Borítókép: Tavaly nemcsak felvettük, de néhányan le is vettük a maszkokat Forrás: Pixabay.com/ Medialna

Tavaly nemcsak felvettük, de néhányan le is vettük a maszkokat

2020 olyan volt, mint egy óriási álarcosbál, amin mindenkinek kötelezően részt kellett vennie. Majd előbb-utóbb mindenkinél beköszöntött a legnehezebb óra, az éjfél, amikor is fel kellett fedni az igazi arcunkat.

Egyesekkel kapcsolatban azóta is azt kérdezzük összetört szívvel: hogyan lehettünk ilyen vakok?

A tavalyi év több tekintetben is sokkoló volt és csak úgy bővelkedett tanulságokból. A járvány kegyetlen, de akármilyen fájdalmas is bevallani: értékes játékot űz velünk. Ha az elsőből nem is, hát a második körbőlbiztosan kiderült: ki ellenség és ki barát. Ki az őszinte és ki a hazug. Kire számíthatunk és ki az, aki otthagy bennünket a szükség idején.

A koronavírus egy fizikai és lelki szinten játszódó álarcosbálba invitált bennünket. Persze egyeseknek nem volt ez új keletű, mert már hosszú évek óta viselték a láthatatlan maszkjukat, amellyel megtévesztették a környezetüket. Belenéztünk a szemükbe: azt hittük ismerjük őket. Igaz barátként, csodás partnerként vagy éppen példás családtagként viselkedtünk velük szemben.

A nehéz időkben megosztottuk velük mindenünket. Két kézzel szórtuk oda nekik lelkünk kincseit és bugyoláltuk őket szeretetünkbe, védelmező ölelésünkbe. Közben abba az álomba ringattuk magunkat, mikor ránk jár majd a rúd, ők lesznek az elsők, akik a segítségünkre sietnek.

De senki sem nyújtotta a kezét, mikor a bál kellős közepén megnyílt alattunk a föld és lassan, egyenletesen elkezdett bekebelezni bennünket. Néhányan elfordították a tekintetüket. Mások csak nézték, ahogy elveszünk. Miközben kérdő, kétségbeesett tekintettel figyelted őket,

láttad, amint apránként leveszik a maszkjukat
és rá kellett döbbenned: nem ismered őket.

Tudod a nevüket, emlékszel az átélt élményekre, mégsem illenek be sehova ezek az ember. Hova tűntek a kedves arcok? A jólelkű és szeretetteljes barátok? A megértő rokonok? A hűséges és támogató partnerek?

Megtörte őket a koronavírus. A stressz, a félelem, a bezártság, a harc a láthatatlan erővel kikészítette őket. Nem maradt erejük arra, hogy magukon tartsák az álarcukat. Fogták és ledobták a porba, mivel már nem számít, mit gondolnak róluk. Csak az a lényeg: nekik legyen jó és túléljenek. Bármi áron.

Olyan szavakkal búcsúztattak, amíg süllyedtél, minthogy „Sajnálom, most mindenkinek magára kell gondolnia.” vagy „Ezt is megoldod, mint a többit.” Sokan még ennyit sem mondtak. A szemükből olyan közöny áradt, ami teljesen megbénított.

Galériánkban Tom Hanks 7 lélekmelegítő idézetét olvashatod,

hogy könnyebben menjen a nap: