Helyettem kérdezett,és én szívesen hallgattam őt. Vicces volt, ironikus, emberi és nagyon művelt. Izgalmasan beszélt és okosan gondolkodott. Legtöbbször akkor hallottam nyilatkozni, amikor a televízió elnöke volt, de már korábban ismertem a nevét, s apámnak meg is vettem ajándékba az egyik könyvét. Ha pedig az élet értelméről vagy az ember világban betöltött szerepéről kérdezett, beszélt vagy beszélgetett: a végtelenségig el tudtam volna hallgatni.

Hankiss Elemért tavaly novemberben kértem fel, hogy írjon az Életem könyvei rovatunkba legkedvesebb olvasmányairól. Akkor igent mondott telefonon, majd személyesen is. De még kért egy kis időt, hogy készüljön az év végi könyvbemutatóira.

Láttam őt beszélgetni, többször is. A Katona József Színházban Alföldi Róbert kérdezte őt, s Hankiss ravaszul és könnyedén siklott tova a szintén ravasz és enyhén provokatív kérdések által kijelölt ösvényről. A Centrál Kávéházban olyan derűs és szenvedélyes beszélgetést folytatott Jelenits István piarista szerzetessel, amely még számomra (ateista vagyok), és kiskamasz fiam számára (12 éves) is emlékezetes maradt. Remek példát mutattak arra, hogyan lehet barátságosan és indulatmentesen vitatkozni, amikor két ember nem ért egyet.

Hankiss Elemér kért egy kis időt: én boldogan adtam neki, bízva abban, hogy tartja a szavát, és egy nagyon érdekes írás jelenik majd meg tőle. A múlt héten azonban már nem válaszolt a mailekre, nem vette fel a telefont és az sms is hiába repült az éterbe.

Szerkesztőként is vannak halottaim. Ilyen voltSzabó Magda, Popper Péter és Polcz Alaine is. Eltávoztak, mielőtt eleget tudtak volna tenni egy szívből jövő felkérésnek.Pedig én még nagyon szívesen adtam volna nekik – nem is kicsi, hanem nagyon sok – időt.

Szöveg:Majsa Krisztina, fotó: Wikimedia Commons