Nem mindannyiunk leghőbb vágya, hogy megtaláljuk a hozzánk illő társat, és aztán boldogan éljünk, míg meg nem halunk?Az úgynevezett self-help, magyarul önsegítő könyvek ígérete kecsegtetően hangzik: olvass el, és én megtanítalak, hogyan kell magabiztosnak, optimistának, boldognak, jó feleségnek, kiváló anyának lenned. Honnan erednek ezek a könyvek? Mire jók és miben segítenek? Pótolhatják-e a pszichoterápiát? És hogyan válasszuk ki az itthon is egyre bővülő választékból a nekünk megfelelőt?

Az önsegítő irodalom Mekkája Amerika. Minden évben több ezer önsegítő könyv jelenik meg az Egyesült Államokban: az Amazon.com-on több mint 160 000 ilyen témájú művet vásárolhatunk meg. Ezek között a legtöbb a depresszióval és a párkapcsolatokkal foglalkozik. Az önsegítő könyvek nem véletlenül születtek Amerikában. Mentalitásuk, üzenetük – a dolgok rajtam múlnak, képes vagyok megváltoztatni a sorsomat, ha kell, „kihúzom magam a saját hajamnál fogva” – az amerikai életszemlélet alfája és ómegája. Ez a hozzáállás egyébként a problémamegoldás és a lelki bajok leküzdésének szempontjából nagyon is hasznos. Hiszen ebben a folyamatban az első és legfontosabb lépés az, hogy szembenézzünk a megoldandó feladattal, meglegyen bennünk az akarat a változtatásra, és elhiggyük, hogy erre képesek leszünk. Mindenkiben, aki pszichoterápiával foglalkozik, felmerül a kérdés: vajon miképp lehetséges, hogy ugyanolyan súlyos traumából az egyik ember viszonylag könnyen talpra áll, a másik örökre vagy hosszú évekre padlón marad. A kérdésre nincs kimerítő, minden esetre érvényes válasz. Két tényező azonban döntőnek látszik. Az egyik az, hogy a traumát megelőzően mennyire volt az illető optimista, mennyire tartotta a világot alapvetően jó és biztonságos helynek. A másik, hogy az egyén mennyire hiszi el: képes változtatni saját sorsán. Nálunk is úgy tartja a mondás: „segíts magadon, isten is megsegít!”, és úgy tűnik, ez valóban igaz lehet. Az önsegítő irodalom pozitív hozadéka, hogy erősíti ezt a szemléletet. Bátorítást nyújt azoknak, akik bizonytalanok, akik nem látnak megoldást a problémájukra. Megerősítést, hogy a megpróbáltatásban nincsenek egyedül.

Instant önbizalom?
Az önsegítő pszichológiai irodalom az élet alapvető kérdéseire igyekszik választ találni: hogyan találhatom meg a hozzám illő társat, hogyan javíthatok a párkapcsolatomon, hogyan neveljem jól a gyerekemet, hogyan legyek sikeres, illetve hogyan vetkőzzem le a lelki gondjaimat: a depressziómat, a szorongásomat, a kommunikációs zavaromat, a magányomat, a féltékenységemet, a dühkitöréseimet. Vagyis hogyan éljek jobb, boldogabb, teljesebb életet. Ezzel két probléma van. Leginkább azért éri kritika ezeket a könyveket, mert bonyolult kérdésekre túl egyszerű válaszokat adnak. Valóban, senki nem fogja néhány gyakorlat segítségével megoldani évek óta romokban heverő házasságát. És attól sem lesz kicsattanó önbizalma, ha naponta hatszor elmondja magának, hogy ő szép és okos. Maximum úgy jár, mint a feleséget alakító Anette Bening az Amerikai szépségben. A pozitív gondolatok ismételgetésével felépített önbizalom a kudarc hatására lufiként pukkad szét. A másik probléma, hogy az élet gondjaira nincsenek végleges megoldások. Az életből nem lehet teljesen kiszűrni a szenvedéseket, erőfeszítéseket. Sok önsegítő könyv elfelejt ezzel szembenézni, és azt a hamis látszatot kelti, hogy megtalálta a kulcsot a boldogság kapujához. Az ilyen önsegítő irodalom többet árt, mint használ. Ha ugyanis olvasója elhiszi, hogy az egyszerű gyakorlatok megoldják a problémáját, vagy hogy a könyv segítségével megtalálja a boldogság, a teljes élet titkát, óhatatlanul csalódni fog. Gyakran a kudarcért magát hibáztatja – „biztos rosszul csináltam”, „én még erre se vagyok képes” –, és csak levertebb, tanácstalanabb lesz, mint mielőtt a könyv a kezébe került volna.

