Gyermekei állítólag rettegnek Brad Pittől: nyilvános posztban akadt ki fia
Annak ellenére, hogy sok rajongó nehezen tudja elképzelni, hogy Brad Pitt rossz apa lenne, gyermeke hangot is adott annak, hogy bizony édesapja nem a legideálisabb szülő. A felröppenő pletykák szerint, a meglehetősen viharos váláson áteső sztárpáros gyerekei közül, állítólag a férfi korábban többüket is bántalmazta. Pax éles megjegyzése szerint, pedig a viszony továbbra sem rendeződött. Ugyanis a Daily Mail napokban nyilvánosságra hozott információi azt bizonyítják, hogy a fiatal gyermek még igencsak haragos apjára. A lap pedig ennek bizonyítékaképpen meg is osztotta Pax egy Instagram történetének a képernyőfotóját, melyen a következő állt:
„Világklasszis s***fej vagy! Állandó pokollá tetted a hozzám legközelebb állók életét. Azt mondasz magadnak és a világnak, amit akarsz, de az igazságra egy napon fény derül."
Ez a bejegyzést egyébként 2020-ban, apák napja alkalmából tette közzé. Az irománya végén még azt is hozzátette, hogy boldog apák napját, majd hozzáfűzte azt is, hogy véleménye szerint Pitt egy igazán szörnyű emberi lény.
Annak ellenére, hogy ezt a kifakadást nem látták sokan, mivel szinte azonnal törölte az akkor mindössze 16 éves gyermek a posztot, a Daily Mail szerkesztősége olyan szemfüles volt, hogy megörökítették, és most nyilvánosságra hozták, így hiába törölte le a fiú, nyoma maradt az éterben.
Paxot egyébként Angelina Jolie még 2007-ben fogadta örökbe egy vietnámi árvaházból. Ezt követően egy év múlva Brad Pitt is örökbe fogadta a gyermeket, azonban a fiú mai napig azt állítja, hogy apja sosem akarta őt, és csak édesanyja harcolt érte, ám Pitt ezt tagadja, és állítólag a kapcsolatukat is megpróbálta helyrehozni.