Ez a cikk az Apa magazin egyik korábbi számában jelent meg először.

Néhány hónappal ezelőtt le kellett zárni az egyik budai plázát, mert több ezer kiskamasz rohanta le a kedvenc tátika-sztárjait egy aláírás, egy közös fotó vagy egy tizenöt másodperces közös Insta-story reményében. Egy évvel ezelőtt egy youtuber-szerelmespár miatt bénult meg a pesti bevásárlóközpont, akik a közös teájuk poharait dedikálták, de annyian jöttek el a közönségtalálkozóra, hogy a biztonságiak az egész épületet kiürítették, olyan veszélyessé vált a kialakult helyzet a sikítozó tinik és az őket hűen kísérő szülők hatalmas tömege miatt.

Ilyenkor a rögtönítélő bíróság, azaz a kommentelők mindegyik hír alatt azonnal az internetet, a szabad szellemű gyereknevelést és az állítólagos és mindenképpen hallatlan elkényeztetést okolják, pedig ezek a srácok nem sokban különböznek azoktól a lányoktól, akik Ringo Starrt és a többi Beatle-t üldözték az Egy nehéz nap éjszakája című filmben. Keith Richards és zenekara is okozott kellemes perceket a hatvanas évek lányainak (is), hiszen akkoriban a takarítóknak nem csak a kiömlött sört kellett a koncert után alaposan felmosniuk a teremben, mert – ahogyan erről az öreg Keith az önéletrajzi könyvében is ír – az akkori tinik, akik ma már nagymamák, bizony maguk alá csináltak örömükben, ha zenélni kezdett a Rolling Stones.

Akkor is érdeklődj, ha rühelled

Persze ma már jóval elérhetőbbek a sztárok, mint a hatvanas években. Egyrészt már nem csak évente egy-egy alkalommal lehet eljutni a koncertjükre, másrészt azon kívül is folyamatosan lehet tudni róluk, merre járnak, kivel hálnak, mit esznek és hol barnulnak. Mindez lényegesen megváltoztatta a rajongás stílusát: „Ma már reális vágy egy személyes visszajelzés az interneten a sztároktól, de ezzel persze együtt jár az is, hogy szinte szünet nélkül kapják a reklámot a követők. Emiatt is kiemelten fontos, hogy odafigyeljen a szülő arra, kiért és mennyire rajong a tini, hiszen ez könnyen veszélyessé válhat” – fogalmaz Bálint Eszter pszichológus.

„Csak azért nem kell neki új telefont venni, mert Selena Gomeznek is olyan van, mint ahogy azért sem veszünk új telefont, mert Pistikének a 8/c-ből is olyan van. Viszont az jóleshet a gyereknek, ha figyelembe vesszük, ha a kedvenc csapatának meccse van vagy a kedvenc színészének a filmjét adják a tévében. Ebben is a mérték számít, a család többi tagjának igényei is kerüljenek meghallgatásra. Egy nagyobb koncert lehet jutalom a jó bizonyítványért, vagy akár lehet a zsebpénzgyűjtés célja, ezek mind pozitív kihasználásai a gyerek rajongásának.” Azt azonban nehéz meghatározni, hogy hol húzódik a határ a normális és a kóros rajongás között; a pszichológus azt tanácsolja, ha kételyek merülnek fel bennünk, forduljunk szakemberhez.

„Önmagát Shawn Mendes jövendőbelijeként aposztrofáló ábrándos tekintetű tinilányunk miatt még nem kell kétségbeesnünk. Komolyabb dologról árulkodhat viszont, ha a rajongás káros hatással van a gyermek tanulmányi eredményeire, hanyagolja miatta a szociális kapcsolatait, barátait, felhagy a számára addig fontos tevékenységekkel, hobbikkal, és minden idejét a rajongásra fordítja. A kamaszoknál a rajongás az identitás kialakításának fontos része, és egyébként is, egy tinit eltiltani bármitől a legtöbb esetben csak olaj a tűzre. Célravezetőbb, ha a szülő tudja, hogy mik azok a zenekarok, színészek, youtuberek vagy musicalsztárok, akik érdeklik a gyereket, mert így utána tud nézni a dolgoknak, tudni fogja, ha az valami olyan üzenetet közvetít, ami káros lehet a gyereke számára. Ezzel egyúttal a hazugságok is elkerülhetőek, hiszen ha nincs eltiltva egy zenekartól a kamasz, akkor nem kell titokban elszöknie a koncertre, hanem a szülővel egyeztetve, akár közösen is bulizhatnak. Amennyiben a szülő leszólja a gyerek számára fontos dolgokat, azzal a kapcsolatukat gyengíti. Még ha tényleg borzasztónak is hangzik az a zene, a srácoknak jólesik, ha a szülők érdeklődnek, meghallgatják. Egy-egy kamasznak, aki éppen a helyét keresi a világban, nagyon sokat jelenthet, ha valahol, valamiben megtalálja önmagát, ezért érdemesebb inkább osztozni vele ebben, ez a szülőnek is segítség, hogy jobban megértse a fiatalt” – véli Bálint Eszter.

Még mindig menő a poszter

A kamaszoknál a rajongás az identitás kialakításának fontos része. Ezért is szeretik a sztárok stílusát utánozni, kirakni háttérképnek a telefonjukra, vagy – már totálisan retró módon – poszterekkel kitapétázni a falat. A BRAVO Magazin főszerkesztője, Kiss Krisztina szerint ugyanis nemcsak a Playboyban, de náluk is van igény a középső poszteroldalakra az újságban, hiszen folyamatosan kapják az olvasóiktól a listát, kiket is szeretnének nyomtatásban látni.

„Az internet miatt a tinik már egészen máshogyan találnak maguknak ikonokat. Régebben jóval nagyobb hatása volt annak, ha egy magazin írt egy-egy fiatal sztárról, hiszen mi voltunk a legfőbb információforrás, gyakran új előadókat fedeztünk fel és segítettük őket, hogy szélesebb réteg is megismerje őket. A közönség ma sokkal inkább van döntéshelyzetben, és nem egy őszülő halántékú szerkesztő diktálja, hogy kikből lesznek sztárok. Ha egy tehetséges, egyedi, izgalmas figura jól kezeli a közösségi média felületeit, a hagyományos média segítsége nélkül is óriási sikereket érhet el. Az viszont semmit sem változott, hogy a rajongók mire vágynak: a céljuk az, hogy az imádott híresség felfigyeljen rájuk, csak ezt most nem autogramban vagy dedikálókártyában mérik, hanem lájkban, kommentben és közös szelfiben” – állítja Kiss Krisztina.

A cikk további részét a famiily.hu-n olvashatod.

Minden akkori gyerek őket nézve nőtt fel. A 80-as években is, de pláne a 60-asokban. Sokan köztük a pályán maradtak, mások teljesen eltűntek a nyilvánosság elől. Most a kedvenc gyerekszínészeink következnek, akik mellett felnőtt partnereiknek is igyekezniük kellett.