Könyvben a sorsunk

Könyvajánló Eric Berne: Sorskönyv, Háttér Kiadó, Budapest 1997. Eric Berne: Emberi játszmák, Háttér Kiadó, Budapest 1999. M. Scott Peck: A járatlan út, Park Könyvkiadó, 2006. Feldmár András: Feldmár Mesél – Egy terapeuta történetei, Jaffa Kiadó 2007.

Igazságtalanság lenne azonban ezeket a kritikákat általánosítani. Az önsegítő könyvek között szép számban vannak komoly és hasznos művek. Olyanok, amelyeket elismert pszichoterapeuták, pszichiáterek írtak, és komoly elméleti alapon, pszichoterápiás tapasztalaton vagy kutatásokon nyugszanak. Ilyen Eric Berne Sorskönyve, vagy M. Scott Peck A járatlan út című műve. Eric Berne a tranzakcióanalízis nevű pszichológiai irányzat atyja, Sorskönyve a sokak által ismert Emberi játszmák című művének folytatása, kiteljesedése. A Sorskönyv alapgondolata – nagyon leegyszerűsítve – az, hogy gyerekkorunkban a szüleink öntudatlanul meghatározzák, hogy később milyen életet élünk. Olyan forgatókönyveket adnak át nekünk, amelyeket mi felnőttként hűen követni fogunk. A szüleinktől jövő üzeneteket gyermeki énünk értelmezi és beépíti a személyiségünkbe, majd öntudatlanul fejti ki hatását. Ezt a sorskönyvet kell felismernünk, és meghaladnunk ahhoz, hogy a magunk életét élhessük, és valódi emberi kapcsolatokra legyünk képesek. Berne saját gazdag klinikai tapasztalataiból vett esetekkel, mese- és mitikus hősök, valamint emblematikus figurák elemzésével támasztja alá elméletét. Az utolsó fejezetek útmutatót nyújtanak ahhoz, hogy megismerjük a saját sorskönyvünket. Mivel Berne rendszere rendkívül komplex, a Sorskönyv nem könnyű olvasmány. Ha azonban valaki rászánja a kellő időt és energiát, életre szóló élményben lesz része.

M. Scott Peck szintén a személyes fejlődés útját, a tartalmas élethez és valódi emberi kapcsolatokhoz vezető utat keresi. Gondolatmenetének lényege egyszerű: az életben rengeteg szenvedés vár ránk. Ahhoz hogy az életet élvezni tudjuk, hogy értékessé és értelmessé tegyük, hogy igazi szeretetkapcsolatokat alakíthassunk ki, szükség van a szenvedés elfogadására és elviselésére. Peck szemléletében központi szerep jut az önfegyelemnek. Szerinte a lustaság, a felelősség hiánya, a valóságtól való menekülés szab gátat annak, hogy megoldjuk problémáinkat és elkezdjünk valóban élni. Mindez első hallásra talán nem hangzik valami „szexinek”, de Peck könyve inspiráló, elgondolkodtató, igazi iránytű a járatlan úton. A saját terápiás praxisából származó esetek jól illusztrálják elméletét, és izgalmassá, olvasmányossá teszik a könyvet.

