„Én régészlány voltam, Andris meg múmia!” – kiáltja Lili arra a kérdésre, mi tetszett nekik legjobban az elmaradt tesótáborok helyett épült Digitális Bátor Tábor játékában. „Három családi turnus is van mögöttünk, már vérbeli Bátor Táborosok vagyunk” – mondja Judit, az anyukájuk. „A gyerekek örültek, hogy már nélkülünk is mehetnek a kedvenc lovaikhoz és kötélpályára, de elfogadták, hogy itthonról játszunk helyette.”

A családnak nem esett nehezére alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez. „Délelőtt általában együtt tanulunk, délután Apa veszi át őket. Szerencsések vagyunk, mert könnyen be tudjuk osztani a napunkat, és hát, sajnos gyakorlott karanténisták vagyunk… Sokkal könnyebb ezt az egészet úgy megélni, hogy most nem a gyermekünket érintő konkrét veszély helyzetről van szó.”

Andris sem bánja annyira, hogy nem járhat iskolába. Hozzászokott, hogy otthon kell maradni. „Egyszer azt mondta, nem baj, hogy nincs suli, mert most legalább más sem mehet ki, nem csak ő. Furcsán hangzik, de ha nem csak a feladatokkal és a körülményekkel foglalkozunk, hanem magunkkal és a gyerekekkel is, akár olyan is lehet, mint egy karácsony. Ünnepeljük, hogy együtt vagyunk. A férjem zenetanár és zenész, most nekünk tartja meg az elmaradt bulijait. Lili elmaradt szülinapi zsúrja helyett négyen tartottunk fergeteges partit. Tulajdonképpen hasonlóak a hétköznapjaink, mintha a Bátor Táborban lennénk: beöltözve ugrálunk a nappaliban.”

„Ha nem foglalkozunk azzal, hogy rossz, akkor jó!” – állapítja meg Andris.