Mindig is a karácsony volt a kedvenc ünnepem, de mióta anya lettem, még izgatottabban készülődök – nem magam, hanem a gyerekeim miatt. Imádom nézni a csillogó tekintetüket, mikor felkerülnek a girlandok a lépcsőkorlátra és a fényfüzérek az ablakokra, amikor először gyönyörködnek a hatalmas karácsonyfában. Velük nevetek, ahogy reggelente vidáman szaladnak megnézni, mit művelt az Elf manónk, és elérzékenyülök, mikor kibontják az ajándékot, amit a Jézuskától kértek. Idén is ezerrel azon munkálkodok, hogy megteremtsem számukra a karácsonyi csodát…

De most a lázas készülődés véghajrájában álljunk meg néhány percre, és gondoljunk azokra a gyerekekre, akik számára már az is felér egy karácsonyi csodával, ha az ünnepeket egy meleg, biztonságos és békés otthonban tölthetik. Ők azok a gyerekek, akiket szüleik valamilyen okból nem tudnak nevelni és ellátni, például anyagi körülményeik nem megfelelőek, esetleg bántalmazás vagy szenvedélybetegség miatt kell kiemelni őket családjukból, és vannak, akik haláleset miatt maradnak magukra. Ők gyermekvédelmi gondoskodásba kerülnek, és szerencsés esetben nevelőszülőnél tudják elhelyezni őket. Sokan közülük pedig olyan traumákkal terhelten, szomorú sorssal érkeznek, hogy számukra nem a drága játékok jelentik a karácsonyi ajándékot, hanem az, hogy a szeretet ünnepét boldogan, zavartalanul tölthetik. Olyan felnőttek körében, akikben megbízhatnak, és akik szeretettel gondoskodnak róluk.

Terülj-terülj asztalkám

Szilvi például 5 éves korában, súlyosan elhanyagolt állapotban került nevelőszülőihez. Vér szerinti családjában sokszor nem tudtak ennivalót tenni az asztalra, bár nem is volt az asztal a házban. Amikor volt mit, a földön vagy ágyon ülve ettek, így a kislány nem ismerhette a közös családi étkezések varázsát. „Folyton éhes volt. Úgy evett, mintha az lenne az utolsó vacsorája. Nem kért enni, inkább keresett magának, és naponta többször kiborította a szemetest. Nálunk látott először terített asztalt” – meséli nevelőanyukája, Kriszta.

Szilvinek mára természetes, hogy van helye a karácsonyi asztal mellett, és életvidám kislány vált belőle, de ehhez hosszú időre volt szükség. „A gyerekek traumáinak jelentős részét csak később, a nevelőcsaládban ismerjük meg. Van, hogy több hónapos együttélés után derül ki az elhanyagolás, bántalmazás mértéke. Szilvi életének drámája is fokozatosan vált világossá Kriszta számára. Türelmes és felkészült nevelőszülő, támogató pszichológus és szakembergárda kell minden nevelőcsaládba került gyerek mellé. Csak így érhető el, hogy a testileg-lelkileg sérült gyerekek is megnyugodjanak, megtalálják a biztonságot és fejlődésük új lendületet kapjon” – mondja Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője.

Hová tűntek a kések?

Hasonlóan letaglózó a kis Imi sorsa is, aki 6-7 éves volt, amikor feltűnt neki, hogy anyukája időként furcsán viselkedik. Csapkodott, fenyegetőzött, magából kivetkőzve kiabált, majd egyszer Imi szeme láttára késsel kezdte magát vágni és szurkálni. Ettől persze nagyon megijedt a kisfiú, nem értette, mit és miért csinál az anyja. Elbújt a szobájában, és azon gondolkodott, mit tehetne. Végül az az ötlete támadt, hogy eldugja a késeket a szekrény tetejére, nehogy megismétlődhessen az ijesztő eset. Mindezt elmesélte az óvodában is, ahol először hitetlenkedve hallgatták, de aztán az óvó nénik jobbnak látták, ha segítséget kérnek a gyámhatóságtól. Így derült fény az édesanya kezeletlen pszichés betegségére, Imit pedig kiemelték a családból – mindezt nem sokkal karácsony előtt.

Az SOS egyik családjához került, akik örömmel fogadták. Az ünnep előtti sürgölődésben, sütés-főzésben aztán valami furcsát vettek észre: eltűnt a kenyérvágó kés, a húst sem tudták mivel felvágni, majd felfedezték, hogy tulajdonképpen az összes késnek lába kelt. Imi pedig csendes volt, csendesebb, mint a többiek. Csak figyelt, hogy mi történik körülötte. Ekkor kérdezett rá a nevelőanyukája, nem tud-e valamit a késekről? A kisfiú a fülébe súgta: „Eldugtam előled, hogy ne legyen baj!" A nevelőszülők szíve pedig elszorult, hogy vajon mi mindent élhetett át ez a kedves gyermek, ha ilyen gondolatok cikáznak a fejében. De nekik hála ma már Imi is félelem nélkül, felszabadultan élhet.

