Akörnyék legrégebbi műhelyének titkait a 22. számú ház egyik üzletében őrzik, így aztán a legjobb, ha azonnal lenyomjuk a vegytisztító szalon kilincsét!
A pult mögött a Tichy lányok: Andrea és Ildikó fogadják a pecsétes szoknyákat, leöntött ruhákat, sokéves öltönyöket, megkopott kabátokat – és természetesen a ruhaneműk makulátlan gazdáit. Tichy Dezsőné, Terézia, az ikerlányok édesanyja 51 éve dolgozik a szakmában, és ma is naponta hódol szenvedélyének, a vevők dédelgetésének. A betérőt itt kizárólag hölgynek vagy úrnak nevezik, még akkor is, ha az illető csupán motoros futárként szállítja egy divatszalon heti adagját. Így van ez három nemzedék óta, amikor is a nagymama, Szaitz Ilonka elkezdte az ipart.

Patyolattiszta múlt
A nagyi hajdan a Belvárosban a Szarka utcai mosodát vezette, ingeket, gallérokat és kézelőket tisztított. Korán megözvegyült, de rövid házassága alatt egy kisfiúval ajándékozta meg urát, Tichy Dezső temetkezési vállalkozót. A Szarka utcában ezután sem állt meg az élet, továbbra is mosták „a város minden szennyesét”, mígnem Fröhlich Mátyás személyében beköszöntött egy új szerelem. Mátyás kifutófiúként dolgozott a cégnél, s bár nyolc évvel fiatalabb volt későbbi asszonyánál, kettejük kapcsolata mesés fordulatokat vett. 1930-ban sikerült a Vármegye utcában saját üzletet nyitniuk, amelynek cégtábláján első ízben olvashatták a pestiek a Tichy nevet. Ez a felirat akkor sem változott, amikor Ilonka 18 éves fia (az ifjabb Dezső) megkérte nevelőapját és édesanyját, hogy házasodjanak össze.
A tisztító a háború alatt is folyamatosan szolgálta a belvárosiakat. 1944-ben Fröhlich Mátyás emberségből is bizonyított. Az üzlet galériáján és hátsó helyiségében nem csupán Weiss urat, a szomszédos festékbolt tulajdonosát rejtegette, hanem rajta kívül még több mint negyven üldözöttről gondoskodott. Fröhlich Mátyás és Ilonka nevét egy túlélő jóvoltából néhány éve emlékfa őrzi Jeruzsálemben, a Világ Igazainak kertjében.

Háború és béke
Budapest ostroma során a családot kibombázták otthonából, majd az államosítással az üzletet is elvették tőlük. Ez volt az új korszak nyitánya. Mialatt az ifjú Tichy Dezső gyári főkönyvelőként dolgozott, Ilonkáék mindent újrakezdtek egy Bródy Sándor utcai lakásban. Műhely híján a konyhában dolgoztak, óriási üstökben mosták és festették a környékbeliek ruhaneműit. A fellendülés első jelei akkor mutatkoztak, amikor a szomszédos Puskin utcában a Büfé Vállalat kerthelyiséget nyitott, ám az asztalokra csak fehér lepedőből szabott terítő jutott. Ilonka és Mátyás keze nyomán hamarosan nemcsak a környék abroszai virítottak színesben, hanem a balatoni szállodák teraszain, sőt a lillafüredi Palotaszálló éttermében is kivirult a teríték. 1953-ban végre kiléphettek a lakásból: a 22. szám alatt bezárt háztartási bolt helyén megnyithatták tisztítójukat. Dezső otthagyta a gyárat, kitanulta a textilvegyész szakmát és beállt az üzletbe. A benzines tisztítást bérmunkába adták, a mosást, vasalást, keményítést helyben, a festést pedig az utca túloldalán lévő műhelyben végezték. Ilonka újra a régi volt: boldogan szóba elegyedett a járókelőkkel. Talán emiatt történt, hogy a Tichy-féle tisztító 1956. október 23-án is nyitva volt. Tömegek gyűltek össze a szemközti rádiószékház előtt. Sokan rosszul lettek, nekik Dezső adott vizet. A lövöldözés után a karhatalmisták berontottak az üzletbe, és villámgyorsan civil ruhába öltöztek. Később bírósági per lett a dologból, mert a tisztító nem tudott elszámolni a beadott ruhákkal.

