Borítókép: Eddig nem látott magyar remekművek kerülnek kalapács alá a Magyar Festészet Napján Forrás: Virág Judit Galéria

Eddig nem látott magyar remekművek kerülnek kalapács alá a Magyar Festészet Napján

Rohanó életünk vékony mezsgyéjére szorul sokunk számára a művészet, benne a festészet. A Magyar Festészet Napja alkalmából gyere és nézz meg velünk egy mini válogatást, mely képek –többek között- hamarosan elárverezésre kerülnek, az idén 25 éves Virág Judit Galériában.

Különösen erős aukciós anyag

Különösen erős aukciós anyaggal készül október 18-án a Virág Judit Galéria. 70. árverésén, a 19-20. századi klasszikus műveket felvonultató aukción kalapács alá kerül Kornai Péter magángyűjteménye. Emellett soha nem látott Vaszary festmények, valamint Rippl-Rónai József, Patkó Béla és Tihanyi Lajos egy-egy kivételes alkotása is új tulajdonosát keresi.

Kornai Péter hagyatéka

Kornai szenvedélyesen kutatta a magyar művészek munkáit, elmondások szerint úgy vásárolt festményt, mint aki házat vesz – „a pincétől a padlásig” mindent tudni akart az adott műről. Habár kollekciója különböző korok és stílusok alkotásaiból áll, hangulatilag és érzelmileg teljesen egységes, gerincét pedig klasszikus modern művek alkotják.

A Kornai-gyűjtemény részeként elárverezik többet között Vaszary János kimagasló kvalitású akvarell képét (Díva kék pamlagon), Rippl-Rónai József bravúros portréját (Somssich gróf portréja) és Gulácsy Lajos kivételes gazdagságú grafikai kollekcióját, amely betekintést enged a művész szinte valamennyi korszakába.

Vaszary, Tihanyi, Patkó

Az aukciós anyagban a fentiek mellett helyet kaptak eddig nem látott Vaszary János remekművek is. A festő párizsi korszakának egyik legreprezentatívabb olaj-alkotása (Virágcsendélet nőszirommal és tulipánnal) mellett elárverezik A San Domenico Hotel kertje Taorminában című képet is. Ez utóbbi korábban ismeretlen volt, évtizedekig rejtőzködött egy rangos svájci magángyűjteményben.

Az aukció további kulcstétele Tihanyi Lajos Párizsi táj című avantgárd festménye, amely igazi csemege a műkedvelők számára, a párizsi háztetők és kémények elvont, purista szellemű ábrázolása. A kép 1925-ben született, és 2000 körül került a hazai műkereskedelem vérkeringésébe.

Patkó Károly egy páratlan festménnyel - Lerici (Vitorlások Lericiben) - szerepel a 70. aukción. A festő életműve kevésbé terjedelmes, mint pályatársaié, így igazi öröm a műkedvelők számára ez a rejtett kincs Patkó itáliai korszakából.

A kiállítás 2022. október 7-17. között látható a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.)

Galériánkban a magyar festészet klasszikusainak remekei