A gyógyító személyiség
Vannak olyan könyvek is, amelyek egyáltalán nem akarnak megoldást kínálni a nehéz élethelyzetekre. Nem mondják meg a tutit, csak felajánlják az együttgondolkodás lehetőségét. Megosztják velünk mindazt, amire a szerzőt a sok éves pszichoterápiás tapasztalat tanította, elmesélik azokat a furcsa vagy látszólag banális eseteket, amelyek alakították az életszemléletét. Bepillantást engednek a kulisszák mögé. Ilyen Feldmár András műve, a Feldmár Mesél – Egy terapeuta történetei. Feldmár könyve előadások lejegyzett változata, és ez érződik is rajta – a legjobb értelemben. Olvasás közben az ember úgy érzi, mintha ő is ott ülne a teremben, mintha őt is bevonnák a beszélgetésbe. Feldmár a modern magyar pszichológia ellentmondásos, de fontos alakja, mondhatni fenegyereke. A fiatalon Kanadába emigrált és azóta is ott élő pszichológus az antipszichiátriai mozgalom egyik képviselője – bár könnyen lehet, hogy ő maga határozottan visszautasítaná, hogy bármilyen irányzatba beleszuszakolják. Olyan eseteknél is sikert ért el, amelyekről más terapeuták már rég lemondtak. Nem tévedhetetlen, nincsenek csodamódszerei, nem követ egyetlen pszichológiai iskolát sem (persze az elmesélt történetekből kiderül: ez nem jelenti azt, hogy a terápiában ne alkalmazná egyes pszichológiai elméletek elemeit). A személyiségével gyógyít, az életszemléletével, azzal hogy előítéletek nélkül van együtt a másik emberrel, figyel rá, időt szentel neki, „részt vesz” az életében. Feldmár sok érdekes történetet mesél emberekről, akiket a társadalom betegnek nevez, emberekről, akik változni szeretnének, emberekről, akiknek a sorsa sokszor tragikusan szomorúnak tűnik. És közben velünk-nekünk gondolkodik pszichoterápiáról, szeretetről, hatalomról, mi pedig egy kicsit mindezek fényében átgondoljuk a saját életünket is.
Az önsegítő könyvek hasznos eszközök lehetnek a személyes fejlődésünkben, önismeretünk megszerzésében. Információt, útmutatást, bátorítást nyújtanak, inspirálnak, megismertetnek olyan emberek történeteivel, akik hasonló problémákkal küzdöttek, hozzásegítenek, hogy átgondoljuk az életünket – új szempontokat is bevonva. De nem szabad őket sem szentírásnak, sem csodaszernek tekinteni. Olvassuk őket kritikával, és soha ne várjunk tőlük gyors és egyszeri változást.

Hogyan válasszuk el a pelyvát a búzától? Íme néhány egyszerű tipp, hogy könnyebben találd meg a megfelelő önismereti könyveket. 1. Olyan könyvet keress, amely témájában minél közelebb áll a téged érintő problémához! 2. A könyv szerzője legyen képzett pszichológus vagy pszichiáter, megfelelő szakmai gyakorlattal, terápiás tapasztalattal vagy kutatói múlttal. A hasonló problémával küzdő emberek beszámolói érdekesek lehetnek, de óvakodj az önjelölt gyógyítóktól. 3. Bármilyen vonzó is, ne válassz olyan könyveket, amelyek hirtelen, varázslatos gyógyulást, illetve megoldást ígérnek. Egy könyv elindíthat benned egy fontos folyamatot, de nem fog tőle egy csapásra megváltozni az életed. 4. Kerüld a leegyszerűsített válaszokat kínáló műveket. Egy könyv vagy ajánljon egy kisebb, konkrét problémára praktikus gyakorlatokat és tanácsokat, vagy kezelje komplexen az élet valóban bonyolult kérdéseit. Mivel nem vagyunk egyformák, a legjobb, ha nem egyfajta választ ad az adott kérdésre. 5. Olvass bele a könyvbe, hiszen az is fontos, hogy olyan hangnemben beszéljen hozzád, amit megértesz és elfogadsz, és olyan témáról szóljon, ami valóban érdekel. A számodra érdektelen vagy idegesítő könyvekre felesleges az időt pocsékolni.

Szerző: Mező Dóra, Fotó: Ribánszky Kata, Jágfai Eszter
Ez a cikk az Éva magazin 2007. évi augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.