Mesés idők
Az idősödő Ilonka naponta átjárt kávézni a közeli Múzeum Kávéházba. Gyakran beszélgetett a főpincérrel az üzletmenetről, megosztva titkát, hogy a cégnél lassan elkél a segítség. Egy alkalommal a főúr bemutatta rábahídvégi unokahúgát, aki néha meglátogatta őt Pesten.
A nagymama azonnal döntött, így került Terike az üzletbe 1960-ban. A 23 éves leányzónak korábban fogalma sem volt a tisztítóban folyó munkáról, rövidesen mégis az a mondás járta a Tichy családban, hogy „Terit a Jóisten is erre a szakmára teremtette”. És eljött a szerelem ideje is, 1963-ban Tichy Dezső megkérte Teri kezét, rá egy évre pedig megszülettek az ikerlányok: Andrea és Ildikó. A következő huszonöt év volt a környék fénykora. A Magyar Rádióban foglalkoztatott színészek egymásnak adták a kilincset a tisztítóban is. Bessenyei Ferenc néha csak beintegetett, de Őze Lajos rendszeresen elüldögélt a szalonban, s idejárt Törőcsik Mari, Váradi Hédi, Szemes Mari is. A kortárs textilművészek és jelmeztervezők nyers alapanyagokkal és színmintával érkeztek, de Tichyék rendszeresen dolgoztak a filmgyárnak, az Operaháznak, a Nemzetinek és vidéki színházaknak is. Ott ültek a város minden premierjén.

A dinasztia
A Tichy lányok ma is rajongással említik apjukat. Az édesanyjuknak lételemévé vált az üzlet, amelytől mai napig sem tud elszakadni, apukájuk pedig megteremtette számukra a gyerekkor komfortját. Egy letűnt világ úriembereként biztosított lányainak polgári otthont. Andi és Ildi testvérek és barátnők is. 18 évesen együtt vették fel őket a tanárképző főiskolára, de apjuk betegsége és halála miatt az üzletben kellett átvenniük a stafétát. Ettől kezdve a cégéren ez olvasható: „Tichyné és lányai.” A lányok okleveles textilvegyészek, akik új feladatokat találtak a szakmában. Muzeális értékű 18. századi papírruhákat éppúgy képesek megtisztítani, mint Batthyány Lajos egykori viseletét. A nemzetközi márkaszalonok és a legnevesebb hazai ruhatervezők divatbemutatóik után velük dolgoztatnak, ám náluk a névtelen megrendelő is VIP kuncsaft. „A legszebb a szakmánkban – mondja Andrea és Ildikó –, amikor az emberek átveszik az elkészült ruhát, és szinte elolvadnak a gyönyörűségtől, hogy valóban sikerült eltávolítanunk a foltot.”
Szaitz Ilonka unokái ápolják a családi hagyományokat. Andrea olasz férje már az 1980-as években olyan modern tisztítógéppel gyarapította a céget, amelynek sokáig nem volt konkurenciája az országban. Ildikó párja – aki hajdan vendéglátósként dolgozott – a Tűzoltó utcában nyitott tisztítót. A gyerekek közül a két kicsi: Andreáék 11 éves Simonája és Ildikóék 9 éves Attilája már fejből tudja a textilkreszt, és határozott tervük, hogy továbbviszik az üzletet. Terike végül elárulja a műhelytitkot: „Tudja, a mi hivatásunk olyan, mint a festőművészé: a műalkotásnak itt is tökéletesnek kell lennie!” Mielőtt azonban elérzékenyülnék, ráadásnak elmesél egy történetet: „Szem- és fültanúja voltam, amikor egy elegáns fogadáson egy hölgy véletlenül leöntött valakit vörösborral. Az áldozat kétségbeesve kérdezte, hogy most mit csináljon. A tettes kapásból, a legnagyobb természetességgel erre azt tanácsolta, hogy vigye el a ruháját a Tichyékhez, ott egészen biztos kiszedik a foltot. Ki az a Tichy?! – kérdezte a leöntött asszony. Na, ezt már nem hagyhattam szó nélkül. Odamentem hozzá, és azt mondtam: – Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Tichyné vagyok… A ruha másnap ott volt nálunk, és a vörösbornak – mondanom se kell – nyoma sem maradt.”

Szöveg: Rojkó Annamária, Fotó: Szilágyi Stefánia

Ez a cikk az Éva magazin 2011. augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.