A férfiak felülreprezentáltságán az irodalmi életben az változtathat könnyebben, ha a női hangokat megpróbáljuk minél jobban kihangsúlyozni és felerősíteni, vagy épp az, ha megpróbálunk nem különbséget tenni szerző és szerző között a nemük alapján, és egyszerűen hagyni, hogy a világtrendek egyéb változásaival együtt az irodalomban is „magától” emelkedjen a nők száma? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik a Libri megújult podcast műsorának legújabb adása, ahol az idei Elle Awards jelöltje Kemény Zsófi és a díj nyertese, Szabó T. Anna volt a vendég.

Kemény Zsófi Budapesten születetett, 29 éves, legújabb kötete a kapunyitási pánikban szenvedő huszonévesekről szól. Fiatalkora ellenére már régóta ismert az olvasóközönség körében, regényeket, verseket, drámákat, forgatókönyveket és dalszövegeket ír, első regénye, az Én még sosem 19 éves korában jelent meg. Szabó T. Anna Kolozsváron született, 51 éves, legújabb kötetét sokan életműösszesítő gyűjteményként értelmezik. Jelenleg az egyik legismertebb kortárs magyar szerző, versei mellett novellák, esszék, cikkek, színdarabok teszik ki életművét, első kötete, A madárlépte hó 1995-ben jelent meg. Látszólag nem sok közös van a két életpályában, azonban egy nyilvánvaló hasonlóság, amely mindkettejük munkásságára hatással volt és van, mégis csak akad. Nők, és nem férfiak.

Ahogy azt a Könyvtámaszban, a Libri megújult podcast műsorában kifejtik, mindketten hasonló nehézségekkel küzdöttek, küzdenek (női) szerzőként. Olyan közegben tevékenykednek, amely, mint az élet sok más területe, alapvetően férfiközpontú. Ezt jól mutatja egy 2020-as hazai kutatás is: az irodalmi elismerések 82%-át kapták eddig férfiak, és mindössze 18%-át nők.

Azonban kérdés az, hogy kell-e teljes egyensúlyt teremteni a két nem között, segít-e, ha különbséget teszünk női és férfi irodalom között, egyáltalán van-e olyan történet, amit csak férfiak vagy csak nők tudnak megírni? Érdemes-e valamilyen módon kompenzálni a női szerzőket? Létezik-e egyáltalán nőirodalom? Kemény Zsófi és Szabó T. Anna számos érdekes és értékes, humoros gondolat mentén igyekszik választ adni ezekre a kérdésekre. Az epizód alapvető üzenete, hogy a túlkompenzáció nem lehet megoldás, csupán az egyenlő esélyek azok, amiknek köszönhetően az írőnőből szerző lehet. A végén meg amúgy is az olvasók döntenek.