A helyszín egy nagy bevásárlóközpont kávézója, tudjátok, egy olyan hely, ahonnan papírpohárban is magatokkal vihetitek a jócskán felturbózott koffeinadagodat. Anyukámmal épp csak hozzácsapódtunk a majdhogynem kígyózó sorhoz, mert a nagy nézelődés közepette kicsit megszomjaztunk, és ha már ott voltunk, vettünk némi sütit is. Kettővel előttünk egy 60-as úriember állt a sorban, de még jópáran előtte is voltak, így fél füllel hallottuk mindenkinek a rendelését. A pult mögött álló fiatal lány – 20 éves lehetett –, mindenkihez mosolyogva odafordult és egy „helló, mit készíthetek neked” rapid kérdéssel felvette a rendeléseket.

Számomra ez teljesen természetes, el tudom képzelni, mekkora pörgés lehet egy ilyen helyen, úgyhogy már azt is értékeltem, hogy a lány legalább mindenkit megjutalmaz egy jókora mosollyal. Azonban mikor az őszes, 60-as férfira került a sor, és bedobta a „szia” kezdetű mondatot, igen hamar lehervadt a mosoly az arcáról.

A férfi egy tejeskávét kért elvitelre cukor nélkül, kifizette, majd gyors léptekkel elviharzott. A lánynak annyi ideje sem volt, hogy felocsúdjon a történtek után, hiszen már jött a következő vevő, aztán mi. Édesanyámnak már „jó napot kívánok”-kal köszönt, úgy tűnik, megérintette a korábbi dolog. Amikor leültünk, hogy megegyük a sütiket, anyu is kommentálta a dolgot:

Hát igen: be kell látnunk, hogy a magyar nyelv az magyar nyelv, a magyar ember még mindig nem szívesen tegeződik, hiába minden angol vagy amerikai behatás. Persze szerintem a kötelező udvariasság nem feltétlenül jelent egyet a magázódással, de ezt bizonyára sokan gondolják másként.

Te mit gondolsz a tegezésről-magázásról? Rosszul esett valaha, ha letegeztek, vagy akár az, ha lemagáztak? Nálatok mi az elvárás a munkahelyen? Mondjátok el a véleményeteket kommentben!

Galériánkban pedig 6 sajátos köszönési formáról olvashatsz