5 szépséglecke, aminek valódi lényegét akkor tanuljuk meg igazán, amikor anyává válunk
Az anyaság kapcsán a mai napig is sok megosztó téma kering. Míg egyesek úgy gondolják, hogy egy nőnek a gyermeke születése után le kell mondania különféle kényelmi igényeiről, addig mások szerint a párkapcsolatának hőfoka érdekében nagyon is szükségszerű az, hogy egy nő a gyermeke születése után se felejtse el és adjon le azon szükségleteiből, ami egykoron a mindennapjai része volt. És miközben a külsőségek szövik át a dolgokat a lélekről kevés szó esik!
A társadalmi elvárásokat most felesleges is lenne komolyabban és mélyre menően feszegetni, inkább az internetes fórumok után szabadon arról mesélnénk egy kicsit, hogy a szépséggel kapcsolatos leckék miként alakulnak át a nők életében az anyasággal egy időben, és nyernek el egy egészen új és addig talán nem is ismert lelki szinten erős értelmet és tanulságot. Számos kultúra nagy hangsúlyt fektet a fizikai megjelenésre, ám a netes vélemények egészen másról szólnak, a történelem nagy gondolkodói ugyanis kicsit sem tévedtek abban, hogy a szépség elsősorban tényleg belülről fakad.