A nagyvárosi kutyatartás az 1800-as évek közepén terjedt el Magyarországon. Ezelőtt a legtöbben csak azért tartottak kutyát, hogy az őrizze a házat, védje vagy terelje a nyájat, vadásztárs legyen vagy egyéb módon segítse az embert. A 19. század végén a kóbor kutyák száma jelentősen megnőtt, és a veszettség is egyre gyakrabban felütötte a fejét. Kötelező volt a szájkosár, a póráz és az úgynevezett kutyajegy, ami bizonyította, hogy tulajdonosa adózott utána és az állat nem volt veszett.

Luxuskutyák a 20. századi Budapesten

A nagyvárosi középosztály kiszélesedésével arányosan egyre több kedvencként tartott kutya rótta a főváros utcáit. Mivel az ebek után adózni kellett Budapesten, nem mindenki engedhette meg magának a kutyatartást, mégis majdnem minden második középosztálybeli háztartásban volt kutya. Az első világháború után heti két alkalommal rendeztek kutyavásárt és rendszeresek voltak a kiállítások is.

Az egyik legextravagánsabbnak hangzó hely a Svábhegyi Kutyapanzió volt, ami ebeknek szánt luxusfürdőként, kozmetikaként és szanatóriumként is szolgált. A kutyák itteni ellátását még mi is megirigyelnénk, külön főztek rájuk, figyeltek egyéni igényeikre, oktatták őket, de például betegség után itt lábadozhattak szinte úri körülmények között. Annak ellenére, hogy igen komoly árat kértek el egy-egy szolgáltatásért, a panzió-fürdő-szanatórium igen népszerű volt.

Most pedig galériánkban mutatunk néhány fényképet a 20. századi Budapest kutyáiról!