Régen úgy tartották, a városi levegő szabaddá tesz. Arra utaltak ezzel, hogy a falu szűk, zárt világából kiszabaduló ember maga mögött hagyta régi életének ezerféle kötöttségét és rácsodálkozott egy tágasabb, szabadabb világra. Manapság úgy gondoljuk – okkal, ok nélkül –, hogy ehhez már nem kell lakóhelyet változtatni, mert a net minden ismeretet behoz a szobánkba, ugyanúgy hozzájuthatunk minden információhoz egy erdei tanyán, mint egy világváros közepén.

Modern világ
Az internet a web optimista ideológusai szerint szabaddá tesz. Az idei év talán legjelentősebb eseménye, az arab tavasz – vagyis a tunéziai és egyiptomi forradalom – látszólag igazolta ezeket a reményeket. A nyugati média Facebook- vagy Twitter-forradalomnak nevezte ezeket az eseményeket, a nyugati technikát lelkesen használó arab fiatalságot pedig Facebook-nemzedéknek. Való igaz, hogy a közösségi szájtok kulcsszerepet játszottak az eseményekben. Az arab országokban az elnyomó rezsimek távol tartották a külföldi újságírókat, miközben a fiatalok a Twitteren tudósították a médiát az eseményekről, és a YouTube-ra feltöltött videóikat a legrangosabb nemzetközi tévék és hírügynökségek is átvették. Találkozókat és tüntetéseket szerveztek a Facebookon, egy fiatal tunéziai bloggert, Slim Amamout a diktatúra bukása után meghívták a kormány tagjai közé, igaz, később – éppen az internetcenzúra miatt – lemondott. Az egyiptomi forradalmat Wael Gonim, a Google egyiptomi részlegének vezetője indította el azzal, hogy létrehozott egy Facebook-oldalt egy egyiptomi fiatal emlékére, akit a rendőrök halálra kínoztak. Gonim mára nemzetközi sztár lett, a Time magazin avilág száz legbefolyásosabb embere közé sorolta.

Régimódi tényezők
Mindez látszólag azt igazolja, hogy az internet tényleg szabadabbá teheti a világot. De vajon mekkora hatása lehet a Facebooknak egy olyan országban, ahol minden negyedik felnőtt még ma is írástudatlan? Egyiptomban ma is körülmetélik a kislányok döntő többségét, és azokat a vidéki anyákat, akik ebbe beleegyeznek, valószínűleg nem csak egy kattintás választja el attól, hogy utánanézzenek a tényeknek és az orvosi tanácsoknak a világhálón. Az arab tavasz utáni forró nyáron kiderült az is, hogy a forradalmak sorsát továbbra is olyan régimódi tényezők döntik el, mint a hadsereg álláspontja, a diktátor gátlástalansága és a tömegek merészsége. A Facebookon csak szervezkedni lehet, a dolgok még mindig az utcán dőlnek el, a valóságban. A világ diktatúrái, köszönik, remekül vannak, és inkább a saját hasznukra fordítják a netet, mintsem hogy megijednének tőle. Többen közülük mosolyoffenzívát indítottak, a vonzó szíriai First Ladynek például saját Facebook-profilja van, egy Uriminzokkiri nevű felhasználó pedig furcsa videók ezreit töltötte fel a YouTube-ra – a dermesztő híradó- és propagandafelvételek forrása maga az észak-koreai kormány.

Nem vagyunk kiszolgáltatva
A nyugati országok lakói számára a net szabadsága olyan természetes, mint a levegő. Ha akarjuk, kertészeti tanácsokat és recepteket cserélünk fórumokon, vagy bőszen politizálunk és idegenekkel vitatkozunk. Távolba szakadt barátokkal skype-olunk, a bulikat a Facebookon szervezzük meg. Térképet már rég nem viszünk magunkkal kirándulásra, mert az okostelefonon úgyis van Google Maps és persze menetrend is. Akiben buzog a kulturális érdeklődés, Wikipédiát szerkeszt, más inkább a nyaralási fotóit tölti fel a Flickr képmegosztóra vagy a Picasára. Ingyen letölthetjük a kedvenc előadóink lemezeit, és persze akkor nézünk filmet, amikor akarunk, nem számít, meddig van nyitva a videotéka (a torrentezés Magyarországon is illegális, de ezt a szabályt sehol a világon nem tudják betartatni a hatóságok).
A megcáfolhatatlan, hétköznapi tekintélyek megdőltek. Atanár állításait egyetlen kattintással ellenőrizheti bármelyik gimnazista (igaz, történelemhamisító ostobaságot és egyszerű tévedést is bőven talál a neten). Komoly betegség esetén sem vagyunk többé kiszolgáltatottak, megnézhetjük a diagnózist, ellenőrizhetjük a gyógyszert. És persze a tanár dolga is könnyebb: a lusta diák, aki a netről emel át teljes bekezdéseket a házi dolgozatába copy+paste módszerrel, egy Google-kereséssel lebuktatható. A szabadságunk a neten szinte végtelen, legfeljebb azon töprenghetünk el: vajon nem kerültünk-e még nagyobb rabságba, ha az időnk nagy részét elektromos kütyükkel töltjük?

