Ebédidőben történt. Épp a barátnőmre vártam, aki szokás szerint késett, és a déli csúcsidőben csak az étterem kellős közepén lévő asztalnál találtam helyet. Beszélgetésfoszlányok jöttek mindenfelől, nem szerettem volna hallgatózni, ám az egyik párbeszéd felkeltette az érdeklődésemet. Jó szűrőim vannak, azonnal kizártam minden mást, le ne maradjak a lényegről!

A tőlem jobbra lévő asztalnál két fiatalember üldögélt, 25 év körülieknek néztem őket és a társalgásból azt is megtudtam, hogy mindketten az IT-szektorban dolgoznak. De a lényeg, ami megragadta a figyelmemet:

– Mióta is vagytok együtt a csajoddal?

– Januárban volt két éve. Vagyis annál régebben, de azóta élünk együtt.

– És nem érzed, hogy kéne már lépni valamit?

– De, de gondoltam rá, mert olyan jól megvagyunk, a szüleit is csípem, meg a tesóját, de hát még nem szeretnék házasodni, egy évig még biztosan nem... Aztán ki tudja... Á, nem is tudom, azért valahol mégiscsak szeretném...

– Jaja, az Ágival már én is másfél éve járok, és nem tudom, mit csináljak. Mert mi van, ha ő nem akar még férjhez menni? Vagy mi van, ha akar, és azért fog szakítani, mert én nem lépek?

– Nem szoktatok erről dumálni?

– De igen, csak ilyenkor mindig nagyvonalakban beszél, hogy igen, szeretné, majd egyszer, majd valamikor... Szóval franc tudja.

Sajnos a folytatásról lemaradtam, mert berobogott a barátnőm, és elsodort a mondanivalója, de egész nap melengette a szívemet a tudat, hogy bizony, bizony, néha a fiúk is dilemmáznak olyan dolgokon, mint mi, nők!

Fotók: Europress