A szerelem első látásra csak városi legenda? Utánajártunk!

szerelem első látásra,szerelem,te,psziché,galéria,youtube,szavazás Forrás: Getty Images
Nagyon romantikus: két idegen összenéz az utcán, villámcsapás hasít beléjük, elektromos szikrák pattognak közöttük, szerelembe esnek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Valóban létezik ez a jelenség? A kutatók úgy találták, hogy igen, de tettek néhány kiegészítést.

Vegyük például Harry herceget, aki már az első találkozáskor tudta, hogy Meghan az igazi a számára. Matt Damon is hasonlóan nyilatkozott a feleségéről, Lucianáról. És persze nemcsak sztárokkal történik meg ez a kis csoda: a statisztikák azt mutatják, hogy az emberek 60 százaléka megtapasztalja ezt a jelenséget élete folyamán (Naumann, 2004.) Talán te is?

Így esnek szerelembe első látásra a filmekben, 10 top jelenet:

Nem mondhatjuk, hogy a szerelem első látásra jelensége agyonkutatott terület lenne, de azért született egy-két tanulmány a témában. Egy 2017-es holland kutatás során (Zsok, Haucke, De Wit, & Barelds) 400 férfit és nőt kértek meg arra, hogy töltsenek ki egy kérdőívet a potenciális szerelmi partnerekről rögtön azután, hogy találkoztak az ebből a célból összeválogatott tesztalanyokkal. Beikszelhették például azt a választ, hogy „Első látásra beleszerettem ebbe az emberbe”, de arról is nyilatkozniuk kellett, hogy mennyire találták fizikailag vonzónak a másikat, illetve hogy szexuálisan mennyire találták izgatónak. Az adatgyűjtés három platformon zajlott: online; laboratóriumban, amikor is fotón mutatták meg a lehetséges partnereket; illetve élőben, amikor a személyes találkozásra is lehetőség nyílt.

Nos, mire jutottak a kutatók?

1. A szerelem első látásra jelensége nem csupán megszépült emlékek halmaza

A kétkedők azt szokták mondani, hogy szerelem első látásra nem is létezik, csupán utólag színezzük ilyen romantikusra a képet. A 2017-es kutatásban azonban azt találták, hogy az emberek valóban első látásra bekövetkező szerelemről számolnak be rögtön azután, hogy találkoztak az illetővel.

2. Szép emberekkel hajlamosabbak vagyunk első látásra szerelembe esni

Egyetlen pluszpont a „vonzósági skálán” (amit a kutatók használtak) azt eredményezte, hogy mások 9-szer nagyobb eséllyel estek szerelembe az illetővel első látásra.

te,psziché,szerelem,szerelem első látásra,kutatás
Forrás: Pixabay

3. A férfiak gyakrabban számolnak be az érzésről, mint a nők

A kutatók nem teljesen biztosak az okokban. Lehet, hogy a nők válogatósabbak? Esetleg a férfiak egyszerre több partner iránt is szerelemre lobbannak?

4. A szerelem első látásra érzése nem biztos, hogy kölcsönös

Sőt, inkább egyoldalú érzelem. A filmbe illő, hirtelen, kölcsönös fellobbanás tehát egyáltalán nem tipikus. Gyakrabban fordul elő az, hogy az egyik fél első látásra szerelembe esik, míg partnere érzései fokozatosan alakulnak ki. Ezzel együtt a kutatók úgy sejtik, hogy a pár tudattalanul is hajlamos a közös történelmüket utólag úgy átírni, hogy az a kölcsönös, első látásra bekövetkező szerelem érzését igazolja.

5. A szerelem első látásra nem igazi szerelem

Azok az érzelmi minőségek, amelyeket a szerelemhez társítunk – intimitás, elköteleződés, szenvedély – nem feltétlenül erősek azokban az első percekben, amikor úgy érezzük, első látásra szerelembe estünk. Legalábbis a párkapcsolatban élők beszámolóiból az tűnik ki, hogy ezek az érzések az ő esetükben sokkal erőteljesebben vannak jelen. Persze ezeknek az érzéseknek a csírái ott vannak a szerelem-első-látásra élmény során is.

Ez itt a kérdés:

És te? Estél már szerelembe első látásra?
Naná, többször is!
Nem, még soha!