Finom cenzúra
Hogy mennyire törékeny ez a szabadság, az csak akkor derül ki, ha mondjuk egy egzotikus nyaralás alkalmával olyan országba tévedünk, ahol a netet a hatalom szigorúan korlátozza. A világ számtalan részén járhatunk úgy, hogy a Facebook egyszerűen nem nyílik meg, mert letiltották, a keresési találatokat pedig cenzúrázzák. Az internetkávézók be vannak kamerázva, az üzemeltető elkéri az útlevelünket, és a gép eltárolja a keresési előzményeinket. Egyes országokban a gép mellett mindjárt megtaláljuk a figyelmeztetést is: „Tiltott honlapok látogatása azonnali hatósági intézkedést von maga után!” Ha rossz fát tettünk a tűzre, arról a hatóságok tudni fognak. A turistát általában nem zaklatják, ám a helyieknek van mitől félniük – sok esetben a netkávézó tulajdonosa maga is a titkosrendőrség besúgója.
A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet legfrissebb jelentésében tíz országot sorol az „internet ellenségei” közé: Kínát, Burmát, Vietnamot, Észak-Koreát, Iránt, Szíriát, Kubát, Szaúd-Arábiát, Türkmenisztánt és Üzbegisztánt. A net szabadságát összesen körülbelül hatvan országban korlátozzák. Ez azt jelenti, hogy a világon minden harmadik internetező csak hatóságilag szűrt tartalmakhoz fér hosszá. A felsorolt országok némelyike (például Észak-Korea) olyan primitív eljárásokat alkalmaz, mint a net teljes betiltása, vagy technikai nehézségekre hivatkozva nem építi ki a kábelhálózatot (Kuba), máshol meg a sávszélesség olyan csekély, hogy valóságos gyötrelem netezni (Szíria).
A világ vezető gazdasági hatalmává váló Kína persze ennél sokkal finomabb eszközökhöz folyamodik. A „nagy tűzfal” avilág legösszetettebb szűrőrendszere, amelynek működtetésén 30–50 ezer cenzor dolgozik éjt nappallá téve. Ahogy egykor a nagy fal távol tartotta a rettegett külvilágot, most
a nagy tűzfal feladata, hogy minden olyan „lázító” jellegű gondolatot, eszmét kiszűrjön, ami veszélyeztethetné a kommunista párt uralmát. A legfontosabb közösségi szájtok, a Facebook és a Twitter blokkolva vannak, helyettük saját, hatóságilag engedélyezett honlapokat javasolnak a felhasználóknak. Van persze egy fontos különbség: a Facebook soha nem adná ki a felhasználók rejtett személyes adatait a kínai rendőrségnek, ezek az ellenőrzött szájtok viszont igen. A nagy tűzfal egyes keresőkifejezéseket is blokkol, ezek közé tartozik például a„demokrácia”, az „emberi jogok” vagy a „dalai láma”.
Kérdés, hogy meddig lehet fenntartani ezt a rendszert egy modernizálódó országban, ahol a net lefedettsége ugrásszerűen nő. 2010 őszére a nethozzáféréssel rendelkező kínai állampolgárok száma elérte a 457 milliót. Persze a világ egyik legtalálékonyabb népe most sem hazudtolja meg önmagát: a nagy tűzfal kicselezésének technikái legalább olyan fejlettek, mint maga a cenzúrarendszer.

Szöveg: Zsuppán András, illusztráció: europress. Ez a cikk a 2011. évi szeptemberi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.