak három házasságából hét gyereke született, a legidősebb 30, a legfiatalabb nyolcéves.