Karácsonykor utcára kerülni

A legtöbb munkahelyen megpihennek az ünnepek alatt, ám a nevelőszülői hálózatoknál ilyenkor is készenlétben kell állni, mert sajnos bármikor csöröghet a telefon, hogy segítség kell egy bajba jutott gyereknek, családnak. A csecsemő Lili is éppen karácsonykor került gyermekvédelmi gondozásba. „Anyukája élettársa pont ezt a napot választotta, hogy kidobja őket az utcára. Nehéz elhinni, hogy valaki képes erre, méghozzá úgy, hogy Lili súlyos beteg volt” – kezdi a történetet Karcsi, aki feleségével, Marikával 18 éve segítik a gyerekeket nevelőszülőként.

A 3 hónapos kisbaba rettentően koszosan, büdösen érkezett a családba: a többnapos pelenka rászáradt a testére, lába beledagadt a cipőbe, alig lehetett róla lefejteni. Amikor kibontották a cipőből és ruhából, észrevették, hogy furcsán áll a bokája. Teljesen be volt fordulva, mindene vékony volt, csak a lábfeje duzzadt, kékült. Kiderült, hogy Lili dongalábbal született. Marikának pedig rögtön világossá vált, hogy azonnal orvosi segítségre van szükségük, ezért hívta az SOS tanácsadóját, hogy hova vihetik a babát ügyeletre az ünnepek alatt. Lili akkor még nem is sejthette, hogy megkapta élete legnagyobb ajándékát: a gondoskodó nevelőszülőket. Szenteste után mindkét lábára gipszet kapott, amit 8 hónapos koráig hetente cseréltek, utána már „csak" minden második héten. Azóta pedig már boldogan cseperedve, saját lábán állva várhatja a karácsonyt.

Olvasd el korábbi cikkünket, amelyben Marika részletesen mesélt a nevelőszülőség szépségeiről és nehézségeiről:

Hideg sátorból a meleg kuckóba

Az SOS Gyermekfalvak nem csak azoknak a gyerekeknek segít, akiket már kiemeltek családjukból. 2015-ben hozták létre Kecskeméten a Kuckó Gyermekek Átmeneti Otthonát, ami átmeneti krízisekben nyújthat megoldást. Előfordul ugyanis, hogy a szülők egy váratlan élethelyzet (például kórházi tartózkodás, lakhatási problémák) miatt ideiglenesen nem tudnak gondoskodni gyermekükről. A Kuckó ilyenkor biztonságos otthont, ellátást nyújt számukra, amíg rendezni tudják életkörülményeiket. Az ötéves Kriszti is itt töltötte egyik karácsonyát, miután anyukája egy bántalmazó kapcsolatból menekülve hajléktalan lett.

A válás után Kriszti és édesanyja az utcán éltek, ősszel pedig a város melletti erdős részen húzták meg magukat egy szedett-vedett sátorban, és esténként fadarabokból gyújtott tűznél melegedtek. Anyukája minden este mesélt a kislánynak, néha arról szólt a történet, hogy egyszer majd jobbra fordul az életük. De a mese nem akart valósággá válni, és a hideg beálltával Kriszti kezén és egyik lábán fagyási sérülések keletkeztek. Mikor kórházba került, kiderült, hogy tüdőgyulladása is van, amitől anyja nagyon elkeseredett. Rettegett, hogy elveszítheti a kislányát, ugyanakkor tudta, hogy ha nem tud fűthető otthont biztosítani számára, az akár az életébe is kerülhet. Kétségbeesésében még az is felmerült benne, hogy lemond Krisztiről, ám mikor ezt megemlítette a kórházban, az egyik tapasztalt nővér mesélt neki az SOS Gyermekfalvakról. Így került a kislány december 22-én a Kuckóba, sőt ideiglenesen édesanyját is be tudták fogadni. Végül a karácsonyt együtt tölthették, melegben, biztonságban. Nem a rőzsetüzet kellett meggyújtaniuk, hanem a közös ünnepi gyertyájukat. A Kuckó szociális szakemberei pedig mindenben segítették az anyukát, hogy kilábaljon a hajléktalanságból és munkát találjon, aminek köszönhetően a következő karácsonyt már saját albérletükben várhatták.