Topkommentek, amiket mindössze másfél óra alatt találtam a neten

Borítókép: Topkommentek, amiket mindössze másfél óra alatt találtam a neten Forrás: pexels/Ivan Samkov
Másfél órás gyűjtésünk eredménye: néhány tipikus komment tudósít korunk és nemzedékeink közérzetéről.

Gyilkos sorok

Részemről sokáig elkerültem azt a sztrókközeli állapotot, amikor az ember hosszabb időt tölt a számítógép előtt honfitársai agymenését tanulmányozva. Konkrétan arra a véleménynek nevezett jelenségre gondolok, amikor emberek arccal és névvel rettenetes baromságokat írnak ki a netre, vagy habzó szájjal osztják a többi felhasználót nemre, korra, kompetenciára, jóérzésre, egyáltalán bármire való tekintet nélkül. Ha egyszer egy kommentszekcióban kitör a vulkán, a tömegek seperc alatt mindent megfejtenek előre, utólag és közben is: hogy érdemes vagy egyenesen emberiség elleni bűn beadatni a vakcinát, hogy az oroszoknak vagy az ukránoknak van-e igazuk (sic!), hogy teljesen agyhalott-e az a kismama, aki a gyereknevelésről kérdést mer feltenni egy csoportban, vagy hogy fel kell-e akasztani azonnal az idióta férget, aki a növényeire ilyen szert öntött az olyan helyett.

Szóval kerültem a szitut, mint ördög a tömjént, mostanában azonban egy munka miatt nem őrizhettem tovább az ártatlanságomat: egyszerűen kötelező ún. kommenteket olvasnom, és az, hogy bánatossá tesz, hogy dolgozó, adófizető, egyáltalán az utcán szabadon kószáló emberek mi mindent képesek leírni, nagyon enyhe kifejezés. Igaz, hogy rengeteg a kamuprofil mögé rejtőző, fizetett vagy magánszorgalmú kötözködő, de számtalan hozzászólással találkozom, ahol hús-vér emberek önként, dalolva, mosolygó portréfotóval, ajtó-ablak helyzettel vállalnak olyan meredek álláspontokat, hogy egy valamirevaló munkaadó azonnal kipenderítené őket az irodából, sőt, talán még a városból is. Szerencsére vannak szórakoztató kommentek is, amiken, akár egyetértünk velük, akár nem, legalább elvigyorodunk.

Mivel szeretek rendszerezni, egy ráérősebb délutánon fogtam magam, elkülönítettem három tipikus kategóriát, és topkommenteket gyűjtöttem a Facebookról: vicceseket, bántókat, kioktatókat, fontoskodókat. Másfél órát szántam a „kutatásra”, nem többet. Mit mondjak, nem volt nehéz dolgom.

A cikkben nem használok fel nagyon durva, nyomdafestéket nem tűrő, vulgáris, rasszista, húsbavágóan sértő szövegeket. Azokat inkább jelentettem Zuckeréknek.
Forrás: pexels/cottonbro studio

Találatok

Összesen 42 kommentet találtam másfél óra alatt, ami szubjektív megítélésem szerint beleillett valamelyik kategóriába. Természetesen nem ismertetem az összes találatot, csak kategóriánként négyet-ötöt. A kiválasztott gyöngyszemek egy részét szó szerint idéztem, másokat kicsit átírtam, kihagyva egy-egy kényesebb adatot, az idézet előtt pedig olvasható a rövid backstory.

Emberek, akik mélységekben elemzik a világ történéseit:

A közhelyeket kedvelő filozófus: Beteg egy világban élünk. Mindent behálóz az értéktelenség. Lassan nincs értéke a valódi embereknek.

A Nagy Nevelő: Szerintem meg egy pofon senkinek nem árt. Elcsattant nálunk is jó néhány, az apám azt is mondta néha, hogy eltöri a kezemet, ha még egyszer rosszat csinálok. Jól tette! Ember lett belőlem!!!

Az orvosbiológus: azer van mer a vakcina miatt beadtak mindenkinek aztan csodalkoznak h roszul lesznek meg trombozist meg rakot kapnak mindenkit kiakarnak irtani, emberek ebredjetek!!!

A világpolitikát megfejtő politológus: tuggyuk miért van ez mindenkit megfigyelnek 5g telefonok, vigyazzatok, (amerikai elnök, magyar politikusok neve) meg a többi gyilkosok es egykutya mind nemakarnak ezek segiteni csak a penz kell meg a bankszamlatok en már rég nem használok csak készpenzt ti is így tegyetek mert mindent elvesznek!!!

Emberek, akik szívesen gyalázkodnak:

A korszégyenítő: Ez a (valaki) olyan randa, hogy még az oroszlán is sírva enné meg.

Egy celebre: Ki ez? Népességszámjavító szakmunkás.

Forrás: pexels/Anna Shvets

Egy filmkritikára: Hogy lehet nem szeretni ezt a filmet? Parancsba adták odafentről, hogy szidni kell? Hamisítjátok az adatokat, direkt lepontozzátok azt, ami jó, hogy terjesszétek a (ideológiai irány). Szánalmasak vagytok.

Egy biliztetéssel kapcsolatos, meglehetősen átlagos kérdésre: Sztem akinek gyereke van, az nem kérdez ilyen hülyeséget. Te tutti kamu vagy. Vagy rosszabb. Sajnálom szegény gyerekedet.

Emberek, akik kedvelik az iróniát:

Valami pitiáner ügyre: Óriási öröm és boldogság, hogy politikusaink ilyen rendkívüli fontosságú témákban jeleskednek és teszik oda magukat! Mindig is tudtam, hogy óriási államférfiak között élhetek és dolgozhatok paradicsomi körülmények között! Ez itt a földre szállt mennyország.

Egy LMBTQ-témát semlegesen érintő cikkre: Gyorsan fóliázzátok be a cikket, mielőtt nem késő! Mindjárt megjelenik (egy politikus neve), és a bíróságon találjátok magatokat.

Általános, sok posztnál olvasható nyugtázása a „fontos” intézkedéseknek: Nagy segítség ez a magyar családoknak! Variáns egy Brazíliával kapcsolatos cikkre: Nagy segítség ez a brazil családoknak.

Egy lakásbérléssel kapcsolatos cikkre: Na végre! Utolértük Ausztriát!

Egy nagyobb kiadással kapcsolatos cikkre: Mondják meg végre, hogy mennyi a valódi költség és mennyi megy zsebbe. Ne kelljen nekünk találgatni. Gyorsabb és egyszerűbb lenne.

Galériánkból pedig megismerhettek négy nagy botrányt, ami a Facebookhoz kötődik!