Blake Lively 27 kilót hízott a terhesség alatt, 14 hónap alatt leadta - most pedig megmutatta a végeredményt!

Borítókép: Blake Lively 27 kilót hízott a terhesség alatt, 14 hónap alatt leadta - most pedig megmutatta a végeredményt! Forrás: Getty Images
Szinte hihetetlen…

Blake Lively 2016 szeptemberében adott életet második gyermekének, és állítása szerint 27 kilót szedett fel a várandósság alatt. Az Instagramra töltött fel egy képet nemrég, amin a fitt és karcsú alakját mutatta meg edzőruhában (szuperül néz ki!), és ezt írta alá:

„Kiderült, hogy nem lehet leadni 27 terhesség alatt felszedett kilót azzal, hogy az Instagramot pörgeted és csodálkozol, hogy nem úgy nézel ki, mint a bikinimodellek.”

A szövegben megköszönte az edzőjének is, hogy kihajtotta belőle az új formáját, majd megjegyezte:

„10 hónap alatt felszedni, 14 alatt leadni. Nagyon büszke vagyok”.

Amióta láttuk a posztot, azóta azon gondolkodunk, hogyan nem vettük észre, hogy ennyit hízott a terhessége alatt. Blake nyilván úgy értette, hogy plusz 27 kilóval ment a szülőszobára, ahonnan nyilván ennél kevesebb felesleggel távozott, de akkor is úgy tűnt, mintha maximum 5 plusz lenne rajta!

Anno, a lenti fotó készültekor páran szóvá tették, hogy nem olyan karcsú, mint régen, de ez természetes is, hiszen nem sokkal a szülés után készült a kép. És persze így is nagyon csinos volt:

Forrás: Getty Images

Mindenesetre jó tudni, hogy neki is tennie kellett a formába lendülésért!