2010 nyarán Franciaország megpróbálta kiutasítani területéről a Romániából és Bulgáriából jött cigány bevándorlókat, akiket a közvélemény felelősnek tart a szaporodó autólopásokért és rablásokért, az erőszakos belvárosi koldulásért, a gyermekprostitúcióért, a drogkereskedelemért és még számtalan súlyos közbiztonsági bajért. 2009-ben már Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök is kihasználta a cigányellenes közhangulatot, rá egy évre Nicolas Sarkozy francia elnök élt ugyanezzel a kétes eszközzel.

A képre vagy a linkre kattintva megnézheted Molnár Zoltán fotóit.

A megélhetés reménye
Júniusban a három éve megválasztott Sarkozy népszerűsége a mélypontra süllyedt: a franciák alig 25 százaléka volt elégedett a teljesítményével. Megszorítások, korrupciós botrányok, gazdasági válság – Sarkozy ebben a nehéz helyzetben terelte a figyelmet a bevándorlókra. Belügyminiszter korában már sikert aratott az arab és fekete külvárosi fiatalok elleni erélyes fellépéssel, most tehát egy másik közutálatnak örvendő csoportot választott ki: a kelet-európai cigányokat. 
A jobb élet reményében nyugatra özönlő emigránsok jelentős része egyszerű fizikai munkás, aki bármilyen feladatot elvállal, amitől a helyiek irtóznak; vagy gyűjtögető, aki színesfémet és egyéb hasznosítható holmit ás elő a szemétből és értékesít fillérekért. Tény, hogy akadnak köztük bandába szerveződő koldusok, prostituáltak és zsebtolvajok, akiktől nemcsak a megátalkodott rasszisták szabadulnának meg szívesen, hanem a rendezett viszonyokra vágyó átlagpolgárok is. Legalábbis erre utal, hogy a közvélemény-kutatások szerint a franciák több mint 65 százaléka a határozott fellépés híve.
A cigányok elleni összehangolt rendőri akció júliusban kezdődött, amikor egy idilli Loire menti városkában, Saint-Aignanban összecsaptak a csendőrök és a cigányok. A csendőrök agyonlőttek egy 22 éves cigány fiút, aki autójával áthajtott egy ellenőrző ponton, és elgázolt egy rendőrt. Bosszúból az áldozat rokonai vasrúddal és baltával fölfegyverkezve behatoltak a városba, szétverték a helyi rendőrőrsöt, kocsikat gyújtottak fel és kiraboltak egy pékséget.
Ismerős a történet, mintha csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányság havi jelentését olvasnánk valamelyik súlyos etnikai összecsapásról Északkelet-Magyarországon. A Loire mentén azonban ezek a jelenetek még nem részei a mindennapoknak. Sarkozy, kapva a felháborodáson, bejelentette: a francia rendőrség nagyszabású razziát indít, három hónap alatt felszámolja az ország 539 illegális cigánytáborának legalább a felét, s az ott talált külföldi állampolgárokat repülőn hazaszállíttatja szülőhazájukba.

Csiki-csuki
Az elnök tartotta magát ígéretéhez, noha sokfelől heves kritika érte. A katolikus egyház, a francia ellenzék, a jogvédő szervezetek, sőt maga az Európai Unió kormánya, az Európai Bizottság is élesen kritizálta az akciót. Az Európai Parlamentben a többségben lévő balközép, illetve a zöld pártok elítélték Sarkozy politikáját, a jobbközép pártszövetség viszont támogatta. Az unió igazságügyi biztosa, a luxemburgi Viviane Reding szégyenletesnek nevezte a francia kormány viselkedését, és bejelentette, hogy eljárást indít a tagállam ellen, mivel Franciaország megsértette az emberek Európán belüli szabad mozgását garantáló alapelvet. A repülőre rakott migránsok ugyanis románok és bolgárok, vagyis jogilag éppúgy az Európai Unió polgárai, mintha németek vagy hollandok volnának. 
Reding – aki a második világháborús deportálásokhoz hasonlította a francia fellépést – e szerencsétlen megfogalmazásával magas labdát adott Sarkozynek. 
A francia elnök a bíráló szót azonnal felháborító, irracionális túlzásnak nevezte, hiszen mégse haláltáborokról van szó, hanem egy szerény bánatpénzzel (fejenként 300 euró, gyerekeknek 100 euró) megédesített hazautaztatásról. Ráadásul Reding jogi érvei is gyenge lábon álltak, mivel utazgatni valóban szabadon lehet az Európai Unióban, Franciaországban azonban három hónapnál hosszabb tartózkodáshoz letelepedési és munkavállalási engedély kell. Nem csoda, hogy a többi kormányfő nem fordult határozottan a francia elnök ellen, hiszen az olaszok egy évvel korábban eldózerolták a Róma körüli cigánytelepeket, a dánok és a németek pedig ugyancsak rendszeresen küldenek haza emigráns kelet-európai cigányokat. Valójában Sarkozy semmi újat nem talált ki, hiszen Franciaország (is) évek óta több ezer roma bevándorlót deportál haza csendben Romániába és Bulgáriába. Viviane Redinget megrótta elhamarkodott kijelentése miatt a német kancellár, Sarkozy pedig maliciózusan közölte: „Ha Luxemburg be akarja fogadni a cigány migránsokat, Franciaország szívesen átengedi őket.”
A nemzetközi vita szokás szerint kompromisszummal végződött: október 19-én bejelentették, hogy az EU nem indít eljárást Franciaország ellen, mivel megnyugtató garanciát kapott, hogy 2011 első hónapjaiban a francia törvényhozás ratifikálja a személyek szabad mozgását garantáló európai uniós irányelvet. Ettől persze minden marad a régiben, a francia rendőrök továbbra is zaklatni fogják a cigányokat, akit tudnak, azt repülőre teszik, majd a bukaresti landolás után pár héttel ugyanazok az emberek elindulnak vissza Párizs felé. A német Der Spiegel kiszámolta, hogy az utazási költségeket levonva fejenként 200 eurót lehet keresni ezen a csiki-csuki játékon.

