Gombos Edina ecsettel a szájában alkotott

Borítókép: Gombos Edina ecsettel a szájában alkotott
Szeptember 5-től rendhagyó tárlat nyílik mozgássérült és ép művészek közös alkotásaiból. (x)

Egyedülálló tárlat nyílik Újrafestett valóság címmel, melynek keretein belül mozgássérült és ép kortárs művészek mutathatják be közös alkotásaikat a Magyar Nemzeti Galériában. A festők mellett a TV2 népszerű műsorvezetője, Gombos Edina is ecsetet ragadott – azaz vett a szájába, ugyanis kipróbálta a szájjal festés technikáját is.

A szeptember 5-én nyíló tárlat előkészületei már javában zajlanak. A mozgássérült és ép művészek napi vendégei a Magyar Nemzeti Galériának, ahol együtt készítik műveiket, amelyekhez a Poli-Farbe biztosítja a szükséges festéket. Most Gombos Edina is bekapcsolódott az alkotási folyamatba, és Krániczné Tóth Dóra, Fark László, valamint Hervé-Lóránth Ervin segítségével kipróbálta, milyen festmény születhet a keze, illetve a szája munkájából.

„Bár sosem volt érzékem sem a festéshez, sem más kézügyességet igénylő tevékenységhez, de nagyon szívesen kipróbáltam a kézzel és a szájjal festést is” – mesélte lelkesen Gombos Edina, aki legszívesebben kislányával együtt fest és rajzol. – „Nagyon finom munkáról van szó, ami egyben borzasztóan nehéz is. Remegő kézzel fogtam meg az ecsetet, de a végén nagyon jó érzés volt látni, hogy létrejött valami. Furcsa volt a számmal festeni, kis mozgásteret enged az ecset és a vászon közelsége, mégis nagyon élveztem a feladatot.”

Edina nagyon örül annak, hogy a kiállítás létrejöhet, hiszen remek ötletnek tartja, hogy a sérült és egészséges művészek együtt alkossanak. Ráadásul őt érte a megtiszteltetés, hogy a kiállítás jótékonysági nagyköveteként népszerűsítse a hamarosan megnyíló tárlatot.

„A kiállítás célja az, hogy felhívja a figyelmet: a mozgássérült művészek ugyanolyan magas színvonalon képesek valódi műremekeket alkotni, mint ép társaik. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez alkalommal sérült és egészséges művészek együtt dolgozhatnak, alkothatnak, segíthetik egymást, és ebből kapcsolatok, barátságok születhetnek” – tette hozzá Edina.

Ez a cikk promóció.