Kósa Erika:Én nem tudok „semmittenni”, az nekem nem megy. Másrészről pedig felelősséggel is tartozom sok emberért: családtagokért, barátokért, ismerősökért, akiknek munkát ad ez a vállalat.
Napi 12 óra munka folyamatosan akkor is rengeteg. Az széteszi az ember testét, lelkét.
KE:Azért nyáron én is voltam nyaralni, én is vagyok olykor szabadságon.
Szerintem ön nem dolgozni szeret, hanem alkotni. És az más. Az emberek azért nem dolgoznak szívesen, mert nem alkotnak. És azért ülnek le 5-kor a tévé elé, mert a nem alkotva eltöltött napi nyolcórai munkánál nincs lélekölőbb.

KE:Lehet, hogy így van. De én nem tudok megülni a fenekemen otthon sem. Folyton teszek-veszek.Nem járok például kozmetikushoz, mert sajnálom az időt arra, hogy három órán át feküdjek egy helyben, és közben birizgáljanak. Hát én attól fölugrom, nem bírom elviselni.
Akkor a genetikának köszönheti, hogy így néz ki.
KE:Meg a jó krémeknek, mert azt vallom, hogy azokra nem szabad sajnálni a pénzt. Néha azért megengedi magának, hogy ne dolgozzon?
KE:Ha például a főzést nem nevezzük munkának, akkor igen. Sokan úgy érzik, hogy jaj, megfőztem az ebédet, de elfáradtam. Én meg így kapcsolódom ki. Engem nem fáraszt mondjuk egy harmincfős családi rendezvényre egyedül megfőzni, vagy este tízkor összedobni egy levest, mert a lányom megkívánja, hanem épp ellenkezőleg: boldoggá tesz. És kikapcsol még a futás, meg a dobolás.
Komolyan? Dobol, igazi rockdobon dobverőkkel?
KE:Igazi dobon. Otthon van a dolgozószobámban.

A teljes interjút elolvashatod az októberi Évában – szeptember 23-tól az újságárusoknál!

Szöveg: Hevesi Flóra, fotó: Éva magazin / Lábady István