Első és harmadik világ
A franciaországi botrányban csak arról nem esett szó, ami Kelet-Európából nézve a legérdekesebb. Mit tett a gazdag Nyugat a cigányok integrációja érdekében? Mert a Kelet és Nyugat között ingázók száma a legmerészebb becslések szerint is legfeljebb húszezer ember – vagyis töredéke a sokmilliós kelet-európai és balkáni cigányságnak, de töredéke a 400ezerre becsült franciaországi cigány kisebbségnek is. Saint-Aignanban sem románok vagy bolgárok randalíroztak, hanem született francia állampolgárok, akiket nincs hova visszaküldeni, hiszen már a dédszüleik is Franciaországban éltek. Bár a Nyugat gyakran kioktatja az új tagországokat az integrációról, Franciaországban legalább olyan rossz a cigányok helyzete, mint Borsodban, Erdélyben vagy Kelet-Szlovákiában. Az Európai Roma Jogvédő Központ 2005. évi országjelentése igencsak ismerős problémákat sorol: borzalmas életkörülmények, hatósági zaklatás, mindennapi diszkrimináció, az egészségügyi ellátás szinte teljes hiánya. És persze a lecsúszással, a marginalizált létezéssel együtt megjelennek a szokásos problémák is: a bűnözés, a többségi társadalommal szembeni etnikai konfliktusok.
A francia cigányokat hivatalosan „vándorló embereknek” (gens du voyage) nevezik, mivel a francia alkotmány szerint az országban nem léteznek etnikai kisebbségek, minden állampolgár az egységes francia nemzet tagja. Ők maguk persze számtalan őshonos – többnyire a 19. században beköltözött – csoportot különböztetnek meg (manouche, kale, gitan, sinti). Hozzájuk csapódtak az úgynevezett fehér cigányok, vagyis a német dialektust beszélő, fehér bőrű jénisek, a többségi társadalom lecsúszott tagjai, de újabban beáll közéjük egyre több balkáni és kelet-európai cigány (a tulajdonképpeni romák). Ez a heterogén, sokszínű közösség sok tekintetben a kulturális fejlődés eredetibb fokán áll, mint mondjuk a magyarországi cigányság. Franciaországban még mindig nagyjából 300 ezren folytatnak vándorló életmódot, miközben hazánkban a letelepedés már réges-rég megtörtént. A nomád viszonyok következménye az iskoláztatás szinte teljes hiánya: a legtöbb vándorló család gyereke maximum tizenkét éves korig jár iskolába, és a sűrű lakóhelyváltások miatt nem tud beilleszkedni semmilyen iskolai közösségbe.
Egymástól néhány lépés távolságra él együtt az első és a harmadik világ: a francia nagyvárosok peremén hullámbádogból, kartonból és farostból tákolt bódék húzódnak, vagy a cigányok éppen lakókocsiparkokban táboroznak a vidéki városok szélén levő szeméttelepek mellett. A vándorcigányok letelepítésével a 20. század eleje óta kísérletezik a francia állam, de a modern világ viszonyai közt elvileg fenntarthatatlan nomadizálás szívósan tovább él. A 2000-ben elfogadott Besson-törvény előírja, hogy minden 5000 főnél népesebb francia város önkormányzata köteles kijelölni elektromossággal és csatornával ellátott táborhelyet a település külterületén a cigányoknak. A kijelölt helyeken kívül táborozni tilos, és a vándorlóknak mindig maguknál kell tartaniuk a hatóságilag hitelesített vándorigazolványt – a törvényalkotó ezzel az eszközzel próbálja szűkíteni a cigányok mozgásterét. A Besson-törvényt megsértő cigányok súlyos pénzbüntetésre vagy elzárásra számíthatnak. 
A törvénytől azt remélték, hogy kulturáltabb viszonyokat teremt a cigánytáborokban, és a fokozott rendőri ellenőrzés megoldja a közbiztonsági gondokat, de a francia önkormányzatok négyötöde szabotálta a táborok kijelölését, vagy szinte lakhatatlan, elzárt helyeket jelölt ki a gyűlölt és rettegett vándorlók számára.
Az egyre szaporodó konfliktusok, a fokozódó cigányellenesség mutatja, hogy a romák rendezetlen helyzete Franciaországban is időzített bomba, noha számarányuk a társadalomban jóval kisebb, mint a keleti országokban. Egyelőre úgy tűnik, nincs mit tanulnunk egymástól.

Szöveg:Zsuppán András, fotó:Molnár Zoltán. Ez a cikk az Éva 2011. januári számában jelent meg először. Minden jog fenntartva.