8 kipróbált és működő tipp vékony szálú, kevés hajra - Így lesz sokáig tartós a frizura

Amióta az eszemet tudom, állandóan bajom volt a hajammal. Utáltam, hogy nem egyenes, mint a nagy többségnek: utáltam, hogy nem lehet rendesen megnöveszteni, mert állandóan törik, nem tudom dobálni, mint a bomba csajok: hogy állandóan lelapul, hogy megfésülni se lehet rendesen, szépen beállítani meg végképp nem, mert hajzselé ide, hab oda, úgy mered szerteszét, ahogy neki tetszik. Később zavart a korai őszülés, merthogy festeni kellett, ami szintén nem tett jót neki. De legalább azzal mindig meg tudtam nevettetni az aktuális fiúimat, hogy előrehajoltam, az ujjaimmal beletúrtam néhányszor, s amikor felegyenesedem, a frizurám úgy állt égnek, hogy láttára az ifjú Einstein is elégedetten csettintett volna.
Használtam rá mindenfélét. Zselét, habot, lakkot, törésgátlót, hajdúsítót, hajtőemelőt, szárazsampont, ápolót, amit akartok. Faggattam a fodrászokat, az internet eljövetelével a weboldalakat. Csodát nem tudtam tenni, de annyit legalább elértem, hogy mára békejobbot nyújtottam a hajamnak, követve néhány igen egyszerű praktikát, ami hellyel-közzel beválik, ráadásul mind olyan egyszerű, mint a faék. Összeszedtem nyolc mindennapos trükköt, amivel kordában tudom tartani a hajamat – persze csak akkor, ha ő is úgy akarja. Mert ez nem változott.

1. Ritkán mosok hajat
Igen. Maximum hetente egyszer, nagyon ritkán kétszer. Fiatal koromban kábé minden este haboztam bőszen, és csodálkoztam, miért fakul és laposodik napról napra. Sokkal, de sokkal tűrhetőbb, amióta békén hagyom.
2. Drágább, minőségi sampont használok
Fizetek egy samponért, ami legalább négyszer többe kerül a boltinál. Nem vagyok teljesen meggyőződve róla, hogy segített, mindenesetre a tapasztalat így mutatja, s mivel nem használom túl gyakran (lásd egyes pontot), egy flakon jó sokáig kitart.
3. Elhagytam a balzsamot
A balzsamok többségétől szegény vékony hajam úgy száll, mint a repülők, és olyan lapos lesz, mint egy hollywoodi film. Pszichésen nem volt könnyű megválni tőle, de hamar rájöttem, ezt a rossz érzést csak a termék fantasztikumát sulykoló reklámok okozzák.
4. Kerülöm a napsütést
Amúgy sem vagyok napimádó, úgyhogy nincs nehéz dolgom. Jobb a hajnak, ha nem éri folyton a hétágra sütő, eleve ritkán megyek alá, ha mégis, általában sapkát vagy kendőt használok.
5. Nem szárítom
Mivel viszonylag kevés befolyása volt rá, a hajszárítást is elhagytam. Télen, amikor uszodában vagyok, vagy ki kell mennem a szabadba, akkor persze muszáj, de mindig csak a legalacsonyabb fokozaton.
6. Nem fekszem le vizes hajjal
Régen gyakran csináltam, amíg nem olvastam valahol, mennyire káros a hajnak. Leszoktam róla, látszik is az eredmény.
7. Hagyom szellőzni
Bár gyakran fogom össze kis copfba, azért időnként kibontva is hordom. Igaz, kevés mennyisége miatt csak a fülem mögé tűrve néz ki jól, de sokak szerint úgy nagyon cukin áll.
8. Ritkán használok habot vagy dúsítót. Még ritkábban szárazsampont.
Kevés kiegészítővel rontok neki. Időnként kenek rá egy kevés hajápolót vagy hajhabot, ritkán előveszem a szárazsampont is, de ügyelek arra, hogy ez minél ritkábban forduljon elő.
Viszont amiről nehezen mondok le, az a hajvasaló. Tudom, hogy nem tesz neki jót, ezért minél ritkábban nyúlok hozzá, de időnként nem látok más módot a kóc megzabolázására, mint hogy nekiesek a forró szerkentyűvel. Gyarlóság, asszony a neved.