Kígyófajt neveztek el Harrison Fordról

Részlet az Indiana Jonesból Forrás: CBS / Getty Images
A Tachymenoides harrisonfordi nevet kapta a kígyó, amelyet filmbe illően kalandos körülmények között fedeztek fel.

Igen kemény terepen, a perui Andok egy, a tudomány számára még feltérképezetlen környezetben kalandozott négy kutató, miközben drogcsempészekkel is keresztezték egymás útjait. Volt olyan nap, amikor konkrétan ugyanazon a rádiófrekvencián hallották a bűnbandát, amelyet ők maguk is használtak, máskor pedig drón röpködött a fejük fölött, és idegen lábnyomokat találtak táborukban. Mielőtt azonban óvatosságból inkább leállították volna az akciót, tettek néhány érdekes felfedezést.

Például egy új, eddig ismeretlen kígyófajra bukkantak, amelynek általuk megfigyelt, kifejlett egyede mintegy negyven centiméter hosszú, színe pedig sárga-barna (vagy ha úgy tetszik, arany és bronz). Az emberre nem veszélyes, ellenben gyíkokat és békákat szívesen fogyaszt. Ha pedig már így alakult, a perui és amerikai tudósokból álló csapatot vezető Edgar Lehrnek az jutott az eszébe, hogy el is kellene nevezni a kígyót. Végül a Tachymenodies harrisonfordi nevet adták neki, vagyis Harrison Fordról nevezték el a fajt.

Tachymenoides harrisonfordi
Forrás: Edgar Lehr / Conservation International
Íme, a Tachymenoides harrisonfordi

Ezzel részben a színész környezetvédelmi tevékenysége, aktivizmusa előtt akartak tisztelegni, másrészt pedig jó poénnak is tűnt az egész, hiszen Ford egyik legismertebb alakítása Indiana Jones szerepe, márpedig a kitalált régészprofesszor és kalandor ki nem állhatja a kígyókat. Megformálója amúgy civilben épp ellenkezőleg: kimondottan bírja ezeket a hüllőket. Ford úgy fogalmazott a felfedezéssel kapcsolatban, hogy az egy jó emlékeztető, miszerint még mindig van mit tanulni a vadvilágról, az emberek pedig csak egy apró részét jelentik az elképzelhetetlenül nagy bioszférának. A bolygón minden sors összefonódik, milliónyi fajt fenyeget a kihalás veszélye, nekünk pedig kötelességünk megvédeni az élőhelyeiket.

Nem ez az első eset, hogy frissen felfedezett faj kapta róla a nevét. 1993-ban egy kaliforniai pókot, a Calponia harrisonfordit keresztelte (érted, keresztelte, a pókot…) hálából Norman I. Platnick, amiért a színész egy dokumentumfilmet narrált a londoni Természettudományi Múzeum számára. Később a Pheidole harrisonfordi, az amerikai kontinensen élő hangyafaj csatlakozott a pókhoz. A sztár ezért most, a kígyóval gazdagodva azzal viccelődött, hogy mindig csak olyan állatokat neveznek el róla, amelyektől a gyerekek rettegnek. Pedig ő olyan békés ember, aki altatódalt énekelt a bazsalikomjainak, hogy ne féljenek éjszaka, szabadidejében pedig a keresztszemes hímzésnek hódol.

A kutatókat mellesleg végül a perui légierő mentette ki a területről, amelyet kizárólag helikopterrel lehet megközelíteni. Lehr nagyon sajnálta, hogy egy héttel a tervezettnél korábban meg kellett szakítaniuk az expedíciót, ráadásul kétséges, hogy visszatérhetnek-e valaha, pedig bőven lenne még felfedeznivaló.

(A borítókép illusztráció, egy képkocka Az elveszett frigyláda fosztogatóiból.)