Zsidó, cigány és magyar identitás egy családban. Báthory-Beck Nóra és Báthory Róbert boldog házasok, egy nyolc hónapos kislány szülei. Más-másvilágból érkeztek: Robi mélyszegény cigány családban nőtt fel, Nóraértelmiségi zsidó közegben. Mindketten tapasztalták a kirekesztést, közöséletükben azonban a nyitottságot élik meg. Vallják, hogy az eltérő kultúra gazdagítja őket, és lehet tanulni egymástól.

A fiatal pár esküvőjén találkozott először Robi anyja Nóra apjával: a nyolc általánost végzett cigány asszony, aki 16 évesen szülte első gyerekét, és a doktori fokozattal rendelkező matematikus, nagy amerikai cégek vezérigazgatója. A találkozás jól sikerült, bár távolság nehezen lehetne nagyobb, hiszen az új házasok egészen más világból érkeztek.
Robi nagyon szegény családban nőtt fel egy kelet-magyarországi kisvárosban. Apját nem ismerte, nevelőapa nevelte, tőle származik két öccse. „Amikor tizenhat éves lettem, elváltak a szüleim. Egy fillér nélkül maradtunk, majdnem otthagytam az iskolát, mert el kellett volna tartani a két öcsémet meg az anyámat.” Végül sikeresen leérettségizett és Budapestre költözött. Először idegenvezetőnek tanult, aztán egy roma fiataloknak szóló ösztöndíjjal újságíróképzésen vett részt. Televíziós szerkesztő-riporter, Nórával nyolc évvel ezelőtt dolgoztak együtt egy bűnügyi műsorban, és azóta együtt vannak.
Nóra, aki maga is televíziós szerkesztő, Cegléden nőtt fel, értelmiségi zsidó családban, „ami azért volt nehéz, mert vidéken szinte az egész zsidóságot kiirtották, rajtunk kívül még egy család élt a városban. A nagyszüleim vallásosak, a szüleim nemzedéke kimaradt, a mi generációnk kezd visszatalálni ehhez”. Gyerekkorában a szülei tudatosan ápolták zsidó identitását, járt hagyományőrző táborba. Később a család az apa munkája miatt Budapestre költözött, Nóra zsidó gimnáziumba járt.

Nóráék lakásában több ezer könyv volt, gyerekkorában Robi is szeretett olvasni, de attól kezdve, hogy betöltötte a 11-et, egész nyáron gyilkos napszámban dolgozott, hogy a tanévkezdésre tankönyveket és könyveket tudjon vásárolni. A családnak nem volt erre pénze. „Napi 1100 forintot kerestem kapálással, de a belemet kihajtották, aki utolsónak ért ki a sorból, annak másnap már nem kellett jönnie. Amit nyáron három hónap alatt a negyvenfokban megkerestem, abból vettem a könyveket. Anyám pedig télen eltüzelte őket, mikor elfogyott a tüzelőnk.”
Az eltérő hátteret a fiatal pár értéknek tekinti, Robi megpróbálja bepótolni, ami gyerekkorában kimaradt az életéből, falja a könyveket, Nórával sokat jár színházba. Nórát szenvedélyesen érdekli az a világ,
ahonnan Robi jött, gyakran látogatják a fiú családját. „Mindjárt az elején úgy éreztem, együtt erősek vagyunk és szembeszállunk mindennel. Huszonötévesen tele voltunk energiával, hogy majd mi megfordítjuk a világot – emlékszik vissza Nóra. – Mostanra teljesen összenőttünk.”

Mi az örökségük?

Robi romungró családból származik, cigányul nem beszél, a cigányzene viszont a vérévé vált, a dédapja prímás volt, de a fiát már nem engedte hegedülni, hanem inkább dolgozni küldte. „Engem arra tanított a nagyapám, hogy ha nem dolgozom, akkor nem vagyok ember.” „A világlátása is cigányos, karavános, minden érdekli, mindent észrevesz, mindig utazni akar és olyan helyekre, ahova nem turisták járnak” – teszi hozzá Nóra. Ezért is lett riporter. Robi családja is nagyon nyitott: „Mindenről tudni akarnak, mindig el kell mesélnünk nagyon részletesen, hol voltunk, kivel találkoztunk, meg kell mutatnunk a fényképeket.”
Közös életükben tartják a zsidó szokásokat, péntek este gyertyát gyújtanak és nem esznek disznóhúst. Zsidó esküvőjük volt, amihez Robinak be kellett térnie a vallásba. „Nóra zsidó esküvőt akart, szeretjük egymást, nem fogom neki azt mondani, hogy nem. Engem különben is nagyon érdekel a vallás. Ha Nóri iszlám vallású lett volna, akkor is kíváncsi lettem volna, mi az a közeg, ahonnan ő jön, és ami az énjének nagy részét képezi.” Pedig Hajdú-Bihar megyében, ahol felnőtt, a „zsidó” gyerekkorában ugyanolyan szitokszó volt, mint a „cigány”. Nóra szívesen énekel egy-egy cigány dalt a kislányuknak, „azzal én is érzem, hogy oda is tartozom, ahogy Robi ide is tartozik”.

Szerencsére mindkét család jól vette a párválasztást, s a baráti körben is mindenki nyitott volt, a tágabb ismeretségben azonban akadtak, akik furcsállották, hogy a vezérigazgató lánya cigány fiúval jár. „Olyan országban szeretnénk élni, ahol természetes, hogy mindenki másmilyen, és mindenki kíváncsi a másik milyenségére. Legfőképp a gyerek miatt gondolkozunk, hogy külföldre költözünk, el se tudom képzelni, milyen atrocitások fogják őt érni később az óvodában, iskolában vagy bárhol.” Ugyanakkor ragaszkodnak is az országhoz: „Magyar az anyanyelvünk, itt nőttünk fel, itt élünk, ide köt a család. Ha nem szerettük volna ezt az országot, már régen elhúztunk volna” – mondja Robi.
Kislányuknak, a nyolc hónapos Hannának a magyar, a zsidó és a cigány identitást is szeretnék átadni, emellett az örökbefogadottságét is. „Kezdettől akartunk gyereket, nem jött össze. Volt négy inszeminációnk és két lombikunk, mind sikertelen. Utána adtunk pár hónapot egymásnak, és a végén mindketten arra jutottunk, hogy örökbe fogadunk. És egy év múlva hazahoztuk Hannát a kórházból.” A kislány vér szerinti apja cigány, az anyja nem, valószínűleg ezért került hozzájuk. Amikor meghallották a kislány nevét, amit a szülőanya adott – a Hanna zsidó név, annyit jelent: Isten kegyelme –, tudták, hogy ő a gyerekük.

Hanna érkezése után aztán Robi családja volt segítségükre. A kisbabát egyik napról a másikra vihették haza, Nóra szülei pont elutaztak Amerikába egy hónapra. „Meg voltunk lőve, 25 éve senki nem látott gyereket a családomban. Náluk meg idén született öt. Akkor Robi édesanyja feljött és segített nekem. Ha meglátogatjuk őket, ott mindenki azonnal tudja, mit kell csinálni egy kisgyerekkel, miért sír, mikor fáj a hasa, ott minden nő szül 3-4 gyereket.” A nyitottságot Hannának is át fogják adni. Szeretnék, hogy sok időt töltsön Robi családjánál, ne csak a budapesti világot ismerje, hanem azokat a körülményeket is, ahol a tágabb rokonság él. Remélik, hogy mindenütt otthon fogja érezni magát.

Töltsd fel te is a fotód ide: evamagazin.hu/tolerancia