Az éltető oxigén a tüdőben az erekbe kerül, és a véráram útján jut el minden porcikánkhoz. Oxigénre állandóan szüksége van a sejtjeinknek, ennek hiányában egy-két perc alatt leállnak a muankával. Érthető tehát, hogy ereink állapota alapvető része az egészségünknek. Dr. Eörsi Dániel írása

Az erek teljesen behálózzák a szervezetünket. A szívből induló vastag artériák fokozatosan egyre kisebb és kisebb ágakra szakadnak, így a vér eljut minden sejtünkhöz vagy legalábbis a közelükbe. A legkisebb ágacskákat hajszálereknek hívjuk. Ezeknek már olyan vékony afala, hogy azon keresztül az oxigén és a tápanyagok ki tudnak jutni az érpályából, így aztán a környező sejtek igény szerint felhasználhatják őket. A bomlástermékek és aszéndioxid is ugyanitt, a hajszálerekben kerülnek be a vérbe, ahonnan az egyre nagyobb és nagyobb ágakba összeszedődő vénák viszik el a szívbe, majd tovább atüdőbe, ahol a széndioxid újra friss oxigénre cserélődik, és kezdődik minden elölről. A folyamatban tehát ahajszálerek játsszák a legfontosabb szerepet, ott történik alényeg, a szív és a többi erek „csupán” arra valók, hogy a vérkeringést fenntartsák.

A szív- és érrendszeri betegségek
Mindebből talán érthető, hogy miért tulajdonítunk olyan nagy jelentőséget a szív-érrendszer megbetegedéseinek. Ha az oxigén egyszer csak nem jut el a célhoz, akkor az adott szerv nagyon beteg lesz. Ha eljut, csak nem elegendő mennyiségben, az adott szerv akkor is beteg lesz, csak nem olyan hirtelen. A szív és az erek betegségei mind-mind ide vezetnek: akár megreped, akár elzáródik, akár fokozatosan beszűkül egy ér, vagy akármilyen okból csökken a szív pumpafunkciója, mindenképpen oxigénhiány lesz az ellátott területen.
Látszólag sokféle betegség tartozik ebbe a csoportba, ám ha jobban meggondoljuk, a legtöbbjük az érelmeszesedésre vezethető vissza. Egészséges erek fala nem szokott megrepedni – a meszessel előfordul. Egészséges érben nem képződik vérrög, a meszes érfalon viszont kialakulhat, ez pedig érelzáródást okozhat. Az egészséges erek mindig képesek a megfelelő mennyiségű vér szállítására, a meszes, szűkült erek kapacitása azonban csökkent.

Alsó végtagi érszűkület
Az érelmeszesedés elvileg bárhol kezdődhet, ám három helyen kiemelten nagy a probléma jelentősége. A szívizmot a koszorúserek látják el vérrel, ezeknek a betegsége krónikus szívelégtelenséghez vagy hirtelen szívinfarktushoz vezethet. Az agyba áramló vér akadályoztatása esetén agyi iszkémiás (iszkémia = oxigénhiány) betegségről vagy szélütésről beszélünk. A harmadik kritikus pont a – különösen az alsó – végtagok területe, az itteni érszűkületet egyszerűen perifériás érbetegségnek nevezzük. (A szakemberek gyakran a legnagyobb jóindulattal sem tudják elmagyarázni a páciens állapotáról a tudnivalókat. Ennek az egyik oka az, hogy a szaknyelv máshogy használ egyes szavakat, mint a köznyelv. Az orvosi szlengben például aláb kizárólag a lábfejet jelenti, és amit a normális beszédben lábnak hívunk, az orvosul „alsó végtag”.)
Az alsó végtagi vérkeringési betegség évekig-évtizedekig semmilyen panaszt nem okoz, az elváltozást ebben aszakaszban csak műszerrel lehet kimutatni. Ilyenkor van értelme a szűrésnek, ami nem volna nehéz: egy sima vérnyomásmérővel meg lehet találni a tünetmentes betegeket. Ha fekvő helyzetben az alsó végtagon lényegesen alacsonyabb vérnyomást mérünk, mint a felsőn, annak feltehetőleg érszűkület az oka, ilyenkor feltétlenül részletesebb kivizsgálásra és a hatásos kezelés megkezdésére van szükség. A második szakaszra az jellemző, hogy az erek anyugalmi oxigénigényt még elbírják, de terheléskor már felmondják a szolgálatot. Terhelésen elsősorban a gyaloglást értjük, bár nyilván a futás, biciklizés satöbbi is ide tartozik. A panaszok az átlag magyar életmódból adódóan nem egy húsz kilométeres túra háromnegyedénél szoktak mutatkozni (ez még nem vallana súlyos károsodásra, és ilyenkor a kezelésre is több lehetőség adódna), hanem akkor, amikor az illető már a szokásos mindennapi 200–300métert sem tudja legyalogolni. A legjellemzőbb, hogy a beteg a fájdalom miatt megáll egy-két percre, majd újra megtesz pár száz métert. Az efféle „kirakatnézegető járás” állapota olyan feltűnő, hogy a páciens és a környezete is könnyen felismerheti. Ha ilyenkor kérnek segítséget, akkor talán még van menekvés a visszafordíthatatlan károsodás elől.
Nem úgy a harmadik szakaszban, amelyet a nyugalomban, éjszaka is fellépő fájdalom jellemez. Fájdalom és fájdalom között nagy különbség van, például abból a szempontból, hogy mennyire lehet hozzászokni. A forróság vagy a szúrás fájdalmat sokan eltűrik: van, aki puszta kézzel veszi le a kuktát a tűzről, vagy kesztyű nélkül szedi a bogáncsot. Ám az oxigénhiányhoz nem lehet hozzászokni – a perifériás érbetegek fájdalma is csak ideig-óráig csökkenthető fájdalomcsillapítókkal. Ilyenkor életmóddal, gyógyszerrel nem megyünk sokra, csak értágító vagy ércserélő műtétben lehet még reménykedni. A negyedik stádiumban az oxigénhiány következtében elhal a szövet. Ez általában alábujjakon kezdődik, majd a folyamat, kezelés nélkül, egyre feljebb vándorol. Az üszkösödés az eseteknek csak egy kis részében gyógyítható ércserével, a legtöbbször előbb-utóbb amputációba torkollik.

A csapból is ez folyik
Nem sok olvasónk van, aki még nem hallott róla, hogy hazánkban minden második ember szív-érrendszeri betegségben hal meg. Az is közismert, mi is megírtuk már, hogy ebből aszempontból a nők lassan teljesen utolérik aférfiakat. Nem titok az sem, hogy mi okozza a betegséget: dohányzás, magas vérnyomás, magas vércukor, magas vérkoleszterin. A perifériás érbetegek között mintha különösen sokan volnának azok, akik a felelősséget a génekre, a környezetre hárítják (ez személyes benyomás, nem hivatalos adat). Az érintettek jelentős része egészen a végletekig nem egyezik bele a jelentős javulással kecsegtető értágításba vagy ércserébe, miközben a cigit nem hagyják el, a fogyásra nem törekszenek. Csak remélni tudjuk, hogy a következő generációk már magától értetődőnek fogják venni, hogy egészségi állapotukért, munkaképességükért, teherbírásukért elsősorban saját maguk felelnek, így a leginkább rajtuk múlik az is, hogy családjuk meddig és mennyire számíthat rájuk.

Fotó: Safa

Megjelent a 2009. decemberi számban. Minden jog fenntartva.